Halloween után sem sikerült leszámolni szegedi démonainkkal és a nyári energitakarékosság miatt a Merkantil Bank Liga második fordulójából elhalasztott mérkőzésen 3-0-s vereséget szenvedtünk a Szent Gellért Fórumban. Az első félidő nem sok látnivalót hozott, a másodikat viszont fél perc után góllal indította a Szeged. A később két találatig és egy gólpasszig jutó Zimonyi Dávid főszereplésével a kék-feketék véget vetetettek több mint egy éve tartó hazai nyeretlenségüknek. A BVSC-nek pedig véget ért 4 meccs óta tartó veretlensége, és hetedik próbálkozásra sem sikerült zöld ágra vergődnünk a Szegeddel. Szombaton szintén idegenben, az ellen a Videoton ellen bizonyíthatunk, akiket a tavalyi szezonban bravúros teljesítménnyel oda-vissza vertünk.
Egy éve és két napja tartó hazai nyeretlenségének kívánt véget vetni a Szeged, amely vendéglátóink számára 12 tétmeccset jelentett győzelem nélkül, az impozáns Szent Gellért Fórum kulisszái között. Amíg a csongrádiaknak ideális ellenfélnek számítunk, hiszen az elmúlt három évet három győzelem mellett, három döntetlennel hozták le, addig mi nagyon szerettük volna, ha a szegedi őszben, megtöri a BVSC a jeget és az eddig legyőzhetetlen akadályt képező kék-feketéket is kétvállra fekteti.

Az alapból rekkenő hőségben nyárra, a 2. fordulóra kiírt mérkőzést, az akkori energitakarékosság miatt pótolták most a felek, bár eddig a szegediekkel idegenben mindig késő ősszel, vagy kora tavasszal találkoztunk, tehát a télbe hajló időjárás nem volt szokatlan. A BVSC másfél éve nem volt annyira jó szériában, mint most, amikor négy veretlen meccset számlál a csapat, ennél jobb mutatót, pedig csak a 2024-es bajnoki rajt 7-es veretlen szériájánál szolgáltatott.
A hazaik ugyanakkar, a nemrégiben végbe ment edzőváltás ellenére is keresik a helyüket,- a tabellán mindenképp,- hiszen a sokkal többre hivatott kék-feketék, a kieső 15. helyről várták a mérkőzést. Tóth Balázsnak Szegeden eddig, -aki három hete vette át Laczkó Zsolttól a Tisza-partiakat,- egy Karcag elleni vendég siker után, a DVTK és a Nagykanizsa is túl nagy falatnak bizonyult, a Magyar Kupa-beli Újpestről nem is beszélve.

Ha van csapat, amely tudja milyen lentről megindulni felfelé, azok mi vagyunk, hiszen a 14. helyről robbantott tévés meccsen, ország-világ előtt a listavezető Soroksár legyőzésével a BVSC, úgy hogy újkori NB II-es történetének legtöbb gólját, ötöt lőve nyert a fővárosi rangadón. Akkor debütáló és azóta is jó kabalának bizonyuló tiszta fehér szerelésében, Ajkán 2-1- re nyertek a zuglói fiúk, majd a kuriózumként a mezőnyben addig egyedüliként veretlen Tiszakécske ellen két gólos hátrányból álltak fel Csernik duplájával a Vasutasok. A sereghajtó Csákvár elleni 1-0 nem tükrözi a játék képét, de ellenük már negyedszer nyertünk ilyen arányban, így elégedetlenségre nem volt okunk, hiszen az elmúlt négy meccs 10 pontja, a 10. helyre repítette a BVSC-t.

A kisebb technikai probléma miatt 10 perces késéssel induló szegedi meccsen, a hazaiaknál hiányzott az előző bajnokin kiálított Rjaskó és a Kanizsán megsérülő Kalmár, de Tóth Balázs a fél kezdőjét kicserélte a hétvégéről, így meglepetésre Márkvárt, Miskolczi és Posztobányi sem volt a kezdőben, mint ahogy az elmúlt évtizedek rekordtalálatával Pakson négy éve 31 gólt hintő NB I-es gólkirály Ádám Martin sem került be a csapatba. Nálunk nem kezdett komoly rotálásba a szakmai stáb, inkább a kényszer vitte rá Kincses Ádámékat, hiszen Sejben Viktor a múlt szombati meccs bemelegítésekor, Marosi Máté pedig az első félidő derekán sérült meg. A korosztályos szabályt is szem előtt tartva Igricz Mihály került vissza a kezdőbe, Farkas Balázs helyén, pedig Bacsa Patrik kezdett.
Az elmúlt három egymás elleni mérkőzésen mindig a BVSC szerzett vezetést, de végül egyik találkozót sem sikerült megnyerni, ezúttal nem túl izgalmas első félidőt vezettek elő a csapatok. Részünkről Csernik és Papp Csongor jutottak el lövésig, de az vagy célt tévesztett, egy esetben pedig Illés kapus hárította a középre tartó próbálkozást. Hazai oldalon a félidő közepén egymás után három szögletnél emelkedhetett a kitartó pár száz fős nézőközönség és köztük a 6 Vasutas-drukker pulzusa, de Sándor fejesgólján túl, amit szabálytalanság miatt érvénytelenített a játékvezető, mást nem láthatott a publikum.

A felejthető első negyvenöt perc alatt, csak a Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba vonalon közlekedő vonatok poroszkálása okozott időről időre látványosságot, amelyet Vasutas szurkolóként, látni és hallani a stadionból, élmény volt. A második félidből viszont alig telt el fél perc, amikor szakított hagyományaival csapatunk, és hátrányba került a csongrádiak ellen. Haragos tört be a 16-os bal oldalán a védelmi vonalunk mögé, majd leadott lövésébe, Petroff még belenyúlt, a labda viszont pont a kaputól két méterre álló Zimonyi elé pattant, aki közelről bepofozta a hazaiak vezető gólját.

Az 55. percben Bodnár bal oldali szabadrúgása éppen, hogy csak elszállt Zvekanov és Tóth-Gábor Kristóf feje előtt. A 63. percben Zimonyi találta meg átadásával Haragost, akit nem támadtak meg a védőink, ő pedig felvarrta jó 22 méterről a rövid fölsőbe a hazaiak második találatát. Igazán a második hazai gól szolgált ébresztőleg csapatunkra, amely ezután többször is eljutott helyzetig az ellenfél tizenhatosán belülre. Csernik, Lehoczky, Vinicius és a közben csereként beálló Kovács Nikolász is helyzetig keveredett, ezek egytől-egyig gólszerzéssel kecsegtettek, de mind kimaradtak. Azután kezdtek alább hagyni a zuglói rohamok, így az utolsó negyedórára már minden cserelehetőségét kihasználta csapatunk, miután Duló és Király is beálltak, Papp és Törőcsik helyett. A 87. percben végleg eldőlt a mérkőzés, a csereként beszálló Márkvárt lefutotta a jobb oldalon hatalmas sprintel Ivádyt, majd remekül érkezett a beadására Zimonyi, aki futtából lőtt 7 méterről laposan a kapuba. Zimonyi ezzel a meccs legjobbjaként 2 góllal és egy gólpasszal zárta a találkozót.

Az eddig kiválóan vizsgázó tiszta fehér szerelésünk szépsége nem halványult, de eredmények tekintetében, ezen az estén összekoszolódott. Vezetőedzőnk Kincses Ádám sem tudott szó nélkül elmenni a látottak mellett:
"A meccs összképét nézve sem az első, sem a második félidőben nem játszottunk jól, bosszantó gólokat kaptunk, emiatt nem volt ma reális esélyünk a győzelemre. Sajnálom, hogy Szegeden valahogy nem jönnek össze a dolgaink, pedig készültünk a meccsre és tudtuk, hogy sokkal jobb csapat a tabellán elfoglalt helyezésénél az ellenfelünk. A saját helyzetünket alaposan megnehezítettük ma, már-már saját magunkat vertük meg, mert olyan hibákat vétettünk, ami az utóbbi időben nem volt ránk jellemző. Az egész meccsen úgy éreztem, hogy nem nagyon forogtak a kapuk veszélyben, de hát kaptunk három gólt, amiben jelentősen szerepe volt a védekezésünknek. Mivel két napunk van a következő meccsig, most rövid memóriára lesz szükségünk, és ezen a mai napon minél hamarabb túl kell lendülni, hogy Fehérváron a jobbik arcunkat tudjuk megmutatni. Ez ellenük tavaly kétszer is sikerült, így most az előjelek jók, ugyanakkor egymás után jönnek azok a csapatok, ahol új edzők érkeztek a közelmúltban és ez ilyenkor bizonyítási lehetőség az ellenfél játékosainak, akik szeretnék megmutatni magukat. Mi is szeretnénk bizonyítani, hogy a mai meccs csak egy kisiklás volt és szombaton begyűjteni a három pontot."

A hazai kispadon már Tóth Balázs fogadta a meccs utáni gratulációt, aki korábban négy és fél évet dolgozott a Csákvár csapatának élén, így arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez a lehetőség mennyire más jellegű, mint a nevelő munkát előtérbe helyező, de nyáron alaposan meggyengülő „KisPuskásnak” becézett együttesnél volt a feladata.
"Örülök a győzelemnek, gratulálok a játéksoknak és a stábnak, nagyon sok a teendőnk és továbbra is két különböző arcával találkozok a csapatnak. Egyszer nagyon jó játékkal tudunk nyerni, azután nagyon jó játékkal ki tudunk kapni, mint az Újpest elleni kupameccsen, és három napja meg ki tudtunk kapni úgy Nagykanizsán, hogy utána mindenkinek magába kellett néznie, az ottani vérszegény teljesítmény láttán. Kieső helyen vettem át a csapatot, többször elmondtam ennek a Szegednek nem itt van a helye, de mindenkinek látnia kell, hogy jelenleg még a tűzoltás fázisában vagyunk. Úgy látom ebből mindenki kivette ma a részét, nyugodt játékot mutattunk az első félidőben, és a második félidőre pedig úgy jöttek ki a srácok, hogy ott voltak fejben, támadták a kaput és ennek lett meg az eredménye a korai gól. A BVSC ezután többet kockáztatott, ezt mi jól kihasználtuk Haragos Vitya lövésénél, de dicsérnem kell Zimonyi Dávidot is, aki ezzel a két góllal és gólpasszal, magasra tette a lécet, mert sokat mutatott meg magából, ami örvendetes. A legnehezebb a cseremenedzsmentünk, mert örököltem is sérülteket, és még ehhez is jött hozzá az elmúlt időszakban, így óvatosnak kell lenni, hogy a szünet előtt nehogy rásérüljenek a játékosok a már meglévő problémáikra. Tudtam, hogy egy több mint egy éves hazai nyeretlenségnek szakadt ma vége, amit én így kaptam, de fontos volt, hogy még ha így hétköznap nem is voltak túl sokan a lelátón , érezzék az emberek, hogy jó játékkal is elő tudunk rukkolni, ami talán visszacsalogatja a drukkereket. Azt tudni kell, hogy májusban a Csákvárral az utolsó fordulóban ebben a stadionban nyertünk és akkor én még nem tudtam, hogy mi lesz velem. Nagyon későn derült ki számomra, hogy nem tartanak igényt ott a munkámra. Ettől függetlenül egy nagyon gyönyörű négy és fél évet töltöttem Csákváron, amely ebben az osztályban Lipcsei Peti soroksári edzősködése után a második leghosszabb időszak volt. Más jellegű munka volt, sok fiatalt sikerült adnunk akár az NBI-nek, sőt Pécsi Ármin ma már a Liverpool játékosa, Lehoczki Bendegúz pedig az NBI egyik legjobb formában lévő kapusa lett. Tudtam, hogy nem tart minden örökké, főleg az edzői állások változnak, de annak külön örülük, hogy a Szeged most rám gondolt, és itt egy más típusú munkába tudom belevetni magam. A két klub lehetőségeit nem lehet összehasonlítani, és a felfogás is egész más, itt Szegeden a lehetőségek évről évre arról szólnak, hogy odakerüljön az élcsapatok közé a klub, Csákváron pedig volt ugyan 5. helyünk, ami nagyon szép, de nem volt megfogalmazva elvárásként. Itt komoly célok vannak, de még egyszer mondom, most a tűzoltás fázisában vagyunk, januártól pedig jöhet az építkezés!"
Csapatunk legfontosabb feladata mielőbb rendezni a sorokat, hiszen ebben a szezonban ugyan már másodszor, de összességében a közel három és fél év NB II alatt nem sűrűn szalad bele három gólos vereségekbe. Következő ellenfelünk a nagy múltú Videoton, amely tavalyi NBI-es kiesése óta folyamatosan keresi önmagát és már a harmadik edzőjét fogyasztja. A Pető Tamás munkáját nyártól segítő Bekő Balázs mindig is a Vidit tekintette otthonának, így neki igazi presztízskérdés, hogy a nagy múltú csapat, - ahol annak idején Burcsa Győzőnél ő is bemutatkozott az NB I-ben,- minél előbb visszatérjen a legjobbak közé. A Székesfehérváriak viszonylag rövid másodosztályú történetében, nem csak a mostani időszakban, de az 1999-2000-es szezonban is feltűnik a BVSC, előtte viszont csak a 60-as években keresztezték ebben az osztályban egymás útjait a csapatok.

Az NB I persze más tészta, hiszen a kilencvenes években mindkét csapat itt szerepelt és mondhatjuk akkor mi voltunk sikeresebbek, a Waltham majd Parmalat néven olykor a megszűnés szélére sodródó együttes ellen, például 1995 év végén a fehérvári mínuszokban biztosította be őszi bajnoki címét a BVSC. Az egykor Vadásztölténygyárként illetve Gyutacs és Fémárugyártással foglalkozó vállalat, később a magyar elektronikai és híradástechnikai termékek központja lett. A televíziókészülékgyár egyes termékei a nyolcvanas években, nem csak a panellakások nappalijában robbant be, de a piros-kékben futballozó Vidi is nagyot robbantott, amikor 1985-ben az UEFA kupa döntőig menetelt. A háromszoros bajnok és kétszeres kupagyőztes futballklub később már inkább olajos támogatás alatt ért el zajos sikereket. Az NB II-ben azután a 2025-2026-os szezonban egymás elleni meccseit mi semmiképp sem felejtjük. A nem túl rózsás tavaly őszi szereplésünk Bacsa Patrik góljával, a Sóstói stadionban került sínre, a meccs után menesztett Boér Gábor fehérvári edzői tevékenysége pedig, vakvágányra. A dicsőséges tavaszi hadjáratunkat, amelyet Bem apó sem vezetett volna jobban, Dénes Adrián szögletből lőtt gólja koronázta meg májusban a Szőnyi úton, amikor újra 1-0-ra vertük a Vidit.
Most szombaton újra megmérkőzik egymással a két csapat, Székesfehérváron 17:00-tól reméljük minél többen kiabálják azt a vendégszektorból, hogy: Hajrá BVSC, Hajrá Zugló, Hajrá Vasutas!
Léderer Ákos



