Székely Pál a 6. helyen zárta az 1958-as budapesti birkózó-világbajnokságot, majd edzőként is sikeres volt. Több tanítványa is világbajnoki címekig jutott. Birkózó szakosztályunk korábbi mesteredzője őszintén mesélt sportolói és edzői pályafutásáról.
Hogyan kezdődött a kapcsolata a birkózással?
Nekem öntő volt a szakmám és szóltam a Ments Frici bácsinak, aki akkor Rákospalotán volt birkózó. Ő e mellett Istvánteleken dolgozott. Oda akartam menni én is dolgozni, de nem adott nekem állást. Apám akkor a vasútnál volt és a kollégájának volt egy fia, aki birkózott. Ő vitt le engem is birkózni 1949-ben a BVSC-be. Aztán rá három évre már válogatott kerettag voltam. Sokat tanultam az akkori legjobbaktól, mint például Szilvásy Miklós olimpiai bajnoktól. Egyik héten kötött-, míg a másik héten szabadfogást birkóztam, de az előbbit jobban szerettem.
Ezek szerint 1956-ban már volt esélye az olimpiai kvalifikációra?
Melbourne előtt Abbáziában volt egy versenyünk. Az edzőnk azt mondta, hogy aki ott nyer, az mehet az olimpiára. Én akkor szabadfogásban indultam. Egészen a döntőig jutottam, ahol aztán csalással kikaptam egy török birkózótól. Azt hittem ez is elég lesz a kvalifikációhoz, de sajnos nem vittek ki az ötkarikás játékokra. Négy évvel később pedig egy sérülés miatt nem mentem ki.
Az 1958-as budapesti világbajnokságon viszont ott lehetett, ahol hatodikként zárt. Milyen élményekkel tekint vissza arra a versenyre?
Azt a vb-t szabadtéren, a margitszigeti tenisz stadionban rendezték. Hatalmas tömeg volt kíváncsi a versenyre. Peches voltam, mert az én súlycsoportomban 36-an indultak. Egy dán sportolóval kezdtem, akit legyőztem, majd az 1956-os olimpiai bajnok várt rám. Vele döntetlent birkóztam. Ezt követően a szovjetek olimpiai aranyérmese következett, aki 79 kg-ból fogyott le. Végül pontozással győzött le úgy, hogy parterhelyzetben összeszorította a nemi szervemet és így tudott megforgatni. Így lettem hatodik, pedig ha döntetlen lett volna ez is, akkor biztos dobogósként zárok, így viszont hatodik lettem.
De a birkózástól az 1960-as olimpia után sem szakadt el…
Sajnos a BVSC-ben nem maradhattam, viszont Kozma István apukája áthívott a Vasashoz, ahol tíz évet voltam. Itt sok tehetséges sportolónak voltam az edzője, mint például a Hegedüs testvéreknek is. 1970-73-ig pedig az Újpestben dolgoztam, majd 74’-től Erdélyi Lajos szakosztályvezető visszahívott a BVSC-hez, ahol újabb tíz évig voltam.
Meg sem fordult Pali bácsiban, hogy esetleg más sportágat próbáljon ki?
Egyáltalán nem, mivel hatan voltunk testvérek, így szerény körülmények között éltünk. Én például a földön aludtam. A birkózásnak köszönhetően viszont bejártam az egész világot, rengeteg embert ismertem meg és nevelhettem is sok tehetséges birkózót. Továbbá nagyon jó emberektől tanulhattam meg a szakmát.
Hogy tekint vissza tanítványai eredményeire?
Nekem nem számított az, hogy volt-e eredménye, vagy sem. Én ugyanúgy segítettem minden birkózómat. Ennek ellenére büszke vagyok azokra a sikerekre, amelyeket elértek, hiszen több világbajnokot is kineveltem.
A mai versenyzők eredményeit mennyire követi figyelemmel?
A Magyar Birkózó Szövetségtől mindig küldenek meghívót, így a hazai versenyeken ott szoktam lenni. Tisztelet a kivételnek, de azt látom a mai fiatalokon, hogy nem tanítják meg a gyerekeket birkózni, akciókat csinálni. Nagyon fontos lenne megtanulni a kézfogástól kezdve a viselkedést, a mérkőzésvezetővel való kommunikációt. Szerintem az is hiányzik, hogy mostanában nem írnak könyvet a fogásokról. Sok múlik azon, hogy tanítjuk meg a kezdetektől ezt a sportágat a gyerekeknek.
