Izgalmas bő egy hét vár csapatainkra, hiszen a kézilabdázók, labdarúgók, röplabdázók és vízilabdázók is rangadókat vívnak. Ráadásul többnyire itthon szurkolhatunk együtteseinknek. Érdemes feljegyezni a naptárba a mérkőzéseket.
Kézilabda
Kategória cikkjei
Szinte hibátlanul zárták kézilabdázóink az elmúlt hetet is. Felnőtt női és férfi csapatunk tovább növelte győzelmei számát, ráadásul utóbbi együttes a vezetést is átvette a bajnokságban.
Ötből öt. Röviden ez kézilabdázóink múlt heti mérlege. Csapataink magabiztos sikereket könyvelhettek el. A legszorosabb mérkőzést az ifjúsági játékosokból álló felnőtt férfi együttesünk játszotta, de ők is győzelemmel zárták rangadójukat.
Eredményes hétvégét zártak kézilabdázóink, hiszen háromszor is győztesként hagyhatták el a pályát. Ráadásul a felnőttek és az első számú ifjúsági csapatunk is bajnokságuk élmezőnyében található.
Gőzerővel pörög a szezon kézilabdázóink számára, akik hamar felvették a bajnokság ritmusát és a múlt hetet négy győzelemmel zárták. Felnőtt női és férfi, valamint ifjúsági fiú csapatunk otthon, míg a serdülő fiúk idegenben diadalmaskodtak.
Szombaton öt szakosztályunk is részt vett a Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola sportnapján. A gyermekek játékos bemutatók és ügyességi versenyek keretein belül próbálhatták ki magukat.
Folytatjuk sorozatunkat, ezúttal felnőtt kézilabdaegyüttesünk edzőjét mutatjuk be. Balog Beáta komoly NB I-es múlttal rendelkezik, így sokat tanulhatnak tőle tehetséges fiataljaink. Bár többfronton is kihívás elé néznek csapataink, de az élmezőny a cél.
Másfél év alatt már a második kültéri kézilabdapályát adták át a zuglói Szent István Gimnáziumban. A beruházásokat a BVSC-Zugló és az önkormányzat közösen finanszírozta TAO-támogatásból.
Hamarosan kézilabdázóink számára is kezdődik a bajnoki szezon. Ennek kapcsán indítunk egy sorozatot, amelyben bemutatjuk edzőinket és a hozzájuk tartozó csapatokat. Elsőként ismerkedjünk meg az U12-U13-as lány és U13-U14-es fiú együttesünkkel.
Sűrű héten vannak túl kézilabdázóink, hiszen nyolc nap alatt két rangos utánpótlástornáról egy arany- és két ezüstéremmel tértek haza csapataink. Prukner-Tollingász Nóra szakosztályvezetőnk elégedetten értékelte a lányok és fiúk teljesítményét.
Négy csapattal vesz részt kézilabda szakosztályunk az idei Cell-Cupon. Európa egyik legnagyobb kézilabda fesztiválján a tapasztalatszerzés mellett jó eredményekben is reménykedik szakosztályvezetőnk.
Szeretsz sportolni? Esetleg szereted ezt jó hangulatban, másokkal együtt, csapatban tenni? 2008 és 2013 között születtél? Akkor ne is gondolkozz tovább! Várunk minden jelentkezőt kézilabda szakosztályunkba!
Fiatalnak számító kézilabda-szakosztályunk idén már figyelemre méltó sikereket ért el.