A Mezőkövesd ellen kell elkezdenünk kimászni a gödörből

Nehéz helyzetbe került a Dragan Vukmir vezette BVSC-Zugló a labdarúgó Merkantil Bank Ligában, hét forduló után négy pontot gyűjtve a kiesőzónából várhatja a bajnokság folytatását. Vasárnap este Mezőkövesdre látogat együttesünk és a kialakult helyzetet tekintve mindenképpen pontokkal kéne távozni a Matyóföldről!
Nincs mit szépíteni az első fordulóban elért Ajka elleni siker óta, a Karcag elleni döntetlen az egyetlen alkalom, amikor pontot tudott szerezni labdarúgócsapatunk, így a hetedik fordulóhoz érkezve a kiesőzónából kell megpróbálnunk visszakapaszkodni. A sorsolás inkább az első fordulókban hozta a könnyűnek ígérkező mérkőzéseket, így most olyan ellenfelek következnek az októberi válogatott szünetig, mint a Mezőkövesd, a Soroksár, a Szeged és a Vasas. A sorban első a Mezőkövesd, akikkel eddig kétszer játszottunk egymás ellen, mindkétszer a tavalyi szezonban, a szintén sárga-kék alapszínű borsodi település csapata előtte hosszú ideig NB I-es tagsággal rendelkezett, egészen pontosan 2014-es feljutásuk óta zsinórban tizenegy szezont töltöttek az első osztályban, amely idő alatt kupadöntőt is játszhattak, sőt a magyar válogatottba is adtak játékost Cseri Tamás személyében. A Kövesd tavaly még "szokta" a másodosztály ritmusát és egy gyengébb őszt egy erősebb tavasz követett, de így is 6. helyen zárt Csertői Aurél csapata. Idénre pedig mintha megtalálta volna a ritmust, ugyanis eddigi hét mérkőzéséből négyet megnyert (Karcag, Kozármisleny, Soroksár, Szeged), egyszer döntetlent játszott (Tiszakécske) és csak kétszer kapott ki, a feljutásra törekvő Vasastól és a Szentlőrinctől.
A csapatban több rutinos labdarúgó is szerepel, mint Vajda Sándor, Lőrinczy Attila vagy épp Bertus Lajos, de tehetséges fiatalokból sincs hiány: Szalai József már két szezonnal ezelőtt feltűnt, a magas erőcsatár azon kevesek egyike, akik ezt a klasszikusnak számító pozíciót jó adottságokkal megáldva tudják játszani a magyar mezőnyben. Szalait a Paks le is igazolta ezen a nyáron, de a jelenleg futó szezont még a nevelőegyesületénél tölti kölcsönben. A másik fiatal tehetség Vidnyánszky Mátyás, aki középpályán bevethető és az utánpótlás válogatottakban is bizonyított már. Természetesen sok sikert kívánunk a mezőkövesdi fiataloknak is, de reméljük ellenünk nem fognak villogni. A Merkantil Bank Liga 2024/25-ös kiírásában az őszi találkozón 0-0-ás döntetlent játszottunk idegenben, míg hazai pályán februárban 3-1-es vereséget szenvedtünk a matyóföldeiktől. A Mezőkövesd is vereséggel a háta mögött várja a találkozót, hétfőn 4-3-ra kaptak ki a Vasastól, de így is mindössze két pontra vannak a feljutást érő helyektől. Ennek a csapatnak a lendületét kéne megtörnie idegenben a BVSC-nek. Annak a BVSC-nek, amely tavaly nem állt kieső helyen, a feljutást követő "újonc idényben" azonban hat olyan forduló is volt az őszi félévben, amikor a vonal alatt tanyázott a csapatunk. Tehát a küldetés nem lehetetlen, el kell mozdulnunk a táblázat aljáról, ez pedig egyetlen módon lehetséges: pontszerzéssel. Dragan Vukmirnak és a fiúknak sok sikert kívánunk, meg kell mutatnunk a csapat igazi erejét! A Mezőkövesd Zsóry FC - BVSC-Zugló mérkőzést vasárnap délután 16 órás kezdéssel rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban! Gyerünk, fiúk! Hajrá, BVSC!