BVSC Napló: Fókuszban Tokió

BVSC Napló: Fókuszban Tokió

Már csak bő egy hónap van hátra a tokiói olimpia rajtjáig, és mivel népes BVSC-s különítmény készül az ötkarikás játékokra, így mi is megkezdtük a visszaszámlálást olimpikonjainkat bemutató sorozatunkkal!

Sajtónyilvános edzést tartott a férfi vízilabda-válogatott, ahol stábunk is ott volt, hiszen az olimpiára készülő keret tagja a bajnokság gólkirálya, Pásztor Mátyás is! Märcz Tamás tanítványai már teljes kerettel folytatták a felkészülést Tokióra.

Úszóink közben már két hete Hódmezővásárhelyen edzőtáboroznak. A csapat egyik fele Budapesten, míg a többiek Rómában ugranak még vízbe Tokió előtt versenykörülmények között. Edzőinket, Nagy Pétert és Plagányi Zsoltot kérdeztük a felkészülésről!

Elindítottunk youtube-csatornánkon olimpikonjainkat bemutató sorozatunkat, amelynek első részében a rövid pályás világbajnok úszó Bernek Péter, míg a másodikban Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázónk, Leimeter Dóra beszélt a kezdetekről és a célokról is.

Jól zárult utánpótlás karatésaink számára a hazai Európa-bajnoki válogató, hiszen a záróviadal után kiderült, hogy három sportolónk is ott lehet majd az augusztusi, finnországi korosztályos kontinensviadalon!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay