Sporttörténelmi hétvége

Sporttörténelmi hétvége

 

Legfiatalabb szakosztályunk, a kézilabda is megkezdte a felzárkózást. Az elmúlt hétvégén ugyanis csapataik komoly sikert elérve egy arany- és egy bronzérmet szereztek a korosztályos bajnokságokban. Az országos ifjúsági bajnokságban szereplő fiúcsapatunk ráadásul minjárt sporttörténelmet írt, hisz szakosztályunk életében az első bajnoki címet szerezték. A Csenki Balázs edzette gárda 20 mérkőzésből 19-t megnyerve megérdemelten hódította el a bajnoki címet. Mellyel a dicsőségen túl azt is kiérdemelték, hogy a következő szezonban már a kiemelt országos ifjúsági bajnokságban indulhassanak majd. A fiúk óriási munkát vittek véghez ebben az idényben, hisz tavaly nyáron szinte teljesen új csapatként kezdték a felkészülést. Bízva az idei szép eredményekben, szurkolunk Nekik, hogy jövőre a kiemelt csapatok között is megállják helyüket!

A bajnokcsapat tagjai: Bundik Károly Sándor, Cattaneo Nicholas, Förgeteg Soma, K. Szabó Zoltán, Kopcsik Patrik Zsolt, Moravszki Bence, Mundweil Zsolt, Nemes Kristóf, Nguyen Levente, Rajna-Rimek Dominik, Sebestyén Ákos, Sebestyén Barna, Simkó Richárd Károly, Simó Csaba, Szabó Dávid, Szakács Ákos, Szalai Győző, Szemerédi Miklós Tibor, Vágner Milán, Varga Bálint.

A fiúk mellett a serdülő lánycsapatunk is kitett magáért. Ők ugyanis az Országos Kiemelt Serdülő Bajnokságban az előkelő harmadik helyen zárták a szezont. Rendkívül nagy teljesítmény volt ez tőlük, hisz a lányok két bajnokságban is indultak, a serdülő mellett az országos ifjúságiban is, melyben, bár nagyon fiataloknak számítottak, ennek ellenére sikerült a negyedik helyen végezniük. 
A bronzérmes csapat tagjai a következők voltak: Bajzáth Noémi, Eperjesi Róza, Forgács Janka, Kacskovics Emese, Kertai Enikő, Komár Lili, Lengyel Petra, Matics Viktória Lilla, Matkovics Fanni, Németh Luca Léna, Ormos Lilla, Pálinkás Dorka, Rosza Anna Szófia, Széll - Kovács Júlia, Vidaházy Virág. A csapat edzője Balog Beáta volt.

Mindkét együttesnek és edzőiknek GRATULÁLUNK!



Kép: BVSC Kézilabda Szakosztály

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay