Ez történt szeptemberben

Ez történt szeptemberben

A női úszók egyik legnagyobb reménysége, Késely Ajna csatlakozott a BVSC-hez, míg a tokiói olimpián sérülten versenyző és negyedik helyen végző Márton Anna sikeres műtéten esett túl. Mutatjuk mi történt még szeptemberben!

Szeptembertől a visszavonuló Bernek Péterrel készül a háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, kétszeres nagymedencés felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes úszó Késely Ajna. A fiatal tehetség jövő januártól pedig már hivatalosan is a BVSC-Zugló sportolója lesz.

 

 

A tervek szerint műtötték meg olimpiai negyedik helyezett kardozónkat, Márton Annát, akinek a térdszalagja még tavaly decemberben szakadt el, de mégis ott volt Tokióban. A beavatkozás jól sikerült és hamar elkezdte a rehabilitációt.

 

 

Olimpiai bronzérmesekkel és új igazolásokkal kezdték az idényt vízilabdázóinkSzatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke a szezonkezdő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a sikeres utánpótlásnevelés mellett továbbra is cél, hogy az érmekért csatázzon a női és férfi együttes is.

Remekül sikerült a szekszárdi idénynyitó verseny karate szakosztályunk számára. Fiataljaink 5 arany-, 9 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek a 16. Cikádor Kupán, ahol már az új rendszer szerint bonyolították le az eseményt.

Szeptemberben hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg első alkalommal a BVSC Opent, amely olyan jól sikerült a visszajelzések alapján, hogy jövőre is tervezzük folytatni ezt a kezdeményezést. A kilátogató családok megismerkedhettek szakosztályainkkal, továbbá különböző színes programokon is részt vehettek az érdeklődők. Egy kis hangulatvideóban tekintettünk vissza a BVSC Openre youtube-csatornánkon!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay