Legutóbb megismerkedtünk a labdarúgók U10-es és U11-es korosztályának vezetőedzőjével, ezúttal pedig két segítőjét, Simon Krisztiánt és Peszmeg Viktort faggattuk. Bár ők még a felnőtteknél is játszanak, de már az edzői szakmába is belekóstoltak.
Labdarúgás
Kategória cikkjei
A legkisebb labdarúgók bemutatása után az U10-es és U11-es csapat vezetőedzőjét, Gyárfás Róbertet kérdeztük az irányítása alá tartozó együttesekről. Fontosnak tartják, hogy lelkes focistákat és értékes embereket neveljenek.
Legutóbb a legfiatalabb labdarúgók egyik edzőjével ismerkedtünk meg, most pedig az alsó szekció vezetőjével, Német Györggyel beszélgettünk. A munka mellett szóba került az is, hogy mit szeret csinálni a szabadidejében.
Bár labdarúgó edzésekre sincs lehetőség a koronavírus-járvány miatt, a csapatok nem pihennek. Mindenki otthon próbálja elvégezni a kapott feladatokat. Az edzők bemutatását a legkisebbek egyik mesterével, Száraz Tiborral kezdjük.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt zárt kapuk mögött kellett megrendezni a BVSC-Zugló–Újpest FC II labdarúgó mérkőzést is a BLSZ I. osztályában. Csapatunk viszont örülhetett végül a 2-1-es győzelemnek.
Sajnos kikapott otthon a Budafok együttesétől U19-es labdarúgó együttesünk, a tavaszi szezon első fordulójában. A vendégek a találkozó elején és a hajrában szerzett góllal végül 2-0-ra nyertek.
Hosszú szünet után győzelemmel folytatódott a BLSZ I. osztályú bajnokság felnőtt labdarúgóink számára. A BVSC-Zugló ezúttal a Budafok II együttesét múlta felül 3-0-ra otthon, így továbbra is a tabella első helyén állnak Gabala Krisztián tanítványai.
Véget ér a téli szünet labdarúgóink számára is. Az elmúlt hónapokban is keményen dolgoztak Gabala Krisztián tanítványai, akik az első helyről várhatják a BLSZ I. osztályának folytatását. A csapat célja továbbra is a feljutás kiharcolása az NB III-ba.
Csütörtökön nem maradhat el ezúttal sem a Játékosportré! Február elején indított új sorozatunkban körbeértünk és klubunk negyedik csapatsportágának egy játékosát is bemutatjuk. Ezúttal a labdarúgók csapatkapitányát, Szabó Ádámot faggattuk.
Többségében fiatal játékosokkal állt ki a BVSC-Zugló az Ikarus BSE ellen a Budapest Kupa harmadik fordulójában. Labdarúgóink az 1-1-es rendes játékidőt követően büntetőkkel jutottak be a negyeddöntőbe.
Teljessé vált felnőtt labdarúgóink kerete a tavaszi szezonra. Négy játékos is csatlakozott Gabala Krisztián együtteséhez, köztük korábbi válogatott, valamint első-, másod- és harmadosztályú múlttal rendelkező érkező is akad.
Újabb két felkészülési mérkőzéssel hangoltak felnőtt labdarúgóink a tavaszi rajtra. Gabala Krisztián vezetőedzőnk felemás érzésekkel zárta a két találkozót. A csapat a Putnok ellen döntetlent játszott, a Taksonyt viszont legyőzte.
Bár újoncként vágtak neki a szezonnak női labdarúgóink az NB II-ben, az ősz végére megszokták a másodosztály légkörét és szép győzelmeket arattak. Őszi visszatekintő sorozatunk következő részében a múltról, de már a téli felkészülésről is lesz szó.


