Serdülő nyolcas döntő után és ifi Final8 előtt vízilabdázóink

Két győzelem és egy vereség. Ezzel az eredménnyel akár érmesként is zárhattak volna férfi serdülő vízilabdázóink a bajnokságban, de sajnos nem volt szerencsénk, hiszen a későbbi aranyérmes és házigazda Szegeddel már a negyeddöntőben találkoztunk. Bár a Tisza-partiak a legszorosabb mérkőzésüket ellenünk játszották, a BVSC ezúttal az ötödik helyen zárta a szezont ebben a korosztályban. Azonban ez az eredmény nagyon biztató, hiszen a tavaly a gyermekeknél bajnok csapatunk, elsőéves serdülőként érte el ezt a kiváló eredményt.
„Tavaly mindhárom korosztályban érmet szereztünk, idén viszont nem volt szerencsénk a sorsolásnál, hiszen már a serdülőknél az egyik legerősebb ellenfelet kaptuk, mivel átlagolják a korosztályok eredményeit. Az viszont biztató, hogy fiatal csapatunk csupán egy góllal maradt alul Szegeden, utána pedig az UVSE-t 13-9-re, míg a Fradit 13-6-ra győztük le. Így összességében elégedettek vagyunk, ráadásul nagyon értékes korosztályunk ez a csapat. 3-4 fő közülük pedig ezen a héten már az ifi Final8-ben lesz érdekelt” – nyilatkozta honlapunknak Dabrowski Norbert szakmai igazgató.
Valóban nincs megállás, hiszen péntektől vasárnapig már az ifi férfi korosztályra várnak fontos feladatok, ráadásul a nyolcas döntőt a Szőnyi úton rendezik.
„Itt sem lesz könnyű dolgunk, hiszen a nagyon erős Ferencvárossal találkozunk már a legjobb nyolc között. A Fradiban például ott van az a Molnár Erik, aki a felnőtt válogatott keretébe is meghívót kapott. Ráadásul péntek délelőtt a 14-es keretünkből 12-en érettségiznek, így Létay Krisztián edzőnek nem lesz könnyű dolga, de az a cél, hogy hazai medencében a legjobbunkat tudjuk nyújtani” – tekintett előre szakmai igazgatónk.
A Ferencváros elleni negyeddöntőt pénteken 18 óra 30 perctől rendezik a Szőnyi úton! Szurkoljunk minél többen a fiúknak a helyszínen! Hajrá BVSC!