Remekül szerepelt legutóbbi versenyén Zubor Péter, aki megnyerte az U11-es korosztály országos ranglistaversenyét az asztaliteniszezőknél, továbbá a válogatottban is szerepet kap.
Asztalitenisz
Kategória cikkjei
Ma ünnepli 75. születésnapját asztalitenisz szakosztályunk edzőlegendája, Lipovits Gyula. A kiváló szakember 1978 óta számos korosztályt nevelt és manapság is töretlenül segíti a fiatalok fejlődését!
Nagy bravúrt ért el a 19 esztendős Terék Norbert, aki a szegedi színekben induló 52 éves Vitsek Ivánnal megnyerte a felnőtt párosok versenyét az országos bajnokságon! A duó először indult egymással, de az összeszokottság hiánya nem jelentett hátrányt.
Kecskeméten rendezték az asztaliteniszezők összevont országos bajnokságát, ahol a sportág apraja-nagyja asztalhoz lépett. Sportolóink remek eredményei közül kiemelkedett Molnár Krisztián és Molnár Kendra bronzérme a felnőtt vegyes párosok között.
BVSC-s éremnek is örülhettünk a jubileumi, XXV. Molnár János Emlékversenyen, amelyre 18 országból 218 versenyző érkezett. Asztaliteniszezőink közül Cseri Ádám zárt a legjobban, ő harmadik lett.
A BVSC asztalitenisz termében rendezték a hétvégén az Utánpótlás Budapest Bajnokságot, ahol sportolóink kiemelkedő eredményeket értek el. A Terék Norbert, Krebs Bálint páros arany-, Cseri Ádám pedig ezüstérmet nyert.
Cseri Ádám válogatott színekben versenyzett a Joola Utánpótlás Nemzetközi Versenyen. Sportolónk Jakab János irányításával aranyérmet szerzett Kizakisz Nikolaosz párjaként az U13-as korosztályban.
A BVSC-Zugló adott otthont a Serdülő Fiú Top24 Bajnokságnak, ahol öt asztaliteniszezőnk is érdekelt volt. Fiataljaink jól szerepeltek, a legelőkelőbb helyezést Krebs Levente érte el, aki a negyedik pozícióban zárta a versenyt.
Parádésan szerepeltek utánpótlás asztaliteniszezőink az Ifjúsági Fiú Top24-es Bajnokságban. Klubunkat kilencen képviselték a legjobbak között, közülük Both Olivér arany-, míg Terék Norbert bronzéremnek örülhetett.
BVSC-s házidöntőt hozott a „Pintér Attila” I. osztályú újonc és serdülő ranglista emlékverseny a serdülő fiúknál. Nagy csatában végül Kárpáti Ágostoné lett az arany- és Krebs Leventéé az ezüstérem. A párosoknál további három érmet szereztek sportolóink.
Bükfürdőn rendezték az utánpótlás számára a szezon első vidéki ranglistaversenyét. Asztaliteniszezőink remekül szerepeltek, hiszen két-két arany-, ezüst- és három bronzéremmel térhettek haza.
Szeptember eleje óta már hivatalosan is Martinecz Gyula irányítja az asztalitenisz szakosztály működését, akivel az első hetek tapasztalatairól, illetve a jövőbeli tervekről is beszélgettünk. Az egyik fő cél, az erős utánpótlásbázis szélesítése.
Érmekkel és nagyszerű eredményekkel zárták sportolóink a BVSC-Zugló Sportiskola őszi évadnyitó utánpótlás ranglistaversenyét. Az összesített pontversenyt klubunk nyerte, köszönhetően többek között az aranyérmes Zaccomer Zétény szereplésének is.