Négy forduló választja el a bajnoki címtől U18-as fiú kézilabdázóinkat

A Divéki Péter vezette U18-as fiú kézilabda együttesünk egyszer már szerzett bajnoki címet, igaz azt a harmadosztályban. Most a második évét tölti a másodosztályban az együttes, a csapat építkezése pedig lassan kifizetődni látszik, ugyanis négy fordulóval a II. osztály Nyugati-csoportjának vége előtt a tabellát a BVSC-Zugló vezeti.
18-ból 17 mérkőzést megnyerve vezeti fiú kézilabda csapatunk az U18-as II. osztály Nyugati-csoportját. A számok is ezt mutatják, hiszen a legtöbb dobott gól és a legkevesebb kapott találat szerepel csapatunk statisztikáiban. A BVSC-Zugló legnagyobb riválisa a Csurgói KK, akiktől az egyetlen vereségét szenvedte el az együttes ebben az idényben, egy ponttal van csapatunk mögött. Igaz az idegenbeli 6 gólos vereségért hazai pályán visszavágtak a fiúk, tizenkettőt számoltak a riválisra a Szőnyi úti bajnokin. Most négy mérkőzéssel a pontvadászat vége előtt három könnyebbnek mondható és egy nehezebb feladat vár a srácokra, a MÁV Előre - Cunder Kézisuli évek óta a Zugló nagy riválisa, akikkel nagyon szoros meccseket játszik mindig.
A csapat vezetőedzője Divéki Péter reálisan értékelte a fiúk szezonbeli teljesítményét a bajnoki cím kapujában, természetesen felhívta a figyelmet a hátralévő meccsek fontosságára is.
„A Csurgóval játszottunk egy nagyon fontos mérkőzést hazai pályán, amit nem gondoltam volna, hogy ilyen arányban meg fogunk tudni nyerni. Nagyon összeállt a csapat meg nagyon komoly kapusteljesítmény volt. Úgyhogy az idegenbeli hat gólos vereséget ellensúlyoztuk azzal, hogy itthon 12 góllal tudtunk nyerni. Viszont a Csurgó botlott a Szigetszentmiklós ellen, mi oda-vissza megvertük őket, tehát így van egy pontos előnyünk a tabella élén. És egy nagyon nehéz meccsünk lesz a Cunder ellen, akiket hiába vertünk meg itthon, mindig nagyon szoros meccseket játszunk ellenük. Az lesz az utolsó előtti forduló és ha ott nyerünk, az már tényleg befutó közeli állapot lesz. De egy-két sérülés még elviheti ezt a szezont, tehát oda kell figyelnünk a bajnokság hajrájában is.”
Vezetőedzőnkkel arról is beszélgettünk mennyire jelent komoly perspektívát egy fiatalnak a BVSC-ben kézilabdázni, mennyire tudnak fiataljaink feljebb lépni, esetleg profi sportolóvá válni.
"Én alapvetően mindig próbáltam profi szemléletben nevelni a gyerekeket, hogy csinálják komolyan, érjünk el profi eredményeket és sok játékos már úgy is érkezett hozzánk, hogy profi kézilabdázó szeretne lenni. Nyilván van ellenkező eset is, de a többség így áll hozzá és próbálkoznak, ott van a cél a szemük előtt, hogy komolyabb csapatba, komolyabb bajnokságba tudjanak menni. Volt is már játékos, akit adtunk a PLER-nek, ugye most ők nyerték meg a korosztályos U18-as bajnokságot a fiúknál. Olyan is előfordul, hogy egy-egy játékosunkat megkeresi egy klub és szeretné feljebb vinni magasabb osztályba. Ez a csapat volt már bajnok a harmad osztályban két éve, tavaly egy tanuló évünk volt itt a másodosztályban, akkor harmadik helyen zártunk. Annak az évnek a tapasztalataival tudunk most harcban lenni a bajnoki címért.”
A BVSC-Zugló U18-as fiú csapatára a hátralévő négy fordulóban sorrendben a Körte HVSE (hazai) a Rákosmente (vendég) a Cunder (vendég) és a Százhalombatta (hazai) vár. Amennyiben a fiúknak sikerül megőrizniük az első helyet, úgy másodosztályú bajnokok lesznek! Ehhez nagyon sok siket kívánunk nekik! Hajrá, BVSC!