Egy kis időutazásra invitáljuk azokat, akik szeretnek nosztalgiázni, és akik emlékeznek egy 17 esztendős középiskolásra, aki egyik pillanatról a másikra lett gyakorlatilag egy ország által ismert labdarúgókapus.
1991. november 24-én egy késő őszi vasárnapon ebédidő tájt – csak jelzem, akkor is volt már Jó ebédhez, jó foci –, teljesen megváltozott az élete a BVSC fiatal kapusának Vezér Ádámnak. Én magam 15 évesen még úgy gondoltam, nem az a nagy ügy, hogy nem láthattam egy majdnem korombeli tinédzser debütálását az élvonalban, hanem az, hogy mivel elmulasztottam bebiflázni a fizika leckét, édesapám büntetésül, nem csak, hogy a meccsre nem engedett ki, de még a televízióban sem engedte, hogy nézzem a Vasutasok Újpest elleni meccsét. Így a Szőnyi úti dráma részleteiről csak utólag értesültem, nagyvonalakban pedig akkor, amikor ilyen olyan okból kifolyólag szép csendben beosonva és lassított felvételként áthaladva a nappalin, néhány szempillantást vethettem a mi csodálatos, színes, Videoton Super Color televízó készülékünkre, amely véletlenül sem összekeverendő a robbanós Color Starral. A korabeli tudósításban a játékvezető, merthogy akkoriban olykor még adtak az ítéleteikre magyarázatot a sporik, Nagy László így emlékezett: „Bay kollégám figyelmeztetett, hogy a kapus gólhelyzetben szabálytalankodott az ellenfél csatárával, és az új szabály értelmében ezért kiállítás jár. Igaza volt, ezért visszavonva a sárga lapot, felmutattam a pirosat Gáspár kapusnak.”
Amire már a televízió közvetítésben Knézy Jenő is felkapta a fejét, azt másnap a Nemzeti Sport népszerű Tv-fotel rovatában Lakat T. Károly a következőképpen jellemezte.
„Az UTE elleni találkozóra is minden bizonnyal úgy indult el otthonról, hogy: „Csak kiülök ide másfél órára a kispadra, ebédre itthon vagyok..." Arra ugyanis, hogy védeni is fog, hozzávetőlegesen annyi esélye volt, mint a halnak, hogy egyszer ő fűzi fel a gilisztát a horogra. Bácsi Sanyi aztán végzett némi átrendezést a sorokon, egyetlen alakításával preinfarktusos állapotba hozta edzőjét, társait, az UTE-drukkereket, kiállíttatta a BVSC kapusát, Gáspárt, s egyben soha nem látott lehetőséget teremtett a kis Vezér számára. A Bácsi-Gáspár affér következtében ugyanis, tetszik-nem tetszik alapon, ezt a ma még sokkal inkább gimnáziumi gólyabálba, mint NB I-es futballmérkőzésre való tinitigrist kellett Kistelekinek a kapuba állítania.”
A tinitigrisnek aposztrofált fiatal kapusra így emlékezik az akkori vezetőedző, a mostani szakmai igazgató Kisteleki István, aki a dicsérő szavakat a meccs után – mondván csapata példát mutatott küzdeni tudásból az egész élvonalnak – és most sem rejtette véka alá.
„Alapvetően sosem féltem bedobni a fiatalokat a mélyvízbe, ezzel akkor és később is így voltam. Ádámot ráadásul a fiatal kora ellenére, egy roppant elhivatott, tehetséges és felelősségteljes kapusnak ítéltem meg, amellett, hogy az emberi tulajdonságai miatt sem volt szemernyi kétségem sem afelől, hogy megállja a helyét. Nem akarok semmilyen túlzó, vagy misztikus történetet most kitalálni, hogy ezt vagy azt mondtam neki mielőtt beállt, de hogy elégedett voltam vele, azért a bátorságáért, hogy odaállt és megcsinálta, abban biztos vagyok. Úgy gondolom egy talpig becsületes ember Ádám, akivel később évekig az élet más területén is nagyon jól együtt dolgoztunk.”
Semmi flúgja nem volt, amivel a kapusokat rendre meggyanúsítják?
„Ő abszolút nem volt flúgos kapus. Ha végig nézek a kapusaimon, akikkel együtt dolgoztam, azt kell mondjam, hogy a posztjukból adódóan, még nagyobb felelősség van rajtuk, mint a többieken, és ez a felelősségvállalás nála fokozottan érződött. Ráadásul rendezett családból érkezett, arra is emlékszem, hogy a papája volt a buszsofőrünk, és a BVSC-nek volt a legjobb busza az NB I-ben, amit ő vezetett, mert az IBUSZ-tól mindig kölcsönvettük azt a buszt, aminek mindenhol csodájára jártak. A mamája pedig aki egy világbajnok nagyon aranyos nő, évekig vágta a gyerekeimnek a haját, fodrászként.”
Most pedig következzen az érintett Vezér Ádám, akivel a beszélgetés apropóját az adta, hogy jelenleg a szerdai ellenfelünknek, a Budafoknak a kapusedzője, és kíváncsiak voltunk, neki mennyire meghatározó emlék az-az időszak, amit a BVSC-nél töltött.
Jelent-e még számodra valamit, ha meghallod azt a szót, hogy BVSC, vagy ahogy több helyen is interjúkban olvasni lehetett veled kapcsolatban „Csak a Kispest”?
Nem, csak a Kispest! Egyértelműen ez a két csapat van a szívemben, így persze, hogy különleges helyen van benne a BVSC, hiszen ott mutatkoztam be az NBI-ben 17 évesen, talán kapusok között, még mindig tartom ezzel a rekordot, mint a legfiatalabb debütáns. A klub azóta már nagyon átalakult, sajnos csak hallottam és a szememmel még nem láttam, hogy a Tatai út 3. bomba szép lett. Kíváncsi is vagyok rá, mert az én emlékeimben még egészen más kép él róla, és még néhány jó ismerős is van a BVSC-ben, Erdélyi Karcsi a kapusedző, aki akkoriban az első számú kapus volt, és a szakmai igazgató Kisteleki István, aki a vezetőedző volt, majd pedig a cégénél is dolgoztam, úgyhogy megmaradt vele a jó kapcsolat.
Ha már az első NB I-es meccsedet említetted, mi jut eszedbe 1991. november 24-ről?
Ha más miatt nem is, amiatt mindenképp emlékezni fogok, hogy másnap van anyukám szülinapja, de természetesen néha szoktam nosztalgiázni és megnézem a felvételét annak a BVSC–Újpest mérkőzésnek.
Most már elmondhatod, mennyire voltál betojva, amikor az első félidő végén kiállították Gáspár Józsefet, és neked kellett beállnod?
Nem volt rá időm, mert egyszer csak kiugratták a Bácsi Sanyit, Gazsi kijött a tizenhatoson kívülre, elkaszálta, és először még nyugodt voltam, mert a játékvezető sárga lapot adott, majd utána a partjelzővel konzultálva változtatta piros lapra az ítéletet. Akkor kaptam észbe, hogy itt nekem be kell állnom. Utólag nagyon szép emlék, főleg, hogy emberhátrányban végül ki is egyenlítettünk és kapufái ugyan voltak az Újpestnek, de gólt nem kaptam az NB I-es bemutatkozásomkor.
Ennyi év távlatából, hogy emlékszel vissza milyen volt a kapcsolatod akkor Erdélyi Karcsival vagy Kisteleki Istvánnal?
Karcsival riválisok voltunk, hiszen akkor ő egy kész kapus volt, aki éppen kikerült a kapuból, én pedig, mint fiatal feltörekvő nyilván a helyére törtem, de korrekt volt a kapcsolat közöttünk, akivel igazán jó volt a viszonyom a szintén BVSC nevelésű, akkori másik fiatal kapus Kövesfalvi Pista, aki most a magyar válogatott kapusedzője, és ő nagyon sokat segített nekem akkoriban.
Ezután a meccs után óriási felhajtás lett körülötted, ezt a meccset vasárnapi matiné időpontban élőben adta az MTV, másnap egy forgatócsoport is kiment hozzátok, és címlapra kerültél a Nemzeti Sportban is, ezt hogy viselted?
Nagyon fura volt a semmiből odakerülni a reflektorfénybe, megszokni ezt akkoriban nem lehetett. Ma már persze ez természetesnek hat a fiataloknál, hiszen ott vannak a közösségi platformok, maguk elé tartanak egy telefont, és már bocsánat, de mehet is a majomkodás. Nekik ez nem nagy ügy, nekünk akkor maga volt a csoda, hogy így foglalkoztak velem.
Viszont, ahogy mondani szokták minden csoda három napig tartott, és ezután te már csak egyszer védtél a szezonban, miután a kiállítása okán és az MTK-val kötött kölcsönszerződés miatt Gáspár nem védhetett az MTK ellen, neked pedig várnod kellett, a következő szezonig, hogy tartósan a csapat kapusa legyél?
Nem volt ebből probléma, tudtam, hogy én még nem voltam érett az NB I-re, bontogattam a szárnyaimat tehetséges kapusként, aki a korosztályos válogatottakban is szerepelt. 1985-ben kezdtem a focit a KSI-ben, ami 1988-ban feloszlott és átvett minket a BVSC, és 15 éves koromtól Kisteleki úr már odafigyelt rám, akkoriban is ő volt a vezetőedző és többször felvitt a nagycsapathoz edzeni, sőt egyszer le is ülhettem a kispadra az NB II-ben, így a legnagyobb lépés akkor az volt, aminek köszönhetően én is megmutathattam magam, hogy előző szezonban, 1991 tavaszán feljutott a BVSC az NB I-be.
Elég kalandosan alakult akkor a karriered, hiszen a huzamosabb Honvédos időszak előtt, egyszer már kikölcsönöztek a BVSC-ből a kispestiek, sőt Cegléden is védtél, ez minek volt köszönhető?
Akkoriban már nem éreztem úgy, hogy itt számítanának rám. Ráadásul behívtak a sorkatonai szolgálatra és jelentkezett egy katonatiszt, aki fociedző volt Cegléden, hogy csinálnak egy NB III-as csapatot és ha odamegyek, akkor azzal gyorsan letudom a kötelező sorkatonaságot. Több fiatal NB I-ben is bemutatkozó labdarúgóval odaigazoltunk és letudtam egy fél év alatt a honvédséget, majd nyáron már elvitt a Kispest. Végül 180 NB I-es meccsem lett a külföldi karrierem előtt, ebből egy teljes szezonban védtem sokat a BVSC-ben, és 150 meccset a Honvédnál.
Életed labdarúgó élményének, lehet mondani, hogy nagy bánatunkra pont a BVSC elleni 1996-os kupadöntőt tekinted, ami akkor két meccsből állt, és az első meccses egy gólos BVSC előny egészen a visszavágó utolsó néhány percéig kitartott, de végül megfordítottátok a párharcot?
Mondhatni, hogy igen, így történt. Az volt, az első nagy sikerem, bár igazság szerint a második, mert 1992-93-ban a Marti Kuusela irányította Honvéd bajnok lett, és akkor még szezon közben lehetett kölcsönadni játékost, és két hónapra, nyolc meccsre kikölcsönzött a BVSC-től a Honvéd, végül négy meccsen védtem, és többször padoztam úgy, hogy nem is kaptunk ki velem, de felépültek a kapusok és én visszakerültem a BVSC-be. Még ha nem is éreztem teljesen magaménak azt a bajnoki címet, hiába ment jól a csapatnak és nekem is, fájó emlék, hogy nem hívtak meg a bajnokcsapat bankettjére és az aranyéremből sem küldtek.
Rácsatlakozva a nem oly távoli múltra, mennyire követted az eseményeket, hogy a BVSC-nek elég nagy mélységekből kellett felépítenie magát, míg a Budafok, ha azt vesszük egy masszív klub lett, amely két évvel ezelőtt az NB I-ben is járt, idén pedig kupadöntőt játszott?
Jakab János elnöknek, Jaksi bának köszönhető, hogy stabilizálták a helyzetet, és így kinőtte magát a Budafok, hogy úgy mondjam én két éve vagyok itt, és már belekerültem a jóba, de a klubbon belül a „régebbi bútordaraboktól” hallottam, hogy itt is milyen körülmények és nehézségek voltak, most már ég és föld ahhoz képest a helyzet. A BVSC-s állapotokat is ismertem, nagyon ritkán járok arrafelé, de jó volt olvasni, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül a szakosztály eredményekben és infrastruktúrában is. A Szőnyi úton két éve voltam, egészen más ügyben, de akkor nosztalgiáztam kicsit. Végigmentem a régi öltözőfolyosón és játékoskijárón, ami még ugyanaz. A szemközti lelátóra épített monstrum rész újkorában sem volt a kedvencem, viszont a pálya és leginkább az uszoda felőli oldal és a falrész mindig is az volt, és amikor odanéztem, bevillantak a fejemben a képek, csak a stadion és strand közötti hatalmas nyírfák hiányoznak nagyon, nagyon.
Azon a bizonyos uszoda előtti falon sokáig ez a felirat virított „Minden vonalon, vonaton. MÁV”. Most, pedig az olvasható, hogy „BVSC – A klub, ahol a sport kezdődik” és ahol Vezér Ádám karrierje is kezdődött.
Léderer Ákos
