Olimpiáig

„A gyerekeket nem csak a sportra tanítjuk, hanem a becsületességre is”

„A gyerekeket nem csak a sportra tanítjuk, hanem a becsületességre is”

Fontos esemény volt január utolsó napjaiban, amikor férfi vízilabdázóink hivatalosan is átvehették a Fair Play-díjat, amelyre riválisunk, a Vasas jelölte őket. A díj valódi értékéről kérdeztük Tóth Sándort és Kamuti Jenőt!

Mint ismert, még a 2020-2021-es szezon őszén a BVSC férfi vízilabdázói belementek a mérkőzés elhalasztásába, miután kiderült, hogy a Vasasnál több pozitív koronavírusos eset is van.

„A Vasas Sport Club, a vízilabda szakosztályunk vezetősége és az A-Híd VasasPlaket csapata nevében szeretnénk ezúton is megköszönni rendkívül sportszerű hozzáállásukat, melynek értelmében feltétel nélkül elfogadták a koronavírus által megtizedelt vízilabdacsapatunk halasztási kérelmét a két csapat novemberi OB I-es bajnoki mérkőzése kapcsán. (...)

A BVSC-Zugló vezetősége és vízilabdacsapata a fenti cselekedetével mindannyiunk számára példát mutatott azzal, hogy a pillanatnyi versenyelőny elé helyezte a sportszerűséget és az ellenfél, valamint a fair játék tiszteletét” – állt a Vasas akkori nyílt levelében és hozzátették azt is, hogy Fair Play-díjra jelölik klubunkat.

Aztán a végül lejátszott mérkőzést 7-5-re az angyalföldiek nyerték, a felterjesztés után viszont Fair Play-díjban részesült egyesületünk.

„Ez elismerése mindannak, amit a BVSC évtizedek óta képvisel, hiszen utánpótlásnevelő egyesületként a gyerekeket nem csak a sportra tanítjuk, hanem a becsületességre és sportszerűségre is. Ez pedig egy jó példa számukra arra, hogy a jövőben ők is hasonlóképpen cselekedjenek. Azért azt hozzáteszem, hogy biztos vagyok benne, hasonló esetben a Vasas is ugyanígy cselekedett volna, de köszönjük szépen nekik a jelölést”– nyilatkozta honlapunknak a BVSC-Zugló alelnöke, Tóth Sándor.

A Fair Play-díjat Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, nem mellékesen pedig kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó adhatta át a Vasas elleni bajnoki előtt Tóth Sándornak. A kiváló sportember számára azért is volt különleges ez az átadó, mert pályafutása alatt a BVSC-ben érte el sikereit.

„Két oknál fogva is nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem. Az egyik, hogy a fair play-jel kapcsolatosan kiemelkedő esemény volt az, amit a BVSC játékosai és vezetői tettek. Ez egy olyan példa, amelyet szeretnék terjeszteni hazai és nemzetközi tekintetben is. A BVSC mindig is egy nevelőegyesület volt, ahol nem az az első, hogy győzni mindenáron, hanem győzni tisztességesen és becsületesen is. Ősrégi BVSC-sként öröm volt látni ezt a cselekedetet és csak azt tudom kívánni, hogy még sok ilyen példát láthassunk” – árulta el Kamuti Jenő, akivel egyébként nem olyan rég youtube-csatornánkon bővebben is beszélgettünk BVSC-s éveiről.

Mi sem kívánhatunk mást, mint hasonlóan becsületes hozzáállást minden sportolónknak! Hajrá BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay