1142 Budapest, Szőnyi út 2.

Történelmi győzelem

Történelmi győzelem

Remekül sikerült a válogatott szünet utáni viszatérés labdarúgóink számára, akik történelmi, 5-2-es sikert arattak a listavezető Soroksár ellen a Merkantil Bank Liga 9. fordulójának záró mérkőzésén! 2026 tavaszán "Soroksári sorompó a sorozatunknak" címet adtunk a két csapat áprilisi bajnokiját feldolgozó cikkünknek, ugyanis a sárga-feketék vetettek véget egy remek idegenbeli győzelmi szériánkak. Most a Zugló-Express miatt zárták le az utakat, csapatunk gyorsvonatként robogott át az eddig veretlen vendégeken és ezzel idei második győzelmét aratta, amely nagyon fontos volt mind lélektani, mind számtani szempontból. Újkori NB II-es szereplésünk alkalmával soha nem sikerült még egy mérkőzésen ötször megzörgeti az ellenfelek hálóját és úgy látszik a TV-s meccsek is különleges atmoszférát teremtenek a BVSC öltözőjében, ugyanis ötödik élőben közvetített mérkőzésünkön ötödször is győzelmet arattunk! 

 

A találkozó előtt két különleges köszöntés is elhangzott stadionunkban. A pálya szélén Németh György edzőlegendát ajándékozták meg egy 38-as számmal ellátott mezzel, ami a BVSC-ben eltöltött 38 évére utal. Németh György játékosként és kapusedzőként is a Zuglót erősítette, ezúton is köszönjük a klubért tett hosszú éves szolgálatát! Az első félidőben a kezdrőrúgást a BVSC örökös szurkolója, Menyhért Ferenc végezte el, aki gyermekkora óta a Szőnyi úti pálya szomszédságában nőtt fel és a csapat mérkőzésinek rendszeres látogatója volt. Köszönjük, hogy  mai napig is hűséges szurkolója a BVSC-nek! 


Kincses Ádám együttese kinézetében is múltidéző volt, ugyanis fehér alapon kék színű mezben lépett pályára, és bár manapság a sárga és a kék színek dominálnak a szereléseinkben, a kék-fehér a 90-es évek BVSC mezeire hajaz. Csapatunk 4-2-3-1-es hadrendben futott ki a listavezető ellen:  a Petroff - Papp, Vinícius, Lehoczky, Benkő-Bíró - Ominger, Igricz - Dénes, Csernik, Farkas - Bacsa összeállításban. A mérkőzés első perceiben a vendégek próbáltak támadásokat vezetni és a 9. percben Kálnoki-Kis bedása után Lakatos fejese a jobb kapufa tövéről jött ki, így megúsztuk a gólt. Az első negyedóra után a BVSC is éledezni kezdett és egyre többször sikerült beadásig vagy lövésig eljutni.

Papp Csongor és Dénes Adrián kifejezetten aktív volt a bal oldalon, utóbbi lövése még fölé szállt a 23. percben ám két perccel később Papp beadására Farkas Balázs érkezett a hosszún, aki némileg szerencsés körülmények között tudta a hálóba térdelni a labdát a rossz ütemben kimozduló Jova kapus felett. (1-0) Ez a gól nagyon fontos volt a mérkőzés dimanikájának szempontjából is, de nem kevésbé Farkas Balázs szezonjában is, csatárunknak ugyanis ez volt az idei első gólja. 

A nagyon szépen együtt mozgó BVSC a felelőzvonalon várta a soroksári támadásvezetéseket hadrendben, de olyan jól és fegyelmezetten zárták a srácok a passzsávokat, hogy ritkán tudott felépített akciót végigvenni Korolovszky Gábor csapata és a hátul adogatást megunva legtöbbször íveléssel próbálta előlre juttatni a labdát, ám magas hátsó embereink jól olvasták ezeket, Vinícius pedig vállalta a birkózást a nem kevésbé fizikális Lovrencsics Balázzsal, így a két őserő mondhatni kioltotta egymást. Az első játékrész küzdelmes 1-0-val ért véget. 


A második felvonás előtt is ünnepélyes kezdőrúgót köszönhettünk a pályán Dr. Peterdi Dominika személyében. Dominka a BVSC-Zugló vívó szakosztályában ért el szép sikereket aktív sportolóként, ma pedig már mint HR és munkaügyi vezető segíti klubunkat, de tagja a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) bírói testületének és a BVSC Vívó Szakosztály vezetőségének is. A lehetőséget a Labdarúgó Szakosztály ajánlotta fel a labdarúgást segítő munkájáért és elkötelezett szurkolásáért.

Jó szellemiségben kezdtük a második félidőt is, a 49. percben Bacsa passza után Farkas lövése kerülte el a kaput. Ám nem sokkal később érkezett a második zuglói gól is: Lukács volt bizonytalan, akitől Papp Csongor tudta elvenni a labdát, a bal szélről indulva pedig támadhatta a soroksári kaput. Nyáron érkezett szélsőnk éles szögből, okosan a kapus lábai között elgurítva a labdát rúgta meg első gólját zuglói színekben! (2-0) 

A folytatásban hátul Lehoczky tisztázott a gólvonalról, a 61. percben pedig érkezett az újabb BVSC találat! Dénes Adrián kapott remek labdát Cserniktől, a hazai védőknek nem sikerült szerelni őt, így a tizenhatoson belülről éles szögből a hosszú sarkot vette célba támadónk, a labda pedig Jova érintésével a kapuban kötött ki! (3-0) 

Alig telt el 10 perc és szépített a Sori! Egy távoli megpattanó lövés a kapufáról épp Bencze elé pattant, aki nem hibázott három méterről és kettőre faragta a listavezető hátrányát. A mérkőzés ezen szakasza kulcsfontássgú volt, ugyanis egy újabb vendég gól pontszerzési esélyeket is jelenthetett volna a sárga-feketéknek, azt pedig hazai oldalról senki nem szerette volna, hogy megérezzék a vérszagot. Csernik és Bacsa pedig tudta, hogy gyorsan le kell hűteni a kedélykeket. Kilencesünk próbálkozott először: sikeres labdaszerzés után két védővel a nyakán vezethette rá a labdát Jovára, de végül a felső lécet sikerült eltalálnia és maradt a 3-1. Egy perccel később ismét az egész meccsen nagyot dolgozó Bacsa előtt adódott sansz, de a rövid kapufánál Jova ezúttal hárítani tudta a kísérletet. Cserniknek viszont sikerült egy léletnailag is nagyon fontos gólt szereznie a 79. percben. Bacsa-Dénes-Csernik volt a labda útja, középpályásunk pedig egy remek ütemcsel után 12 méterről kilőtte a jobb alsót! (4-1) 


A BVSC-be érkezett időközben Hajba, Sejben és Ivády is a pályára,a hajrában pedig Király Ákos iskapott néhány percet.  A Soroksár pedig újabb gólt szerzett. A vendégek egyik legjobbja, Kálnoki-Kis vágott a léc alá egy kifejelt labdát nagyjából 14 méterről, igaz ekkor már a találkozó 82. percében jártunk. Két perccel később viszont újabb kapufa következett, az előbb gólt szerző Kálnoki-Kis egy kifejelt labda után lőtte a lécre a játékszert. Ahelyett azonban, hogy a Soroksár faragott volna tovább a hátrányából, a BVSC vitte be a kegyelemdöfést. Kékesi hibája után Farkas Balázs roboghatott kapura, megpróbálta kicselezni Jovát, de a lábáról a jobb kapufára pattant a labda. A kipattanó Farkas elé került vissza, aki három méterről már nem hibázott és a kapu bal oldalába lőtt! (5-2) 



A BVSC ezzel újkori történelme során a legtöbb lőtt gólt szerezte egy mérkőzésen belül, ráadásul értékes skalpot ejtve a listavezető ellen! Csapatunk így immár 7 pontot számlál a tabellán és még mindig egy mérkőzés hátrányban van a többiekkel szemben. Ez most a 13. helyet jelenti momentán, de mind tudjuk, hogy ez a keret és ez a csapat többre hívatott ennél a másodosztályban. Erre mindenképpen jó volt a válogatott szünet, hogy rendezzük a sorokat, rendet tegyünk a fejekben és egy ilyen győzelemmel tudjuk folytatni a szezont! A mérkőzés után a duplázó Farkas Balázs és vezetőedzőnk, Kincses Ádám értékelt, akinek érthető okokból nagyon mosolygósra sikerült a nyilatkozata:

                                                 

Szombaton az Ajka ellen folytatjuk a bajnokságot és ez a hétfői győzelem akkor fog igazán sokat érni, ha a zöld-fehérek ellen is sikerül pontokat szerezni! Köszönjük szurkolóinknak a támogatást, robogunk tovább! Az M4 Sportot pedig bármikor szeretettel várjuk a mérkőzéseinkre, a felbukkanásuk kezd jó ómen lenni a Szőnyi út környékén! Hajrá, BVSC! 

 

LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ
BVSC-ZUGLÓ–SOROKSÁR SC 5–2 (1–0)
Budapest, Szőnyi út, 384 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Vígh-Tarsonyi Gergő, Máyer Gábor)
BVSC: Petroff – Benkő-Bíró, Vinícius, Lehoczky R., Papp Cs. – Igricz (Hajba, 74.), Ominger G. – Farkas B. (Király Á., 90+1.), Csernik (Sejben, 82.), Dénes A. – Bacsa P. (Ivády, 82.). Vezetőedző: Kincses Ádám
SOROKSÁR: Jova L. – Lukács L. (Hidi P., 61.), Lakatos Cs., Kékesi, Horváth K. – Köböl, Vattay (Bencze, 61.) – Kálnoki-Kis Zs., Szász, Halmai (Vén Á., 74.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerző: Farkas B. (25., 89.), Papp Cs. (51.), Dénes A. (62.), Csernik (79.), ill. Bencze (69.), Kálnoki-Kis Zs. (82.)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink