Öt hetes felkészüléssel és hat keménynek ígérkező meccsel hangolódik az őszi szezonra női labdarúgó csapatunk. Harmadszor vág neki az NB II-nek Steer Ferenc együttese. Mutatjuk a mieink felkészülési programját!
Labdarúgás
Kategória cikkjei
A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette az NB III-as csoportbeosztást a 2021-2022-es idényre, amelyből kiderült, hogy a BVSC-Zugló a Nyugati csoportban szerepel az augusztus elején rajtoló bajnokságban. Céró Bálint vezetőedzőnkkel beszélgettünk!
Már két meccsen túl vannak felnőtt labdarúgóink a nyáron és még hét találkozó vár Céró Bálint tanítványaira az NB III augusztus eleji rajtjáig. Íme a csapat felkészülési programja!
A felújított székház mellett a Tatai úti komplexum új öltözőkkel, konditeremmel, orvosi, illetve gondnoki szobákkal és kiszolgáló helyiségekkel gazdagodott, továbbá megnyíltak a legmodernebb követelmények alapján épült új pályák is.
Az elmúlt időszakban elmaradt Bozsik rendezvények és tornák helyett a legkisebb szekciónk csapatai edzőmérkőzéseken léptek pályára. A mögöttünk álló három héten több mérkőzést is játszottak fiataljaink.
Gyermeked már kinőtte a lakást vagy a kertet és szeretné közösségben is elsajátítani a labdarúgás alapjait? Az a jó hírünk, hogy a BVSC-Zuglónál már a 2016 és 2017-es korosztálytól kezdve várjuk a focizni szerető fiúkat és lányokat egyaránt!
Nem mindennapi sorozatot építenek a BVSC labdarúgói az NB III Keleti csoportjában, hiszen a csapat zsinórban 10 meccset nyert meg. Utánanéztünk, hogy a hazai Nemzeti Bajnokságokban, vagy Európa topligáiban találunk-e ehhez hasonló sorozatot.
Nagy megtiszteltetés érte klubunkat, hiszen a 2021-es magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság csoportkörében, az egyaránt kétszeres Eb-győztes holland és német válogatott vendégeskedett Tatai úti labdarúgó-komplexumunkban.
Tovább menetel az NB III Keleti csoportjában Céró Bálint együttese és ennek is köszönhető, hogy már csupán két pontra van a második helyezett Jászberény a tabellán. Ezúttal a Tállyát sikerült otthon legyőznünk 3-1-re!
Második mérkőzését is megnyerte labdarúgó együttesünk a tavaszi szezonban, ezúttal a Sényőt sikerült legyőzni 5-1-re az NB III Keleti csoportjában. Ráadásul tovább faragtuk hátrányunkat a bajnokság éllovasaival szemben és őrizzük dobogós helyünket!
Ahogy beszámoltunk róla, győzelemmel kezdődött a tavaszi szezon felnőtt labdarúgóink számára az NB III Keleti csoportjában. A BVSC az Eger elleni 2-1-es diadallal megelőzte riválisát, és így már a harmadik a csapat a tabellán!
Olvasóink megszokhatták, hogy minden hónap utolsó vasárnapján legendás sportolóinkra, edzőinkre tekintünk vissza a Zuglói Hősökben. Ebben az évben azonban helyette új sorozatot indítunk egyesületünk kerek születésnapja alkalmából „110 éves sztorik” néven!
Ezúttal az újoncként az NB III Keleti csoportjában a tabella negyedik helyén álló felnőtt labdarúgóink őszére tekintünk vissza. A csapat eddig túlteljesítette az elvárásokat, és a tavasszal is szeretné megtartani ezt a formáját.


