„Kitörölhetetlen emlék ez a 12 év” – interjú Petrovics Mátyással

Kicsit menjünk vissza az időben. Hogy emlékszel vissza arra a pillanatra, amikor 12 éve először szóba került az életedben a BVSC?
Szövetségi kapitányi beszámolóm szavazása volt 2010-ben, amit ugye nem fogadott el mindenki az elnökségi ülésen. Ekkor Tóth Sándor mellém ült és megkérdezte, hogy van-e kedvem a BVSC-ben folytatni az edzői munkámat, mert ő például támogatta volna a folytatást a válogatottnál is. Így indult a karrierem itt a Szőnyi úton.
Azért ismerted a BVSC-t, de mégis milyen közegre számítottál itt a klubnál?
Igazából azt tudtam, hogy sok fiatal játékos van. Nyilván jártam szövetségi kapitányként is bajnoki meccsekre. Persze ismertem a BVSC-t, volt is a bő keretben játékos innen. Azzal is tisztában voltam, hogy a középmezőnyhöz tartoznak. Amikor megérkeztem, rögtön elmondtam a lányoknak, hogy nehogy azt higgyék, hogy volt szövetségi kapitányként alább adom a célokat. Azt szerettem volna, hogy fejlődjünk és az élmezőnyhöz tartozzunk.
Ez elég hamar sikerült is, hiszen rögtön a második szezonban bajnoki döntőig és Magyar Kupa-győzelemig vezetted a BVSC-t. Minek volt ez köszönhető szerinted?
Amikor végig gondoltam az elmúlt 12 évet, akkor három részre osztottam magamban ezt a korszakot. Ez a dupla siker az első szakasznak egy nagyon jó, felfelé ívelő része volt. Azt hiszem elsősorban azért, mert elkezdődött egy munka. Nagyon gyorsan csatlakoztak olyan játékosok, akik a válogatottban nálam játszottak. Kisteleki Hanna rögtön ideigazolt, de a következő évben Tóth Ildikó, Tomaskovics Eszter és Ipacs Barbara is a BVSC-hez került. Fontos volt ebben az időszakban, hogy nemcsak a vízben, hanem a parton is elkezdtük építeni a csapatot.
Közel 10 év után játszott újra döntőt a BVSC. Hogy látod, sikerült ilyen hamar visszakerülnie az egyesületnek a legjobbak közé?
Ugye nem mi voltunk akkor az esélyesek, hiszen már akkor is nagyon jó csapatok voltak. Ráadásul úgy, hogy akkor még nem volt UVSE és Ferencváros sem ilyen szinten. Ott még főleg vidéki csapatok domináltak a bajnokságban. Azonban azt láttam, hogy mindenki elhitte, hogy itt valóban egy nagy csapat épülhet. Pont a klub 100 éves évfordulóján nyertük a női szakág egyetlen Magyar Kupa-győzelmét, illetve a bajnoki döntővel, amit 3-2-re vesztettünk el, az akkor szinte verhetetlen Eger ellen bebizonyítottuk, hogy a legjobbak között a helyünk. Ha nálunk van a pályaelőny, akkor még az is lehet, hogy bajnokok lettünk volna.
Említetted a három korszakot, mikor jött el a második ebben a periódusban?
Azt 2013-tól számolom, amikor annyira jó csapat lett a BVSC, hogy a közvetlen riválisaink elkezdtek szétszedni minket. Akkorra már az UVSE is megjelent. Több kulcsjátékos is elment tőlünk. Azonban Gyöngyössy Anikó visszajött külföldről, továbbá érkezett Leimeter Dóra, Varga Viktória és Máté Zsuzsanna. A maradókkal együtt pedig elkezdtünk egy újabb csapatot felépíteni. Aztán egy évvel később még jobban erősödtünk azáltal, hogy Takács Orsolyát és Kisteleki Dórát is ide tudtuk csábítani. Velük közösen sikerült felépíteni egy olyan BVSC-t, amely aztán a következő két szakaszt fémjelezte. Itt indult el egy olyan jellegű előrelépés, hogy stabil élcsapattá váltunk és tényezők lettünk a klubélet és a válogatott szempontjából is.
További szép eredményeket és dobogós helyezéseket értetek el ebben az időszakban is. Melyik számodra a legemlékezetesebb párharc?
Nyilván a Magyar Kupa-döntő is nagy élmény, amit nyertünk, főleg azért, mert én piros lapot kaptam az elődöntőben és a zsűrioldalról kellett kicsit besegítenem a kispadnak. Aztán Gruber Laura kolléganőmmel összehoztunk egy szép kupagyőzelmet. Természetesen a bajnoki döntők is idetartoznak, de nem tudom, hogy ki tudok-e igazán emelni egy konkrét élményt. Azt gondolom, hogy mindegyik siker egy nagy teljesítmény volt a csapattól.
Mikor kezdődött a harmadik korszak?
Ez 2017 után jött el. Kisteleki Dóri akkor ment el, Bolonyai Flóra sajnos abbahagyta a vízilabdát és érkezett Tóth Eszter, Farkas Tamara, Hertzka Orsolya és Kuna Szonja. Akkor teljesen váratlanul játszottunk bajnoki döntőt, amelyet szerintem senki nem várt tőlünk. Abban az időben lépett be a Ferencváros is a bajnoki életbe. Így ebben a korszakban már inkább fővárosi riválisokkal, valamint a Dunaújvárossal és a Szentessel kellett megküzdenünk.
A 12 év alatt sok játékossal dolgoztál együtt. Azt számoltad, hogy hányan kerültek be közülük a válogatottba?
Ha kronológia szerint haladunk, akkor 2012-ben a londoni olimpián Kisteleki Hanna, Tóth-Csabai Dóra és Tóth Ildikó is ott volt. Illés Anna pedig az utolsó pillanatban maradt le az ötkarikás játékokról, de szerintem már neki is ott lett volna akkor a helye. Négy évvel később Takács Orsi és Illés Anna képviselte a BVSC-t, legutóbb pedig Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra, akik ugye részesei voltak a sporttörténelmi bronzéremnek is. Továbbá 2016-ban volt egy Európa-bajnok csapat is, amelyben szintén sok BVSC-s és volt BVSC-s játékos szerepelt. De innen lett először válogatott a már említett Farkas Tamara, Kuna Szonja, Máté Zsuzska és Pecz Eszter is. Úgy érzem, hogy nem csak klubszinten, hanem a válogatottakban is sikerült nagyot alkotnunk. Az utánpótlás eseményekről pedig még nem is beszéltünk, ahol mindig legalább 3-4 játékosunk is ott volt. Örülök, hogy a mai magyar válogatottnak is több olyan játékos adja a gerincét, akik nálam is megfordultak utánpótlás-válogatott szintjén.
De szeretnék három játékost még feltétlenül kiemelni, akik az első perctől és a legtovább játszottak nálam. Doroszlai Vanda 11 szezont, Kele Niki és Mészáros-Farkas Kata pedig mind a 12 évet.
Mi lehet szerinted a kulcsa annak, hogy ilyen sok válogatott játékost nevel ki a BVSC felnőtt- és utánpótlás-szinten is?
Egyrészt a szisztematikus munkának. Én nagyon hiszek abban, hogy egy olyan utánpótlásrendszert kell felépíteni, amely abszolút a felnőtt csapat alá dolgozik. Ebben minden kollégám részt vett és azt gondolom, hogy nagyon jól tudtunk együtt működni a női szakágnál. Nyilván a felnőtteknél kellett a legtöbbet tudni és az alatta lévő korosztályokat úgy dolgoztattuk, hogy mindig mindenki kicsit többet tudjon és így átjátszatható legyen bármelyik korosztályból bármelyik játékos. Ennek a módszernek volt köszönhető, hogy a felnőtt együttesbe nagy munkával, de be tudtak kerülni játékosok, mert fel lettek építve fizikálisan és taktikailag is. Elsősorban ennek köszönhető szerintem, hogy eredményesek voltunk. A másik ok pedig az, hogy mindig volt egy családias, szeretetteljes közeg. Ez nekem a sajátosságom is, mert hiszek abban, hogy minden egyént ismerni kell nem csak az uszodában, hanem azon kívül is. Mindenkire külön figyeltem és ezáltal talán elvárható volt, hogy ők is figyeljenek egymásra. Ez pedig olyan lelki és mentális pluszt adott, amellyel többször olyan eredményt értünk el, ami talán szakmailag nem lett volna bennünk.
Azt már említetted, hogy került szóba a BVSC az életedben, de arra emlékszel még, amikor először léptél be ide a Szőnyi útra vezetőedzőként?
Természetesen. Sokaknak talán meglepetés volt, hogy csütörtökön volt az a bizonyos elnökségi ülés, amin leváltottak és hétfőn már edzést tartottam a BVSC-ben. Tudtam, hogy milyen játékosok vannak és kik dolgoznak itt a női szakágban, de azt is tudtam, hogy össze kell kapni a csapatot, kell egy jó rendszer. Van egy jó mérőpontom ehhez, az akkori első csapatképünk, meg az utóbbi években készültek. Előbbin mindenki BVSC-s pólóban volt, de össze-vissza valaki rövidnadrágban, valaki papucsban. Azóta pedig lehet látni, hogy most miként néz ki egy csapatkép a klubnál. Ez pedig jól jellemzi az akkori és a mostani viszonyokat, illetve, hogy azóta mit tudtunk elérni.
Bár most elmész, de megkaptad a klubtól az Örökös Tag címet, amely jól mutatja, hogy a BVSC-s család tagja maradsz örökké. Milyen érzésekkel távozol, ha a klubra gondolsz?
Az mindenképp jó, ha hagy az ember nyomokat, örökséget maga mögött. Amit viszont kiemelnék, mert elég fontos nekem, hogy ugye elég nagy családunk van és öt közös gyermekünk Andival. Közülük négyen gyakorlatilag itt lettek sportolók. Két nagyfiam itt lett úszó remek eredményekkel, ők jelenleg már másképp kamatoztatják ezt a tudásukat. Kinga lányom most is a kezem alatt játszott a BVSC-ben, egyik nagy tehetsége a korosztályának és ifi Európa-bajnoki bronzérmes volt tavaly. Nyilván nagyon büszke vagyok rá. Kisfiunk pedig most bontogatja a szárnyait és imádja a vízilabdát. Úgyhogy ebből a szempontból is kitörölhetetlen emlék ez a 12 év...
Hortobágyi Tibor