A Budaörs ellen folytatja NB I-es szereplését női röplabdacsapatunk péntek este 20 órától. Daróczi Gergely együttese tovább nyújtaná hibátlan szezonrajtját, eddigi négy bajnoki meccsén ugyanis nem vesztett játszmát. A találkozó előtt vezetőedzőnk elmondta, mit vár a lányoktól a következő mérkőzésen. Fiatal centerünk, a nyáron a riválistól érkező Katona Viola pedig arról mesélt, milyen ellenfél a Budaörs, de szót ejtett arról is, mikor térhet vissza sérüléséből.
Eseménydús hétvége vár a listavezető BVSC-s lányokra, ugyanis pénteken és vasárnap is pályára lépnek a női röplabda NB I-ben. Igaz, utazniuk nem kell, mert előbb a Budaörs, majd a DVTK látogat a Szőnyi útra. A BDSE a hetedik pozícióból várja a pénteki mérkőzést. Érdekesség, hogy a jelenlegi kiírásban még az ellenfél sem játszott három játszmánál többet egy találkozón a bajnokságban: két 3:0-ás győzelem (MTK, Diósgyőr), két 3:0-ás vereség (UTE U21, Veszprém) a mérlegük. Ujvárosi Levente csapata sem tétlenkedett a héten, szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az Extraligás Szent Benedek Röplabda Akadémiát nagy csatára késztette, ám végül a papírformát érvényesítve a balatonfürediek 3:0-val továbbjutottak.
A mieink a tavalyi szezonban kétszer három szettben diadalmaskodtak a budaörsiekkel szemben, akiktől érkezett is hozzánk egy fiatal, tehetséges játékos Katona Viola személyében. A 19 éves center márciusban (még Budaörs-mezben) 11 pontot szerzett a BVSC ellen, nem csoda, hogy felhívta magára a figyelmet! Viola bokasérülése miatt még nem játszhatott idén zuglói szerelésben, de hamarosan újra számíthat rá Daróczi Gergely.
Női Röplabda NB I, 5. forduló:
BVSC-Zugló - BDSE-Emericus
11. 14. 20:00, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok, Szőnyi út


