Az első részben a múlt, most pedig a visszatérés került szóba a labdarúgó szakosztályunk szakmai igazgatójával folytatott beszélgetés során. Kisteleki István elárulta többek között a nyári edzőválasztásnak is a hátterét, de a tavalyi szezont is értékelte.
Labdarúgás
Kategória cikkjei
Kisteleki István tudja, hogy kell feljutni a BVSC-vel magasabb osztályba. A korábban a kölni főiskolát is elvégző szakmai igazgatónkkal beszélgettünk, múltról, jelenről és a csapat előtt álló kulcsfontosságú félévről is! Az első részben a múlttal foglalkozunk!
Hazai győzelemmel zárták labdarúgóink a 2022-es naptári évet az NB III Keleti csoportjában. Ez pedig azt jelenti, hogy ősszel az összes meccsét megnyerte a csapat házigazdaként és veretlenül várhatjuk a februári folytatást!
Az ősz utolsó rangadóját is győzelemmel abszolválta a BVSC labdarúgócsapata, ennek köszönhetően matematikailag is őszi bajnoknak tekinthető az NB III Keleti csoportjában a zuglói alakulat! Urbán Flórián vezetőedző és a győztes találat szerzője, Szalánszki Gergő értékelt!
Először kapott két gólt a bajnokságban a BVSC, és hátrányban is mindössze másodszorra játszott, de a csapat erejét jól mutatja, hogy a veretlenség ezúttal is megmaradt. Sőt fordítani is tudtunk az Eger ellen és továbbra is 8 pont az előnyünk az NB III Keleti csoportjának élén.
Remekül szerepeltek fiatal labdarúgóink az első alkalommal megrendezett Halloween Football Cup-on. Szinte minden korosztályban dobogóra állhattak csapataink, háromban pedig az aranyérmet is itthon tartották.
Abban, hogy mindössze három gólt kapott idáig egy tucat meccs alatt a BVSC, ráadásul több mint nyolc forduló óta egyet sem, fontos szerepet játszik, a nyáron érkező és a kezdőcsapatból az első perctől kirobbanthatatlan belső védőnk Benkő-Bíró Norbert.
Az NB III teljes mezőnyét, a rajtvonalnál lévő mind a 60 csapatot figyelembe véve 12 forduló után már csak egyetlen klub van, amely veretlennek mondhatja magát. A Keleti csoportot 8 pontos előnnyel vezető BVSC-Zugló! A csapat edzőjével Urbán Flóriánnal beszélgettünk!
Tíz forduló után 8 góllal vezeti az NB III Keleti csoportjának góllövőlistáját a BVSC támadója Tóth Levente Milán. Idén nyáron nem ment végbe akkora átalakulás a felnőtt csapat keretében, mint egy évvel korábban, de támadó poszton ezúttal is megújult a csapat!
Továbbra is meggyőző teljesítménnyel vezeti a Keleti csoportot a BVSC labdarúgócsapata. A hétvégén idegenben, szerdán pedig otthon is kapott gól nélkül győzött együttesünk. Akadtak azonban olyan dolgok, amelyekkel nem volt elégedett a vezetőedző, Urbán Flórián.
Ahogy beszámoltunk róla, labdarúgóink helytálltak az NB I ezüstérmese, a Kisvárda ellen vívott Mol Magyar Kupa mérkőzésen. Ezúttal Urbán Flórián, valamint Kelemen Patrik értékelte a találkozót!
Nem kisebb ellenfél látogatott a Szőnyi útra a labdarúgó MOL Magyar Kupában, mint az NB I tavalyi ezüstérmese, a Kisvárda. A BVSC 25 percig jól tartotta magát esélyesebb riválisa ellen, utána viszont a vendégek 5 perc alatt eldöntötték a találkozót.
Két éve a DVSC, egy éve a Fehérvár látogatott MOL Magyar Kupa meccsre a Szőnyi útra. Ezúttal az NB I ezüstérmesét a jelenleg is második helyezett Kisvárdát fogadja az NB III Keleti csoportjának listavezetője, a BVSC.


