Közel egy éve erősíti a BVSC-Zugló egyesületét Szabó-Feltóthy Eszter, aki a Vasasból érkezett klubunkhoz. A Hollandiában matematikát tanuló olimpikon hátúszóval értékeltük a mögöttünk hagyott esztendőt, amely elmondása szerint nem indult olyan jól, mint szerette volna, de a végére kikerekedett és olyan eredményeket hozott számára, amelyekből tud tovább építkezni!
Összességében hogyan értékeled a mögöttünk hagyott évet?
"Alapvetően a minden jó, ha jó a vége jelmondat jellemezte az évemet, mert a nagy pályás szezonom nem sikerült olyan jól, mint ahogyan elvártam magamtól, vagy amilyen jó volt az előtte lévő években. Viszont az év utolsó hónapjai a rövid pályás versenyekkel jól sikerültek úgy érzem, úsztam egyéni csúcsokat és döntőket is az Európa-bajnokságon. Felemás volt, de összességében azt tudom, hogy nagyon sokat tanultam és fejlődtem. Most, hogy elkezdődik a hosszú pályás szezon szeretném továbbvinni az év végén felkapott lendületet."

A fő úszásnemed a hát, illetve vegyes számokban is versenyzel. Hogyan lettél hátúszó?
"A hátúszás volt mindig is leginkább a sajátom. Időről-időre újra és újra felvettem mellé a vegyest, de azt sem engedtem el teljesen soha, most megint az az időszak van, hogy foglalkozom a vegyes számokkal is. A hátúszással regenerálódó a viszonyunk. Az olimpia után nem éreztem azt a kémiát közöttünk, de az év végi sikerek újra meghozták a kedvemet hozzá és nagyon szeretem ezt a stílust."
Az úszóknál is általában négy éves olimpiai ciklusokban gondolkodnak a versenyzők, de ha kicsit szűkítjük ezt és csak 2026-ról beszélgetünk, miről fog szólni számodra ez az év? Illetve mi a fő cél idén?
"Nyáron Európa-bajnokság lesz Párizsban, ahol az olimpia is volt. Ezzel kapcsolatban azon gondolkoztam, hogy igazából jelen pillanatban a világ élvonalát alkotó úszóknak ez az első olyan év, hogy "csak" Európa-bajnokság van, hiszen a covid óta tartó felborult menetrend most kezd helyreállni, így az év fő versenye az Eb, utoljára 2028-ban volt ilyen év. Szerintem mindenkinek izgalmas lesz és mindenkinek újdonságot hoz, mivel ez újra egy hagyományos olimpiai ciklus. Szóval szeretnék az Eb-re minél hatékonyabban felkészülni és ott majd jól úszni!

Hollandiában jársz egyetemre, ahol matematikát tanulsz. Mennyire fut az úszás és a tudomány párhuzamosan az életedben, vagy épp két teljesen ellentétes pólust képviselnek ezek a dolgok nálad?
"Bizonyos értelemben nagyon közel áll a kettő egymáshoz, bizonyos értelemben pedig nagyon különbözik. Szerintem az élsportra jellemző mentalitás szükséges a matematikához is. A legtöbb természettudomány olyan, hogy ahhoz passzió kell és tehetség, tehát ilyen értelemben hasonló. Szeretet, tehetség és szorgalom, amely a számokhoz és az élsporthoz szükségeltetik. Nyilván az úszás nem matematika, a matematika nem úszás. Az én életemben, amióta vissza tudok emlékezni mindkettő jelen volt. Persze volt időszak, amikor az egyik volt hangsúlyosabb, volt olyan is, hogy ez megfordult, de általában párhuzamosan tudott ez működni."

Hogyan néznek ki a következő hónapjaid?
"Az Európa-bajnokság augusztusban lesz, szóval addig készülünk. Már elkezdtük a holland edzőmmel is a munkát és felállítottunk egy programot, illetve Nagy Péterrel, a BVSC-s edzőmmel is. Most jön az, hogy ezt a kettőt optimálisan össze tudjuk fésülni. Ami fix benne, az Országos Bajnokság, amely idén Sopronban lesz öt napig, de mellett természetesen felkészülési versenyeken is részt veszek majd Hollandiában és Belgiumban, valamint a héten tisztázódik majd az edzőimmel az, hogy hol és mennyi ideig fogunk edzőtáborozni. Annyit biztosan el tudok mondani, hogy úszó edzésekre fogok járni."

Szabó-Feltóthy Eszternek sikeres évet kívánunk!


