Olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérem. A válogatottban ezeket a remek eredményeket érte el Leimeter Dóra a BVSC sportolójaként. Bár a kiváló vízilabdázó távozik egyesületünktől, jó emlékekkel tekint vissza az itt eltöltött évekre.
Mennyire sikerült már kipihenni a fantasztikus ezüstéremmel záruló budapesti világbajnokságot?
A hét első felében azért még sok interjú volt, úgyhogy akkor még benne voltunk a flow-ban.
Ez a vb-n is megvolt a csapatban. Tudjátok már értékelni ezt a szépen csillogó ezüstérmet?
Én igazából már a lefújást követően is tudtam értékelni. Nyilván van egy-két „mi lett volna, ha...”, de én úgy vagyok vele, hogy szoros meccset játszottunk velük, tehát nem simán kaptunk ki az amerikaiaktól. Továbbá a két hét alatt egy nagyon jó fejlődési ívet mutattunk, úgyhogy én nagyon tudom értékelni ezt az ezüstöt.
Azért voltatok már hazai világversenyen, de többeteknek a Hajós Alfréd Uszodában ez volt az első ilyen megméretése. Mit adott számotokra ez a fantasztikus hangulat a meccseken?
Elképesztő, hogy a döntőn telt ház volt, ami 6 ezer embert jelent. Szerintem soha nem voltak ennyien női vízilabda mérkőzésen, úgyhogy ez elképesztő, amire azért nem lehet felkészülni. Többen ott voltunk már a 2020-as Eb-n, de a Duna Arénának is más a hangulata és nem is voltak ennyien. Elképesztő volt látni a tömött lelátókat és az az a szeretet, amit kaptunk a két hét alatt, az is kellett ahhoz, hogy így tudjuk zárni ezt a vb-t.
Kicsit rákanyarodva a BVSC-re és a búcsúra, nagy utat jártál be amikor kilenc éve először játszottál a csapatban. Gondoltad volna, hogy ilyen szép eredménysorral távozol majd?
Emlékszem az első napokra és nyilván arra is, amikor Matyi felhívott, valamint arra is, amikor lementem edzésre. Annak örültem, hogy sok mindenkit ismertem, így nem egy teljesen idegen közegbe érkeztem. Nagy segítség volt, hogy egyből befogadtak. Nyilván reménykedtem benne, hogy szép eredményeket fogok elérni. Azt nem mondom, hogy álmaimban sem gondoltam volna, amit végül elértem, de biztosan túlteljesítettem azt, amit én gondoltam, hogy elérhetek.
A klubbal is sok szép sikert értél el. Ezek közül van, amelyik kiemelkedik számodra?
A magyar bajnoki és kupadöntők azok. Mert azt gondolom, hogy mindig hatalmas bravúr volt, amikor döntőbe jutottunk. Még annak ellenére is, hogy azokban az években kifejezetten jó csapatunk volt. De emlékszem a Dunaújváros elleni nagy csatáinkra, amikor sokszor túlteljesítettük magunkat és olyan helyzetekből is döntőbe jutottunk, amelyből nem gondoltuk volna. Úgyhogy ezek mindenféleképpen emlékezetesek maradnak.
Mi az, amiben szerinted a leginkább fejlődtél az évek alatt?
Amikor idejöttem a BVSC-be, akkor nagyon nem ilyen voltam, mint most. Úgyhogy elsőként az önbizalmat emelném ki. Az elején Matyinak sokat is kellett velem kiabálnia azért, hogy a kapu fele is nézzek már, mert amúgy ezt a sportágat gólra játsszák. Rám az volt a jellemző, hogy a csapatért tettem meg mindent és azt néztem, hogy nekik mi a jó, magamat pedig sokszor háttérbe szorítottam. Bár ez részben most is megmaradt, hogy olyan vagyok, aki a csapatért mindent megtesz, de már tudom, hogy mikor kell nekem előre lépni és vezéregyéniséggé válni. Ebben sokat fejlődtem az évek alatt.
Hogy érzed, mi az, amit magaddal viszel a BVSC-s évekből?
A környezet mindenképpen hiányozni fog az, hogy nagyon családias volt a légkör. Második otthonaként tekintett szerintem az uszodára és a csapatra mindenki. Én is sokkal több időt töltöttem a lányokkal, mint a saját családommal. A BVSC-be igazából hazament az ember, ha lement egy edzésre, és tudta, hogy ott mindenki mindent megtesz a csapatért és a másikért. Ha pedig bármilyen nehéz helyzet van, akkor együtt próbálunk rá kitalálni valamit és segítjük egymást a szorult szituációkban. Úgyhogy a családias légkör az mindenképp hiányozni fog.
Köszönjük az elmúlt éveket Dórinak és további sok sikert kívánunk!
Fotók: Magyar Vízilabda Szövetség