A magyar úszósport történetének 100. aranyérmét nyerte a férfi 4x200 méteres gyorsváltó a római úszó Európa-bajnokságon, két BVSC-s sportolóval, Németh Nándorral és Holló Balázzsal a soraiban. Késely Ajna pedig a női váltóval állhatott dobogóra!
Talán nem is álmodhattunk volna szebb kezdést a római úszó Európa-bajnokság nyitónapján, mint amilyenben végül részünk volt. Pedig az előjelek alapján bizakodhattunk. Hiszen a budapesti világbajnokságon már összeállt a Németh Nándor, Márton Richárd, Holló Balázs, Milák Kristóf alkotta férfi 4x200 méteres gyorsváltó. Akkor végül 7:06,24-es országos csúccsal az előkelő ötödik helyen zárt az öt évvel ezelőtt világrekorddal junior-világbajnok négyes. Nándi a honlapunknak a nyár elején adott interjújában elmondta, hogy az idei világversenyeken szeretne már érmet szerezni. Edzője Plagányi Zsolt a vb előtt hozzátette, hogy ez a váltó valóban dobogóra állhat, ha mindent beleadnak a fiúk és hasonlóan látta Holló Balázs mestere, Kovács Ottó is az esélyeket. Ilyen előjelek után mit várhattunk volna mást, mint érmet. Még akkor is, ha a délelőtti előfutamokból a hatodik helyen jutott tovább a váltó, igaz, akkor nem úszott Milák Kristóf. Nándi pedig megmondta, hogy a döntőben a végén bedobnak egy torpedót. De ne szaladjunk ennyire előre!
A fináléban gyorsúszó specialistánk a harmadik helyen adta át a stafétát Márton Richárdnak a svájciak és a németek mögött. Holló Balázs már másodikként ugorhatott vízbe a franciák után és bár visszacsúszott egy pozíciót, de remek utolsó 50 méterének köszönhetően csökkent a hátrány az élen álló franciákkal szemben. Jött az utolsó váltás és Milák Kristóf nagyot hajrázott, végül 7:05.38 perces idővel, új országos csúccsal hozta be a váltót az első helyen! Ezzel a fiúk megszerezték a magyar úszósport 100. Európa-bajnoki aranyérmét!
„Mondtam, hogy éremért jövünk, és azt is, hogy egy torpedót bedobunk a végére! Úgyhogy nagyon örülök, hogy így sikerült, és mindenki odatett mindent. Nem tudom, mennyire úsztunk a legjobbunktól, de ahogy mondtam a vébén: ezt minél többször toljuk, annál jobb lesz, és már itt az az első eredmény, úgyhogy ezt jövőre is folytatjuk, remélem” – értékelt az M4 Sportnak Nándi.
Holló Balázs pár héttel ezelőtt elkapta a koronavírust, így végül csak a váltóban vállalta az indulást, de milyen jól tette, hogy nem hagyta ki az Eb-t!
„Szerintem megint én voltam a leggyengébb láncszem sajnos. De harmadik emberként – itt úsznak a leggyengébbek – elfogadható. De örülök! Aranyérem az Európa-bajnokságról, nekem ez volt az első és utolsó számom itt, ugye. Megérte edzeni még ezért” – nyilatkozta.
Előtte a női 4x200 méteres gyorsváltó is kitett magáért. Pádár Nikolett, Hosszú Katinka, Késely Ajna és Ábrahám Lilla végig dobogós pozícióban úszott, így megérdemelten zsebeltek be a lányok egy bronzérmet, ami Ajnának az első medálja volt BVSC-sként nagy világversenyről!
Gratulálunk mindenkinek és sok sikert kívánunk a folytatáshoz, hiszen ez még csak az első nap volt az Eb-n!
Fotók: MTI / Czeglédi Zsolt