Olimpiáig

Ez történt júniusban

Ez történt júniusban

Júniusban fiataljaink szállították a sikereket. Vívásban és karatéban Európa-bajnoki kvalifikációt szereztek sportolóink, asztaliteniszben pedig magyar bajnoki címet. Míg úszóink közül eldőlt, hogy heten indulhatnak Tokióban.

Kezdjük is visszatekintésünket utóbbiakkal. A Magyar Úszó Szövetség elnöksége ugyanis jóváhagyta Sós Csaba szövetségi kapitány javaslatát a tokiói magyar csapatot illetően, amely szerint hét úszónk is ott lehet az ötkarikás játékokon! Közben olimpikonjaink érmekkel hangoltak Tokióra a Budapest Openen.

 

 

Bár Andrásfi Tibor a férfi párbajtőr-válogatottal egy hajszállal lemaradt az olimpiáról, tehetségünk júniusban megnyerte az őszi Európa-bajnokság előtti utolsó válogatót. Sajnos a járványhelyzet miatt később törölték ezt az eseményt, de így is biztató eredmény ez a jövőre nézve vívónktól!

 

 

Nagy bravúrt ért el a 19 esztendős Terék Norbert, aki a szegedi színekben induló 52 éves Vitsek Ivánnal megnyerte a felnőtt párosok versenyét az asztaliteniszezők országos bajnokságán! A duó először indult egymással, de az összeszokottság hiánya nem jelentett hátrányt.

 

 

Jól zárult utánpótlás karatésaink számára a hazai Európa-bajnoki válogató, hiszen a záróviadal után kiderült, hogy három sportolónk is ott lehet majd az augusztusi, finnországi korosztályos kontinensviadalon!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay