Jakab János öt alkalommal nyert Extraligát a BVSC-vel és tagja volt legutóbbi aranyérmes együttesünknek 7 évvel ezelőtt. A szezon végén lezárta játékospályafutását a legjobbak között és januártól már szakosztályvezetőként segíti a BVSC-t. Vele beszélgettünk pályafutásáról és új céljairól!

Ha minden igaz, 14 éves korod környékén csatlakoztál a BVSC-hez. Korábban azt nyilatkoztad, egy álmod volt, ideigazolni. Hogy kerültél Zuglóba?

Már korábban is szerettem volna jönni a BVSC-hez. Herendi Iván akkori szakosztályvezetővel már a válogatottnál együtt dolgozhattam. Ő már 9-10 éves koromban az utánpótlás válogatottnál kiszúrt, hogy ügyes vagyok és korát megelőzve hosszútávú menedzselésben hitt, akkor még nem volt annyira jellemző, hogy valakit egészen fiatalon elkezdenek menedzselni. Akkor még a Pénzügyőrben versenyeztem, de már néztem, hogy milyen menő lenne a BVSC-ben játszani. De az első években nagyon jó helyen voltam a Pénzügyőrben. Aztán volt egy olyan év, amikor 13 éves lettem, hogy azt éreztük, váltanom kellene, mert még több edzésre lenne szükségem. Akkor már szerettünk volna a BVSC-be jönni, de a Pénzügyőrrel olyan szerződést kötöttem, hogy amennyiben eligazolok, akkor vissza kell fizetnem a nemzetközi versenyeim árát. Így akkor még a Malévbe kerültem, ami szintén jó tapasztalat volt, hiszen a felnőtt válgatott krémjével edzhettem együtt. Nagyon sokat fejlődtem, de 1 évvel később már ideigazolhattam a BVSC-hez és elkezdődött a közös utunk.

Ez nagyjából 25 éve volt. Sok helyen megfordultál azóta, légiósként is szerepeltél. Milyen volt ez a 25 év?

A bajnokság nagyon fontos dolog nálunk pingpongban, hogy hétről hétre olyan ellenfelekkel tudjál játszani, akik ellen fejlődni lehet. Így ez meghatározta a váltásokat is. A BVSC-ben először 16 éves koromtól 20 évesig játszottam. Akkor már 4 éve játszottam az Extraligában és felmerült, hogy kipróbálom magamat külföldön. Elsőnek a franciaországi Levallois csapatába kerültem, amely bajnokesélyes volt, de sajnos a vállsérülésem meggátolta, hogy kibontakozzak. Aztán visszajöttem, volt műtétem, újra BVSC-s lettem és aztán ismét magamra találtam. Az akkori szponzorom, a Butterfly segítségével megtaláltuk a Düsseldorfot. Ők Németországban hagyományosan bajnokesélyesek voltak, a legsikeresebb ottani klub, így nagy kihívás volt. Több játékossal is tárgyaltak és azt mondták, hogy nézzük meg a katari és kuvaiti nemzetközi versenyt és utána térjünk vissza az egyeztetésre. Az lett végül a két legsikeresebb versenyem ProTour-on, ráadásul az egyik játékosukat vertem meg, illetve egy jó német riválist is. Ezek az események, illetve, hogy egyedüli európaiként a 16 között voltam, felém billentette a mérleg nyelvét. Így két gyönyörű évet tölthettem ott, amely pályafutásom csúcsa volt. Bajnokok Ligáját, bajnokságot és ETTU-kupát nyertünk. Betekintést kaptam így a sztárok világába.

A klubéleten túl a válogatottnál is szép sikereket értél el. Korosztályos Európa-bajnokságokon aranyérmet nyertél, jártál olimpián és voltak további emlékezetes sikere. Ezeket hogy értékeled?

Utánpótlásban a legkiemelkedőbb eredményemnek azt gondolom, amikor ifiben egyéniben és vegyes párosban itt Budapesten Európa-bajnok lettem. Akkor már 46 éve nem volt hasonló eredményünk. Az hazai közönség előtt nagyon katartikus élmény volt. Az U21-es években sikerült ProTour-okat nyernem és a nagydöntőn is diadalmaskodtam. Továbbá kijutottam az olimpiára, ráadásul szintén hazai közönség előtt, ugyanúgy a Körcsarnokban. Óriási élmény volt ott lenni a pekingi olimpián játszani. De kiemelném a csapat vb-t 2010-ből, ahol éremért játszottunk, végül nyolcadikok lettünk Moszkvában. Említhetném még az Európa-bajnokságon elért hatodik helyet, illetve ugyanott Kosiba Danival szintén a nyolcban voltunk. A válogatottal mindig az volt a célunk, hogy Eb-n érmet szerezzünk. Ilyen szempontból kudarc, hogy ez nem jött össze, de vb-n és Eb-n is nagyon közel voltunk ehhez. A világranglistán a legjobb eredményem az 57. hely volt, ami szintén emlékezetes volt, hiszen a Top100-ba bekerülni már nagy dolog.

Ilyen sikerek után talán meglepő, hogy 30 évesen lezártad a válogatottban a pályafutásod. A sérülés volt ennek az oka?

Igen, már 22 éves korom körül a vállproblémák elkezdték beárnyékolni a pályafutásomat. Nyolc éven keresztül küzdöttem ezzel. Volt két műtétem is. Így talán egy picit még maradt bennem, ha ez nem lett volna. De ilyen sérüléssel azt a minőségű és mennyiségű munkát már nem tudtam volna elvégezni, ami a válogatottnál kell, ezért döntöttem így.

Az Extraligában viszont még 10 évet folytattad és most zártad le ezt a részét a pályafutásodnak. Mennyire érlelődött már benned ez a döntés?

Az elmúlt években már több ízben gondolkodtam róla. Akkor viszont még „csak” edző és játékos voltam és nem voltak itt a BVSC-ben szakosztályvezetői teendőim. De már éreztem, hogy picit lassulok és jönnek a fiatalok. Tőlem elvárható volt egy 80-85 százalékos szint és ezt hosszútávon már nem tudtam volna szerintem hozni a sok egyéb feladat mellett. Ennek ellenére sokáig kitartottam, meg mindig volt motiváció. Az utóbbi években a Celldömölkben játszottam és az motivált, hogy bejussunk a legjobb négybe. Január óta viszont átvettem Dodótól a szakosztályvezetői feladatokat és azt már éreztem, hogy e mellett már sok lenne a saját pályafutásra is készülni.

Te tagja voltál 7 évvel ezelőtt a BVSC utolsó Extraliga-győztes csapatának, ráadásul 5 alkalommal ünnepelhettél aranyérmet klubunkkal. Célod, hogy szakosztályvezetőként visszavezesd ilyen magasságokba a BVSC-t?

Mindenképpen. Két évvel ezelőtt NB III volt a legmagasabb osztályunk, mert alulról, az utánpótlásból építkeztünk. Ennek köszönhetően bekerültünk a Magyar Asztalitenisz Szövetség által kiemelten támogatott klubok közé. Eredetileg 10 klub szerepelt a listán, de minket is bevettek, mert látták a jó szakmai munkát. Aztán kaptunk egy megelőlegezett bizalmat és az NB I-ben indulhattunk, de az még nagy falat volt. Így jövőre az NB II-ben leszünk, de cél egyértelműen a feljutás. Az NB I-ben szerintem pár év, ami várható, de utána a következő lépcsőfok az Extraliga lesz. Azért annyira még nem álltam le, így ha azon múlik, akkor ilyen jolly jokerként segíthetem akár még én is a BVSC-t, ha ezen múlik a feljutás.

Hogy látod, a fiatalok miként tekintenek rád, hiszen nem edzőként és játékosként is láthattak már?

Bízom benne, hogy pozitív számukra ez a kapcsolat. Az biztos, hogy nagyon jó az összhang a stáb és a sportolók között. Marsi Marcival és Haraszti Nórival visszük elsősorban a szakmai életet, de Tokaji Sándor is visszatért közénk, aki az évtizedek alatt rengeteg tehetséget nevelt ki. Velük és Bedi Józsi bácsival kiegészülve összeállt egy olyan csapat, amelyet a játékosok is értékelnek. Éppen nem olyan régen volt egy évzáró foci és írtak egy verset a fiúk, amelyben minden versszakot egy-egy edzőnek szántak. Gyönyörű dolgokat mondtak és szinte könnybe lábadt a szemem. Ebben megfogalmazták, hogy nagyon szeretnek, mint vezető és mint edző is.

Ez is jó zárszó lehetne, de még kicsit tekintsünk előre. Az Extraliga elérése mellett mi a célod szakosztályvezetőként?

Az elmúlt egy évben sikerült lecserélnünk az összes régi asztalt újra. Nagyon hálás vagyok a BVSC-nek ezért. Továbbá új palánkokat tudtunk venni, folyamatosan rendelkezésünkre áll az a labdamennyiség, ami kell és remek az infrastruktúra. Igazából egy jól működő rendszert kaptam és úgy vehetem át a stafétát Dodótól, hogy csak tovább kell ezt fejleszteni. Az alapvető irány viszont nagyon jó. Nagy segítség nekem, hogy a szakosztályvezetői munkámat Cseri Dániel segíti, ez is nagy könnyebbség számomra.

Eddig is azt csináltam és most is ez a cél, hogy minden területen apránként lépjünk előre. A teremben kisebb átalakítással sikerült úgy alakítani az asztalokat, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig együtt edzhetünk. Ez pedig nagy egységet kovácsol köztünk és egyedülállónak mondható. A fő irány egyelőre tehát, hogy minden területen kicsit jobbak legyünk. Ha ez működik, akkor pedig meg fog születni az új cél, hogy miként lépjünk nagyobbat.

Sok sikert kívánunk ezen az új úton is Jakinak! Hajrá, BVSC!

Hortobágyi Tibor