1142 Budapest, Szőnyi út 2.

A továbbjutás a cél a nemzetközi kupákban

A továbbjutás a cél a nemzetközi kupákban

A European Aquatics elkészítette az európai vízilabdasorozatok főtábláinak csoportjait. A sorsolást követően a nők a Bajnokok Ligájában, míg a férfiak az Eurokupában kerültek kiegyenlített négyesbe, és mindketten kaptak magyar riválist is. Vezetőedzőink nyilatkoztak a sorsolást követően!

Az már a bajnoki ezüstéremmel eldőlt, hogy visszatérnek a BVSC-Manna ABC női vízilabdázói a Bajnokok Ligája főtáblájára. Legutóbb amikor itt jártak a lányok, akkor nulla ponttal búcsúztunk a sorozattól, Béres Gergely ezúttal jobb eredményben reménykedik és bár nehéz riválisokat kaptunk, de vezetőedzőnk bizakodik a továbbjutásban.

„A Mataró kiemelkedik a csoportunkból, de úgy gondolom a másik három együttes között nüanszok dönthetnek a második továbbjutó helyért való csatában. Az UVSE-t ismerjük, míg a holland De Zaan a selejtezőben többek között éppen a Dunaújvárost múlta felül szoros összecsapáson, több, tapasztalt válogatott játékosuk is van. Sok ki-ki meccsre számítok, de tavaly letettük már a névjegyünket, így szerintem ránk is jobban odafigyelnek. Bízom benne, hogy minél több tapasztalatot szerzünk és sikerül kiharcolnunk a továbbjutást” – összegezte a sorsolás tapasztalatait Béres Gergő vezetőedzőnk.

Férfi vízilabdázóink tavaly az elődöntőig meneteltek az Eurokupában, amelyre 2002 óta nem volt példa. A hétvégén sikerrel vették Varga Dániel tanítványai a podgoricai selejtezőt, ahonnan csoportelsőként jutottak tovább. Végül ők is összefutnak magyar riválissal, hiszen rájuk a Honvéd is vár, továbbá az olasz Posillipo, valamint a montenegrói Budva ellen kell kiharcolni az első két hely valamelyikét.

„Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, de természetesen cél a továbbjutás. Nehéz lesz minden mérkőzés, mindhárom idegenbeli találkozó extra felkészültséget igényel mentálisan. Úgy gondolom, mindenki legyőzhető, de olyan magas szinten kell játszani, ahogy az elmúlt három napban is tettük. Az pedig jó hír, hogy addig még fejlődhetünk is. A Posillipo-t és a Budvát kevésbé ismerjük még, de az olaszoknál a legnagyobb név a kiváló edző, Pino Porzio, akit nagyon komolyan kell venni” – értékelte a sorsolást Varga Dániel.

A hölgyek október 31-én a Mataró vendégeként kezdnek, az első hazai összecsapásra november 14-ig kell várni, míg a férfiak október 29-én kezdik a nemzetközi sorozat főtábláját otthon a Honvéd ellen. Sok sikert kívánunk csapatainknak! Hajrá, BVSC!

 

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink