Sűrű héten vannak túl kézilabdázóink, hiszen nyolc nap alatt két rangos utánpótlástornáról egy arany- és két ezüstéremmel tértek haza csapataink. Prukner-Tollingász Nóra szakosztályvezetőnk elégedetten értékelte a lányok és fiúk teljesítményét.
A Cell-cupon négy csapattal vettünk részt, ahol a serdülő lányok veretlenül nyerték meg a rangos utánpótlás tornát. A többiek is a maguk szintjén remek eredményeket értek el. Az ifi fiúk ráadásul egy nagyon erős mezőnyben – a kuvaiti és tulajdonképpen a teljes lengyel válogatott, valamint a Veszprém A és B csapata mögött – végeztek az ötödik helyen, norvég és svéd csapatokat megelőzve. Az ifi lányok és serdülő fiúk számára pedig a tapasztalatszerzés volt a cél a rangos tornán.
„A lányoknak az éves munkájuk most jön ki. Az elmúlt évhez képest ugrásszerű fejlődés látszódott rajtuk és nem csupán ezen a kupán, hanem a hétvégi tornán is, ahol ifi első osztályú csapatok ellen játszottunk. Ráadásul ők serdülő lányok és a múlt heti arany után, egy korosztállyal feljebb is remekül teljesítettek és ezüstérmet szereztek a Vasas mögött. Idén ez a csapatunk a harmadosztályban indul majd, amit szeretnénk velük rögtön megnyerni” – értékelt Prukner-Tollingász Nóra szakosztályvezetőnk.
Ettől a szezontól továbbra is Balog Beáta irányítja ezt a csapatot, amely tehát az ifi bajnokság mellett a Budapest I. osztályban is elindul majd. Ráadásul vezetőedzőnkkel készül a jövőben az ifi fiú csapat is, amely saját korosztálya mellett a Budapest II. osztályban szerepel a következő szezonban.
„A fiúk idén feljutottak az ifi másodosztályba, így ők pont azokkal játszottak a X. Nyári Kézilabda Fesztiválon, akikkel ott is találkoznak majd. Ebben a mezőnyben sikerült a PLER mögött csupán rosszabb gólkülönbséggel másodiknak lenni, ami hatalmas eredmény, hiszen ők a legjobbak között szerepelnek és velük is ikszeltünk, míg a többieket legyőzték a fiúk” – számolt be az eredményekről szakosztályvezetőnk.
A X. Nyári Kézilabda Fesztiválon az ezüstérmes ifi lány és fiú csapat mellett más korosztályokban is érdekeltek voltunk. Az U11-es fiúk számára a tapasztalatszerzés volt a cél a hétvégén, az U13-as együttes viszont egy értékes 7. helyet szerzett, ami azért is nagy szó, mert nem volt kapusuk a tornán és kétszer is csak egy góllal kaptak ki.
Az ifi lány korosztályban még egy csapatunk elindult, akiknek ezúttal nem sikerült komolyabb eredményt elérniük, de az erős mezőny jól segítheti őket, hogy a bajnokságban jól szerepeljenek.