
Nagy változások történtek a nyáron labdarúgó-szakosztályunknál, ahol a szokásos mozgás ezúttal nemcsak a felnőtt csapatunkat, hanem a szakosztály menedzsmentjét is érintette. Történt ugyanis, hogy új vezetője lett labdarúgó szakosztályunknak. Dr. Horváth Gábort azonban sem a fociszurkolóknak, sem pedig a BVSC-szimpatizánsoknak nem kell bemutatni.
- Sosem voltam profi labdarúgó, ám életem java része a labdarúgás körül forgott. Szabadidőmben amatőr szinten mindig is fociztam olyannyira, hogy az ügyvédek válogatottjával világbajnoki címet is nyertem nagypályán. De ugyancsak ügyvédként a profi labdarúgáshoz is közöm lett, ugyanis a mai napig én vagyok a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének a főtitkára. A BVSC-hez is több évtizedes kapcsolat fűz, mert húsz éve tagja vagyok már az öregfiúk csapatnak.
Dr. Horváth Gábor komoly tervekkel mondott igent a szakosztály vezetésére. Mint mondta, egy ilyen múltú és rangú egyesületnek, mint a BVSC-Zugló, nem BLSZ II-es szinten kellene fociznia.
- Egy ilyen adottságokkal, lehetőségekkel és múlttal rendelkező egyesületnek minimum a harmadik vonalban (NB III-ban) lenne a helye. Nekünk, az új menedzsmentnek tehát az a célkitűzésünk, hogy három éven belül a helyére (az NB III-ba) kerüljön a labdarúgásunk.
Szakosztályvezetőnk ehhez a célhoz alakította a felnőtt csapat szakmai stábját is. A vezetőiedzői feladatra azt a Gabala Krisztiánt kérte fel, akit szintén nem kell bemutatni a focirajongóknak.
- Dorogon kezdtem a pályafutásomat, majd innen kerültem a Honvéd utánpótlásába, ahonnan egészen az NB I-ig jutottam. A legmagasabb osztályban a Honvéd mellett játszottam még a Haladásban és a Békéscsabában is, az NB II-ben pedig a REAC és a Kecskemét labdarúgója voltam. Utánpótlásszinten a válogatottban is bemutatkozhattam. Később hat évet kisebb osztrák csapatoknál töltöttem, majd edzői végzettséget szereztem (Pro licenc), és előbb különböző utánpótlásválogatottaknál gyakoroltam a szakmát, majd a felnőtteknél – Honvéd II, illetve a Csepel FC – is kipróbáltam magamat.
Gabala Krisztián elmondta, számára nem visszalépés az NB III-as Csepelből a BLSZ II-es BVSC-Zugló kispadjára leülni. Klubunknak ugyanis komoly jövője lehet, ahol egy fiatal, de céltudatos edzőnek lehetősége van az építkezésre és az alkotásra.
- A célt persze nem feledve: ennek a csapatnak előbb a BLSZ I-be, majd rövid időn belül az NB III-ba kell jutnia.
Gabala Krisztián tehát kívülről érkezett. mégsem mondható, hogy ne ismerné jól a Szőnyi úti miliőt. Két éve ő is tagja öregfiúk csapatunknak, arról nem is beszélve, hogy egyik legnagyobb labdarúgósikerét a Magyar Kupa 1996-os megnyerését még a Honvéd színeiben éppen a BVSC ellen aratta.
Az új menedzsment tehát a következőképpen néz ki az idei szezonban. A szakosztályunkat dr. Horváth Gábor irányítja, Bükszegi Zoltán az utánpótlás szakágvezetője lett, míg korosztályos szinten a szakmai munkáért Varga István a felelős. A felnőtt csapat edzője Gabala Krisztián, pályaedzője Szabó Zoltán, technikai vezetője Hinics Róbert lett, a csapat masszőre pedig a régi gyúró, Magyar Ferenc maradt.
Felnőtt csapatunk az új vezetéssel jól kezdte a bajnokságot: az első négy fordulóban három győzelmet és egy döntetlent produkált, mellyel máris a tabella élére állt. Ennél nagyobb siker, hogy egyetlen BLSZ-os csapatként abszolválta a helyét a Magyar Kupa 128-as főtáblájára, ahol szeptember 22-én 18 órakor majd az NB III egyik élcsapatával, az Érddel fog játszani.
- Szeretnénk minél több szurkolót – sporttársat, BVSC-szimpatizánst – kicsábítani a lelátóra, mert ez a meccs igazi futballünnep lesz egy olyan alulról építkező csapat számára, mint a miénk. És ezúton is hívnék mindenkit, gyertek, szurkoljatok nekünk a mérkőzéseinken annak érdekében, hogy felnőtt labdarúgócsapatunk minél előbb a helyére kerüljön! Hajrá, BVSC!