
Az április egyértelműen a koronavírusról és annak hatásairól szólt a sportban is. Voltak sportolóink, akik már az elején átestek a betegségen, így felajánlásukkal tudtak segíteni a fertőzötteken. Közben több szakosztályunk számára lezárult az idény.
A koronavírusból felgyógyult élsportolók közül többen is felajánlották a vérplazmájukat a fertőzöttek kezeléséhez. Válogatott úszóink közül Bohus Richárd és Kozma Dominik is csatlakozott az önkéntes akcióhoz.
A járványhelyzetben egyesületünk is fontosnak tartotta, hogy segítsen az embereken. Ezért a BVSC-Zugló elnöke, Szatmáry Kristóf meglátogatta a zuglói Olajág Idősek Otthonát és 500 darab maszkot adott át az intézménynek.
Remekül szerepeltek kézilabda és röplabda együtteseink a felnőttek mellett az utánpótlás bajnokságokban is. Sajnos azt nem tudtuk meg, hogy mennyi érmet szereztek volna, mert mindkét hazai szövetség a szezon lezárása mellett döntött április elején.
Bár a női vízilabda-válogatott márciusi olimpiai kvalifikációs tornáját elhalasztották, a csapat szigorú körülmények között, de a hónap végén elkezdte újból az edzéseket. Leimeter Dóra mesélt az újrakezdésről.
Sajnos ebben a hónapban is egy korábbi kiváló szakemberünk távozott el. Elhunyt ugyanis a korábbi kiváló műugró mesteredző, a BVSC-Zugló Örökös Tagja, Sauer László.