A nemrég befejeződött birkózó-világbajnokság másik BVSC-s hőse (Kiss Balázzsal nemrég készítettünk interjút) Korpási Bálint volt, aki a kötöttfogásúak 72 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett. Maci (birkózóberkekben mindenki így ismeri Bálintot) ezzel egyetlen érmünket szerezte a rangos világversenyen.
Gratulálunk, Bálint az érmedhez! De Te inkább bosszúsnak látszol.
- Ez a világbajnokság minden magyar birkózó számára nagyon fontos volt. A felkészülést már decemberben elkezdtük, s bár évközben sok versenyen szerepeltünk, azért mindenki szeme előtt a hazai vébé lebegett. Az elmúlt egy évben rengeteg sajtótájékoztató, interjú és médiamegjelenés volt, melyeken rendre feltették a kérdést, mit várunk magunktól a világbajnokságon. Persze, mindenki a legjobb eredményben reménykedett, de ezt előre mégsem lehetett kijelenteni. Nekem is az éremszerzés volt a célom, és ezt teljesíteni is tudtam, így elégedett lehetek a szereplésemmel.
Mi pedig nagyon büszkék vagyunk az ezüstérmedre. De nézzünk a dolgok mélyére, Te hogyan élted meg ezt a világbajnokságot?
- Jó verseny volt, a szervezéssel és a rendezéssel csak elégedettek lehettünk, jó volt a kampánya is a sporteseménynek, melynek köszönhetően mi, kötöttfogásúak már telt ház előtt birkózhattunk. Nekem is sok ismerősöm kijött a versenyre, a lelátón még szülőfalum, Tokod zászlóját is láttam. Ez úton is köszönöm mindenkinek, aki bennünket biztatott.
És az ellenfelek?
- Az a szokásom, hogy a reggeli mérlegelést követően megnézem az első ellenfelemet, és ilyenkor vetni szoktam egy pillantást az ágamra is. De sosem morfondírozok azon, hogy ki lett volna jobb ellenfél, és ki rosszabb. Ezen a vébén, hála a korábbi jó szerepléseknek, elég jó ágam volt, az első két ellenfél ellen bemelegedtem, az ismeretlen örmény származású bolgár ellen pedig taktikában is jobb voltam, és erővel is jobban bírtam.
A döntőben pedig egy régi ellenfeleddel találkoztál.
- A német Stäbler-rel eddigi pályafutásom során sokszor találkoztam. Sajnos, többször szenvedtem vereséget, mint ahányszor győztem. Legutóbb két éve tudtam őt legyőzni. Tavaly a lengyel nagydíjon is összefutottunk, és akkor is ő győzött. Ennek ellenére ő sem egy legyőzhetetlen ellenfél, csak nagyon taktikusan kell ellene birkózni.
A vébédöntőben mi volt a taktikád?
- Zártan akartam birkózni, és a végén szerettem volna megnyomni a meccset, de az az igazság, hogy mindketten hasonló stílusban birkózunk, ami nagyon megnehezítette a taktika betartását. Jó volt, hogy engem intettek meg előbb, amit ki tudtam védekezni, aztán a második menetben jó volt, hogy én is tudtam őt intetni. Itt lehet hiányérzetem, hogy nem tudtam őt megforgatni, de ettől függetlenül nekem állt a zászló. Hogy a végén egy pillanatnyi kihagyásom volt, és ő ezt kihasználva ki tudott lökni a szőnyegről, az, sajnos, benne van a sportban. Ezen a vébén ez volt az egyetlen akciópont ellenem.
Az elmúlt hat világversenyen egyaránt dobogóra állhattál. Jövőre azonban már kvalifikációs világbajnokság következik, nem gondolkodsz el azon, hogy versenybe szállj az olimpiáért?
- Az én súlycsoportom nem olimpiai szám, ezért mindig megkérdezik tőlem, hogy miért nem váltok egy olimpiai súlyra. Erre egyszerű a felelet, mivel az átlagsúlyom 76 kg, optimális a versenyek előtti ötkilós fogyasztás. Ha lejjebb akarok menni, a 67 kg-ba, amely már olimpiai szám, akkor olyan sokat kellene fogyasztanom, hogy az az erőmet is elvenné. A szintén olimpiai 77 kg-hoz pedig túl kicsi lennék. Szóval, nem könnyű változtatni, nekem pedig nagyon ideális ez a súlycsoport, amit az eredményeim is bizonyítanak. Az első érmemet – 2015-ben a bakui Európa Játékokon – azt követően nyertem, hogy ez a súlycsoport elindult, az elmúlt hat világversenyen pedig rendre dobogóra állhattam, amivel, azt hiszem, elégedett lehetek. Ugyanakkor tény, hogy egy sportolónak mindig az olimpiai szereplés az álma. Én is hamarosan le fogok ülni az edzőimmel, és át fogom beszélni velük a jövőmet.
