
A hónap első fele még a sportsikerekről és az olimpiai kvalifikációról szólt, a második viszont már a koronavírus-járványról és az ötkarikás játékok elhalasztásáról. Tekintsünk vissza rá, hogy milyen volt az idei márciusunk!
Az athéni világkupát valószínűleg Pusztai Lizának találták ki, hiszen az előző két évhez hasonlóan ezúttal is dobogóra állhatott az egyéni versenyen. Csupán a női kardozók legendájától, Mariel Zagunistól kapott ki a fináléban. Másnap aztán csapatban is összejött egy bronzérem, amely azt jelentette, hogy a női válogatott egy lépésre került a tokiói kvalifikációtól.
Az utánpótlás vívók is jól szerepeltek a horvátországi Porecben rendezett korosztályos Európa-bajnokságon. A kadetok után a juniorok voltak soron, ahol Szűcs Luca és Pótz-Nagy Fanni aranyérmes lett a kardcsapattal, míg Borsody Emma a párbajtőr-válogatottal szerzett bronzérmet.
Kecskeméten rendezték az asztaliteniszezők összevont országos bajnokságát, ahol a sportág apraja-nagyja asztalhoz lépett. Sportolóink remek eredményei közül kiemelkedett Molnár Krisztián és Molnár Kendra bronzérme a felnőtt vegyes párosok között.
Rögtön első NB II-es szezonjában bejutottak a rájátszásba női röplabdázóink. Ráadásul Daróczi Gergely tanítványai az első fordulóban hazai pályán 3-0-ra múlták felül a Szegedet.
Március végén érkezett a hír, amelyet már sejteni lehetett, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elhalasztja a koronavírus-járvány miatt a tokiói nyári olimpiát. Sportolóink válaszoltak arra, hogy miként élték meg a döntést. Alig egy héttel később aztán az új időpontot is kijelölte a NOB.