Az idei szezonban négy női labdarúgócsapatunknak is szurkolhatunk majd. A felnőttek az NB II-ben indulnak, de lesz Bozsik-programos, U16-os és U19-es korosztályunk is. Steer Ferenc szakágvezetővel beszélgettünk a tervekről és a felkészülésről.
Labdarúgás
Kategória cikkjei
A Magyar Kupa második fordulójában az Unione FC együttese látogatott a Szőnyi útra. Sajnos ezúttal nem sikerült megismételni labdarúgóinknak a múlt heti eredményt, így csapatunk búcsúzott a sorozattól.
A papírformának megfelelően győzelemmel kezdte a Magyar Kupa-sorozatot labdarúgócsapatunk. A selejtező 1. fordulójában 7-0-ra győztek Gabala Krisztián tanítványai a Lőrinci Kitartás SE vendégeként.
Ettől a szezontól három szekciója lesz labdarúgóink utánpótláskorosztályai számára. Ezekből elsőként ismerkedjünk meg a legfiatalabbakkal, amelynek Német György lesz a vezetője. A gyermekek részére külföldön is bevált módszerekkel készülnek az edzők.
Az edzőmérkőzések között és a bajnoki rajt előtt máris megkezdődik a szezon felnőtt labdarúgóink számára, akik a Magyar Kupa selejtezőjének 1. fordulójában lépnek pályára szerdán. Az erőviszonyokat tekintve kötelező a továbbjutás.
Labdarúgóink újabb értékes győzelmet arattak a felkészülés során. Ezúttal az NB III-as Rákosmente KSK együttesét sikerült felülmúlni 3-2-re. Vezetőedzőnk elégedett volt a látottakkal.
Labdarúgócsapatunk vasárnap lejátszotta ötödik nyári felkészülési mérkőzését is. A szombati, Gyöngyös elleni győzelem után ismét NB III-as ellenfelünk volt, viszont hazai pályán a Dabas örülhetett.
Labdarúgóink a szerdai idegenbeli siker után szombaton a Szőnyi úton fogadták az NB III-as Gyöngyösi AK csapatát felkészülési mérkőzésen. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz gól, végül Sashegyi 11-esből szerzett találatával 1-0-s BVSC-s siker született.
Két új játékos is csatlakozott labdarúgó együttesünkhöz. A kilencszeres válogatott Balogh Béla a védelemben, míg Korozmán Norbert a támadó szekcióban jelenthet erősítést. A két sportoló e mellett utánpótlás edzőként is dolgozik majd a BVSC-nél.
Labdarúgóink harmadik nyári felkészülési meccsükön, második győzelmüket aratták. Ráadásul az első idegenbeli találkozón az NB III-ba feljutó Hatvant sikerült felülmúlni 2-1-re.
A középpálya és a támadó szekció után ismerkedjünk meg a védelem egyik új tagjával. Pálfalvi Csaba több évet játszott a III. kerületben, míg a legutóbbi szezont a Rákosmenténél töltötte. A 26 éves játékos több poszton is bevethető.
Életének 71. évében elhunyt Olajos Gábor, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Fellebbviteli Bizottságának tagja és a BVSC-Zugló több korosztályában is játszó labdarúgója.
A szerdai Budaörs elleni siker után szombaton az NB III-as Jászberény volt labdarúgócsapatunk ellenfele. Sajnos ezúttal riválisunk győzött 2-0-ra, Gabala Krisztián vezetőedzőnk viszont elégedett volt a látottakkal.


