A hétvégén rendezik a padelezők számára idén az első komolyabb versenyt a fedett pályás országos bajnokságot, amelyen ott lesz Andrejszki Dóra is hazai párostársával, Juhász Pálmával. A tavaly az év női játékosának választott Dórinak komoly céljai vannak idén a nemzetközi mezőnyben is. Vele beszélgettünk!
A tavalyi éved nagyon jól sikerült, amelynek csúcspontja volt, amikor októberben Dubajban történelmi aranyérmet szereztél svájci párostársaddal. Hiszen ilyen szintű nemzetközi versenyen még magyar padeles nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Mit jelentett ez a siker számodra?
Nagy áttörés volt ez nekem. Ugyanis picit küzdök az önbizalmammal. Sokszor azt éreztem, hogy a nemzetközi mezőnyben többször azt gondoltam bizonyos játékosokról, hogy sokkal előrébb tartanak, ami nem feltétlenül igaz. Ez a siker viszont segített abban, hogy elhiggyem ott a helyem és jó úton járok.
Ez egy FIP Promotion viadal volt. Mit is jelent ez pontosan?
Aki a tenisz világát jobban ismeri, ez olyan, mint egy 10-15 ezer dolláros tornagyőzelem, amely ad egészen jó világranglistapontot, továbbá bár nem volt hatalmas a pénzdíj, de nullára jött ki a verseny. Ez a FIP-sorozat kezdőviadala volt, ennek ellenére elég jó mezőny gyűlt össze. Azt nem állítom, hogy a sorsolásunk nagyon kegyes lett volna, mert szerintem rajtunk kívül a három legerősebb párost le kellett győznünk az aranyéremig.
Milyen célokkal utaztatok a versenyre?
Úgy mentünk bele a versenybe, hogy biztattuk egymást. Az előző versenyeken is kevésen múlott a jobb eredmény. Dubajba viszont úgy érkeztünk, hogy meg fogjuk nyerni ezt a viadalt. Elég szorosra sikeredett a finálé, mert döntő szett tie-breakben nyertünk, három meccslabdát hárítva. Úgyhogy e miatt is eléggé euforikus volt. Egyébként mindkettőnk hazájának az első nemzetközi padel tornagyőzelme volt, így ez is rengeteg pluszt adott. Sok embertől kaptam visszajelzést, hogy nézte a mérkőzésünket és szurkolt. Olyanoktól is, akiket nem is ismertem. Ez nagyon jól esik, hogy van érdeklődés arra, hogy az én meccseimet valaki nézze. Ez a győzelem azt is segítette, hogy olyan ranglistával zárjam az évet, amire nagyon büszke vagyok. Egy éve a Top200-at céloztam meg minél közelebb a 150-hez és végül a 160. helyen zártam az évet, úgyhogy sikerült ezt teljesítenem és a tornagyőzelem is meglett, így maradéktalanul elégedett vagyok.
Ez jó motiváció is lehet számodra, hiszen tavaly már félállásban dolgoztál a munkahelyeden, idén pedig már csak a padellel foglalkozol.
Igen, jól emlékszel. Tavaly márciusban mentem át félállásba, november közepe óta pedig már csak a padel tölti ki a mindennapjaimat. Fiatalabb már nem leszek és az volt bennem, hogy ha nem próbálom ki azt, hogy teljesen a padelre figyelek, akkor sose tudom meg, hogy valójában meddig tudok eljutni. Már nagyjából 3 hónapja csak a padelnek élek, amelynek megvannak az előnyei és hátrányai is, de próbálok csak a pozitívumokra koncentrálni és arra, hogy mit tudok kamatoztatni ebből.
Milyen jelei látszódnak már a váltásnak?
Igazából kitöltöm a mindennapjaimat padellel, mert edzés és szervezés terén is van bőven mivel foglalkoznom. Rengeteg időt és energiát vett igénybe, hogy összerakjam az éves tervemet. Mindig vannak változtatások, mert a versenyek is változnak. Az edzőtáborok és utazások szervezése is fontos feladat, hogy a versenyek előtt kivel tudunk edzőmeccset játszani vagy mennyivel hamarabb érkezünk. Úgyhogy nem tudom eddig miként dolgoztam mellette, már el sem tudom képzelni ezt. Most ez a munkám, ami azért nem annyira rossz...
Van már célod az idei évre, hogy meddig szeretnél előre lépni a világranglistán?
Magasra tettem a lécet. Bár picit változtak a nemzetközi szabályok, amelyek ezt meg is nehezítik, de ez nem baj. Szeretném megfelezni a ranglistaszámot. A 80. helyet tűztem ki év végéig. Ez eléggé merész, de úgy gondolom, hogy nem lehetetlen. Ha esetleg „csak” a 100-ig jutok el, akkor annak is nagyon fogok örülni, de tavaly az volt bennem, hogy nagyon örülök a 160-nak, de megfordult bennem, hogy mi lett volna, ha kicsit többet képzelek el év elején.
A hétvégén pedig a fedett pályás hazai szezon egyik fontos versenye az országos bajnokság is elkezdődik számotokra Pálmával. Cél a címvédés?
Természetesen. A hazai versenyeken azt terveztem, hogy az országos bajnokságokon elindulok. Egyelőre még nem tudom, hogy más versenyen is ott leszek-e itthon. A nemzetközi viadalok legmagasabb szintjén szeretnék már selejtezőt játszani, ez a célom. Ehhez kell majd még kicsivel jobb ranglista és előrébb rangsorolt pár. Most jelenleg van nyitottság egy olasz játékos felől, aki 100-on belül van. Valószínűleg megyek hozzá edzeni Rómába március első hetében, hogy megnézzük, működik-e az összhang. Egyébként egyre inkább nyílik ki a lehetőség párostársak keresése terén is. A jelenlegi svájci társammal jövő héten Portugáliában még együtt játszunk, de utána feltehetőleg elválnak egy időre az útjaink. Ez a sportág velejárója, amit nekem is tanulnom kell. Úgyhogy izgatottan várom ezt az évet.
Sok sikert kívánunk Dórinak!
Hortobágyi Tibor
Fotók: Instagram / Andrejszki Dóra