„Új színt hozhat Stieber Mercedes a magyar vízilabdába” – bemutatta új vezetőedzőjét a BVSC

Sajtótájékoztatón mutatták be a BVSC-Zugló női vízilabdacsapatának új vezetőedzőjét. Ugyanis Stieber Mercedes váltja a szezon végén távozó Petrovics Mátyást. Az egyesület elnöke, Szatmáry Kristóf elmondta, hogy a célok nem változnak a klubnál.
Új fejezet kezdődik szeptembertől a BVSC-Zugló női vízilabdacsapatának életében, hiszen 12 év után távozik Petrovics Mátyás az együttes kispadjáról. Utóda viszont szeretné folytatni az eddigi munkát. Stieber Mercedes játékosként kétszeres világ- és Európa-bajnok és 1997 óta az olasz vízilabdában dolgozik, az utóbbi években már edzőként. Több korosztálynál is megfordult, így fontos tapasztalatokat szerzett. Hosszú idő után pedig visszatér Magyarországra a hazai női vízilabda egyik legendája.
„Fontos volt számunkra, hogy olyan szakember üljön le a női vízilabdacsapat kispadjára, aki szakmailag is kiemelkedő. Stieber Mercedes-t nem kell senkinek sem bemutatni itthon, hiszen nagyszerű játékoskarrier áll mögötte. Itthon nem megszokott a női vezetőedző a bajnokságban, így izgatottan várjuk mi is, hogy milyen lesz az együttműködés. Abban biztosak vagyunk, hogy új színt hozhat a sportágba. Eddig is fontos szempont volt, hogy saját nevelésű játékosok is alkossák a keretet, és ez a jövőben is cél lesz. Továbbá az is, hogy a bajnokságban és a kupában is az érmekért csatázzunk és szeretnénk a nemzetközi porondon is megmutatni magunkat” – mondta a sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf a BVSC-Zugló elnöke.
25 év hosszú idő, ennek ellenére már Stieber Mercedes is nagyon várja, hogy újra itthon kapjon szerepet a vízilabdában. Célja pedig, hogy a BVSC-vel szép sikereket érjen el.
„1997 óta vagyok kint. Eleinte hat hónapot töltöttem Olaszországban és otthon is, később viszont már csak a válogatott időszakra mentem haza nyáron. Az utóbbi években pedig csupán egy-egy hónapot voltam Magyarországon nyaranta a munka után. Annak ellenére, hogy hosszú ideje külföldön vagyok, követtem folyamatosan a magyar női vízilabdát. Igyekeztem minél több meccset megnézni, így azért nem lesz ismeretlen számomra a közeg. Várom már, hogy elkezdhessem a munkát, nagyon fel vagyok dobódva, és már nagyon készülök a hazatérésre” – árulta el a BVSC leendő vezetőedzője, aki hozzátette, hogy az a hitvallása, sok munka kell és hittel lehet nyerni.
Petrovics Mátyás többek között két ezüst- és három bronzérmet szerzett a bajnokságban a klubnál töltött 12 éve alatt és négy kupadöntőt is játszott irányítása alatt a csapat, amelyekből egyet megnyert. Továbbá több válogatott játékos is kikerült a kezei közül. A klub az Örökös Tag címmel köszönte meg a szakember áldozatos munkáját.
„Értékes örökséget adhatok tovább, mert sok munkával a női szakág meghatározó csapata lettünk. Követve a klub filozófiáját, csak magyar és elsősorban saját nevelésű játékosok alkották a felnőtt keretet. Velük és az ifi csapataimmal közel 30 érmet nyertünk ebben az időszakban, miközben sok játékost adhattunk a különböző korosztályos és a felnőtt válogatott számára is. Most arra összpontosítok, hogy a játékosaimmal a lehető legjobban zárjuk a szezont és utána nagy motivációval fogom várni az új kihívást! Klubomnak, a játékosaimnak és az utódomnak is legalább annyi örömöt és sikert kívánok a következő időszakban is, mint amit megélhettünk 2010 óta!”
Hajrá BVSC!