Olimpiáig

Nagyszerű mérkőzés várható

Nagyszerű mérkőzés várható

Idegenben folytatódik labdarúgóink számára a BLSZ I. osztálya. A 2. fordulóban a Budafok II-höz látogatunk. Ellenfelünk hozzánk hasonlóan győzelemmel kezdte a szezont, így kiélezett találkozóra számíthatunk.

A Csep-Gól FC ellen a hajrában szerzett gólokkal 2-0-ra megnyert meccs után újabb kemény összecsapás vár Gabala Krisztián tanítványaira a BLSZ I. osztályában. A 2. fordulóban a Budafok II lesz az ellenfél, amely legutóbbi kilenc meccsén veretlen maradt a bajnokságban. Riválisunk tavaly a 8. helyen zárta a pontvadászatot, ráadásul a 26 gólos Földi Dániel révén a gólkirály is budafoki volt. Nem véletlen, hogy vezetőedzőnk sem számít könnyed párharcra.

„Minden adva lesz egy jó mérkőzéshez szombaton, mert egy jó és egységes csapat otthonában, Budapest egyik legjobb játékvezetője jelenlétében lépünk pályára. Nagyszerű tavaszt produkált ellenfelünk,  majd tisztelet parancsoló győzelemmel kezdte az idényt, valamint az elmúlt év gólkirálya is ránk vár! Szóval nem lesz egyszerű a feladat, de a csapat készen áll arra, hogy ezen a mérkőzésen is eredményesek legyünk. Lesznek változások a keretben és a kezdőcsapatban is, de bízom benne, hogy a pályára lépő játékosok meghálálják majd a bizalmat” – nyilatkozta Gabala Krisztián honlapunknak.

A Budafok II az 1. fordulóban a REAC vendégeként győzött 1-0-ra. Ezúttal pedig szombaton 15 órától fogadja együttesünket a Budafoki MTE Sporttelepén.

Hajrá BVSC!

 

Fotó: Babiczky Ákos

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay