
Legyőzték idegenben 2-1-re a Szentlőrincet labdarúgóink az NB II osztályozóján, így 22 év után szerepelhet a BVSC-Zugló ismét a másodosztályban! Beszámolónk a visszavágóról!
Tulajdonképpen teltház fogadta a csapatokat a Szentlőrinc SE Sporttelepén, így a kora esti nyári napon a körítésre nem lehetett panasz, bár már az elejétől kezdve a BVSC tábora volt a hangosabb. Aztán a találkozó úgy indult, hogy majdnem az elején lehűtöttek bennünket a házigazdák. De végül Grumics lövése a kapufán csattant az 5. percben. Urbán Flórián három helyen változtatott az NB II-es osztályozó első felvonásához képest a kezdőcsapaton. Ezúttal a legutóbb csereként pályára lépő Nagy, Vernes, Gergely trió kapott lehetőséget, a Szalánszki, Szilágyi, Fisli hármas helyett.
Az első félidőben zuglói oldalról Kelemen előtt adódtak helyzetek, de a Szentlőrinc nem hibázott hátul. Továbbá elől is veszélyesebbnek tűnt a házigazda együttes, mint egy héttel korábban. Ennek ellenére a szünetben 0-0 volt az állás, így már három félidőn keresztül maradt mindkét csapat gól nélkül.
A második játékrész elején aztán lendületesebben játszott a BVSC. Ennek eredményeként a 49. percben előbb Kelemen, majd Májer is a kapufát találta el egy támadáson belül. A gól viszont még váratott magára. Szűk félórával a vége előtt érkezett Szilágyi és Szalánszki a mieink részéről, aztán alig tíz perccel utána tizenegyeshez jutottunk Horváth révén. A büntetőhöz pedig a nem sokkal előtte pályára lépő Szilágyi állt oda, aki nagyon higgadtan lőtte a labdát Prokop kapujába a 73. percben.
A Szentlőrinc mindent beleadott, hogy egyenlítsen, de a komoly lehetőségek elmaradtak. Aztán a 82. percben egy jobb oldali szabadrúgást követően a szintén csereként beálló Novák bólintott közelről a kapu jobb oldalába. Ez viszont nem törte össze a mieinket. Amikor már azt hittük, mindenki a kétszer 15 perces hosszabbításra készül, akkor érkezett Horváth, aki megállíthatatlanul robogott a hazai 16-oson belül és végül a hálóba juttatta a labdát a 88. percben. Bár még volt hátra pár perc, de ekkor talán már mindenki érezte, hogy innen nem engedi ki a győzelmet a kezéből a BVSC. Így is lett! A zuglói klub pedig a következő szezonban 22 év után játszhat ismét a másodosztályban a 2-1-es sikernek köszönhetően!
Gratulálunk az egész csapatnak és szakmai stábnak! Szurkolóinknak pedig köszönjük a biztatást! A héten számos nyilatkozattal és visszatekintéssel jövünk a feljutás kapcsán. Szép volt fiúk! Hajrá, BVSC!
Labdarúgó NB II osztályozó
Szentlőrinc–BVSC-Zugló 1–2 (0–0)
Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Tamás L. (Nagy Zs., 75.), Kiss-Szemán (Farkas 75.) – Kesztyűs, Havas – Pintér (Novák 58.), Múcska, László (Rétyi, a szünetben) – Grumics (Mervó, 68.). Megbízott edző: Pichler Gábor
BVSC: Kovács B. – Nagy J., Balogh M., Benkő-Bíró – Májer, Tamási Zs. (Fisli, 71.), Gergely (Szilágyi 64.), Király – Vernes (Szalánszki, 64.), Horváth R. (Tóth M., 90.), Kelemen. Vezetőedző: Urbán Flórián
Gólszerző: Novák Zs. (83.), ill. Szilágyi M. (73. – 11-esből), Horváth R. (89.)