Parádésan zárult az augusztus, hiszen olimpiai és paralimpiai érmeket szereztek sportolóink. A női és férfi vízilabdázók is bronzéremnek örülhettek, továbbá két paralimpiai bajnoki címet is ünnepelhettünk.
Emlékezetes pillanatok
Kategória cikkjei
A nyár második hónapja a tokiói olimpiáról szólt elsősorban. A BVSC-é volt a második legnépesebb küldöttség, júliusban pedig bravúros pontszerző helyekkel indult a mieink számára az ötkarikás játékok.
Júniusban fiataljaink szállították a sikereket. Vívásban és karatéban Európa-bajnoki kvalifikációt szereztek sportolóink, asztaliteniszben pedig magyar bajnoki címet. Míg úszóink közül eldőlt, hogy heten indulhatnak Tokióban.
Sűrű hónap volt május szakosztályaink életében, hiszen a budapesti vizes Európa-bajnokságon három szakágban is érdekeltek voltunk, kettőben ráadásul érmet is szereztünk. Labdarúgóink pedig újoncként a második helyen zárták az NB III-at.
Két klublegendánkat is utoljára láthattunk versenyezni áprilisban! Kiss Balázs ráadásul Európa-bajnoki ezüstéremmel búcsúzott nemzetközi világversenyen!
A tavasz első hónapja az olimpiai kvóták szempontjából marad emlékezetes számunkra, hiszen a női kardozók történelmi kijutása mellett Korpási Bálint is tokiói repülőjegyet szerzett. Továbbá az országos bajnokságokon is jól teljesítettek sportolóink.
Az év második hónapjában férfi vízilabdázóink szállították a legnagyobb meglepetést, de sikeresen mutatkozott be Márton Anna BVSC-s színekben, továbbá új zöldberuházást adtak át sporttelepünkön.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az esztendő utolsó 12 napján visszatekintünk hónapról-hónapra a legfontosabb BVSC-s eseményekre. Szerencsére rengeteg szép eredményről írhattunk idén is. Kezdjük is sorozatunkat a januárral!
Ezen a héten egy év csúszással, de elkezdődik a tokiói ötkarikás játékok. Sportolóink többsége már Japánban készül, ráadásul a magyar csapatba egyesületünk delegálja a második legnagyobb létszámú küldöttséget. Közben utánpótlásunk remekelt itthon!
Egy hét alatt a második Európa-bajnoki aranyukat nyerték vízilabdázóink. A lányok után a fiúk is a dobogó tetejére állhattak fel. Ezen kívül további korosztályos Eb-ken is jól szerepeltek sportolóink, míg olimpikonjaink közül már van, aki Japánban készül.
Nem mondhatjuk, hogy sportolóink nyári pihenésüket töltik, hiszen az U15-ös leány vízilabda-válogatott az Eb-n, para-asztaliteniszezőink pedig a világkupán szereztek aranyérmet, de további szép eredmények is fűződnek a múlt héthez!
Az utóbbi héten legfőképpen a medencében zajlott az élet egyesületünknél. A felnőtt férfi vízilabda-válogatottban Pásztor Mátyás teljesített jól, de az utánpótlásra is fontos feladatok várnak. Szinkronúszóink pedig az Orka Kupáról szállították az érmeket.
A női vízilabda-válogatott világliga ezüst-, Korpási Bálint pedig bronzéremmel hangolt az olimpiára a múlt héten. Úszóink közben a Budapest Openről szállították a szép eredményeket, ráadásul eldőlt, hogy kik indulhatnak közülük Tokióban.