Nem kegyelmeztek a BVSC-Manna ABC női és férfi vízilabdázói sem ellenfelüknek az OB I szombati játéknapján. Előbb Béres Gergely tanítványai a III. Kerületet, majd Varga Dániel együttese a Szegedet győzte le magabiztosan.
Kétfelvonásos előadásra készültünk szombaton a Laky Károly Uszodában. A főszereplők a vízilabdázók voltak és nagyon bíztunk benne, hogy közülük is a BVSC-Manna ABC csapatai lesznek különösen is főszerepben.
Nos, a női vízilabda OB I fővárosi rangadója sajnos nem a mi akaratunk szerint alakult az elején. A Stieber Mercedes vezette III. Kerületi TVE hamar 2-0-s előnyt dolgozott ki. Aztán csapatkapitányunk, Dömsödi vezérletével még az első negyedben egyenlítettünk, a második nyolc percben pedig fordítottunk is 4-2-re. A vendégek nem adták könnyen magukat, jók voltak az átlövéseik és 4-4-nél utolértek bennünket, de a Vasutas ismét rákapcsolt és Gorter ötméterese után a nagyszünetben 8-4-re vezettünk.
Holland légiósunk aztán a fordulást követően sem állt le a gólszerzéssel és egy szép átlövése után már 9-4 volt az állás. Béres Gergely együttese nem akart semmit a véletlenre bízni és magabiztosan tartotta előnyét. A zárófelvonást 12-4-ről kezdhettük el. Aztán egy 10-0-s etap után ismét eredményesek voltak a vendégek, de a győzelem nem volt kérdés, a BVSC megérdemelten diadalmaskodott 16-5-re! Egy kisebb szünetet követően október közepén Dunaújvárosban folytatódik majd számunkra a bajnokság! Szép volt lányok! Hajrá, BVSC!

MOL női vízilabda OB I, 4. forduló
BVSC-Manna ABC–III. Kerületi TVE 16-5 (2-2, 6-2, 4-0, 4-1)
Gólszerzőink: Gorter 5, Horváth 4, Dömsödi 2, Tiba, Kiss, Dobi, Nagy, Tóth
A lányok után a fiúkon volt a sor, hogy hazai medencében egy fontos sikerrel zárják az estét. Varga Dánielék a Szegedet fogadták a Szőnyi úton. A találkozó hasonlóan indult, de ezúttal a mieink léptek el 2-0-ra Csacsovszky és Dodd gólja után. Aztán a folytatás is hasonlóan alakult, mert az első negyed döntetlennel zárult, ugyanis a Szeged egyenlített.

Aztán itt is a 4-4 bizonyult vízválasztónak, mert ezt követően egy 5-0-s rohammal meglépett a BVSC. Külön öröm volt, hogy 7 játékosunk között oszlottak meg a gólok ekkor, míg hátul Gyapjas védett remekül. Így már 9-4 állt az eredményjelzőn, végül 9-5-nél fordultak a csapatok.
A harmadik nyolc percben sem lassult a BVSC-s lendület. Gyapjas bravúrvédések után remekül passzolt Divjakhoz, aki a kiúszó Danka fölött a kapuba lőtt, így már 13-7 volt az állás. Csacsovszky is nagyon jó formában volt, aki már 4 gólnál tartott újabb bombája után a mérkőzés ezen szakaszában 14-7-nél.
A végjátékban már csak a különbség volt a kérdés. Végül 22-13-ra nyert a BVSC, így a lányokhoz hasonlóan a fiúk is hibátlanok a bajnokságban! Gratulálunk! Folytatás egy hét múlva Egerben!

E.ON férfi vízilabda OB I, 3. forduló
BVSC-Manna ABC–Szegedi VE-Goodwill Pharma Fortacell 22-13 (3-3, 6-2, 6-2, 7-6)
Gólszerzőink: Csacsovszky, Benedek, Szeghalmi 4-4, Dodd 3, Jansik 2, Cseh, Batizi, Divjak, Bundschuh, Simon


