Szerdán este Barcelonában ugranak medencébe férfi vízilabdázóink az Euro Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Kemény Kristóf elárulta, hogy jó eredményt szeretnének kint elérni, mert céljuk a továbbjutás!
Vízilabda
Kategória cikkjei
Ahogy beszámoltunk róla, férfi vízilabdázóink az Euro Kupa második selejtezőkörét is sikerrel vették és veretlenül, a csoport második helyén jutottak tovább a legjobb 8 közé Kemény Kristóf tanítványai. A negyeddöntőben BL-csapat lesz majd az ellenfelünk!
Ahogy a hétvégén beszámoltunk róla, férfi vízilabdázóink hibátlan teljesítménnyel nyerték meg csoportjukat Újvidéken, az Euro Kupa első selejtezőkörében. Ezen a héten pedig már Palermóban küzdhetnek a mieink.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a továbbjutásért szállnak vízbe férfi vízilabdázóink az Euro Kupa selejtezőjében. Akkor az ismert közjáték miatt ez nem sikerült, de az újvidéki tornán ezúttal jó esélye van csapatunknak.
Hamarosan kezdődik felnőtt vízilabdázóink számára az idény. Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke a szezonkezdő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a sikeres utánpótlásnevelés mellett továbbra is cél, hogy az érmekért csatázzon a női és férfi együttes is.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy 81 éves korában augusztus 30-án elhunyt a BVSC Örökös Tagja, a férfi vízilabda csapat korábbi meghatározó játékosa, Gyerő Zoltán.
Vasárnap a magyar válogatott számára is megkezdődik a női U17-es vízilabda Európa-bajnokság Sibenikben. Egyesületünk három játékosa is ott van a mieink keretében. Edzőjüket kértük, hogy jellemezze őket!
Péntek kora reggel elutazott a fiú U15-ös vízilabda-válogatott Portugáliába, ahol az aranyérem a csapat célja az Európa-bajnokságon. Ahogy már beszámoltunk róla négy játékosunk is ott van a keretben. Balogh Botonddal beszélgettünk a várakozásairól.
Július elején rendezik Portugáliában az U15-ös vízilabda Európa-bajnokságot, ahol négy játékosunk is szerepet kap majd a magyar válogatottban. A fiúk tornagyőzelemmel hangoltak a kontinensviadalra.
Női vízilabdázóink bronzmérkőzése azért is volt különleges a múlt héten, mert egyesületünk ikonja, Takács Orsolya azon a találkozón szerepelt utoljára játékosként a BVSC-ben. Világ- és Európa-bajnok klasszisunkkal beszélgettünk pályafutásáról és jövőről!
Mint ismert, szombaton az ötméterespárbaj után a Ferencváros került előnybe a női vízilabda OB I 3. helyéért vívott párharcában. A mieink szeretnék kijavítani a hibákat és visszavágni a zöld-fehéreknek a vereségért!
A szezon legfontosabb mérkőzései várnak női vízilabdázóinkra, hiszen szombaton megkezdődik számukra a két nyert meccsig tartó bronzpárharc a Ferencváros ellen. A Magyar Kupában sikerült legyőzni a zöld-fehéreket a harmadik helyért és ez a cél most is!
Már csak négy forduló van hátra a férfi vízilabda OB I alapszakaszából és jelenleg elődöntőt érő pozícióban áll együttesünk. A Vasas hétvégi legyőzésével pedig a mi kezünkben van, hogy 17 év után ismét a legjobb négy között szerepelhessen a BVSC.


