Olimpiáig

„Cél a három pont megszerzése” – így várják az edzők a kettős rangadót

„Cél a három pont megszerzése” – így várják az edzők a kettős rangadót

Dupla rangadó vár szombaton női és férfi vízilabdázóinkra hazai medencében a Ferencváros ellen. A játékosok után vezetőedzőinket, Kemény Kristófot és Petrovics Mátyást kérdeztük a zöld-fehérek elleni találkozóról!

Fontos nap lesz a szombat vízilabdázóink számára, hiszen tv-s meccseken bizonyíthatnak a mieink, ráadásul a bajnoki címre hajtó Ferencváros ellen hazai környezetben. Márpedig a Szőnyi úton mindkét együttesünk komoly ellenfél lehet bárki számára, így nem kérdés, hogy szeretnék csapataink itthon tartani a három pontot.

„Szép emlékem van a Fradi elleni hazai tv-s meccsről, hiszen az volt életem első OB I-es meccse vezetőedzőként és egy nagyon komoly csapatot sikerült legyőznünk. Úgy gondolom, hogy most is reális esélyünk van arra, hogy itthon tartsuk a három pontot” – nyilatkozta Kemény Kristóf, aki hozzátette, hogy ehhez nagyon összeszedett játékra lesz szükség.

 

 

A női OB I-ben eddig csak a BVSC szerzett pontot a Ferencváros ellen ebben a szezonban, így nem véletlen, hogy ezúttal is meglepetést okoznának Petrovics Mátyás tanítványai.

„Az egy nagy bravúr volt akkor a Népligetben azt gondolom. Természetesen itthon nyerni akarunk, de azt tudjuk, hogy a Ferencváros rendkívül erős idén.”

A teljes beharangozó videó youtube-csatornánkon tekinthető meg.

 

Hajrá BVSC!

 

02.26. (szombat)

14:05 Férfi vízilabda OB I: BVSC-Zugló - FTC-Telekom

15:40 Női vízilabda OB I: BVSC-Zugló - FTC-Telekom

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay