Amióta a magyar másodosztály megbecsült tagja a zuglói és a kispesti csapat, nem múlik el úgy nyári felkészülés, hogy ne találkozna egymással a két együttes, és ez most sem volt másképp. A gólgazdag mérkőzésen riválisunk örülhetett a győzelemnek.
Labdarúgás
Kategória cikkjei
Bő egy héttel a labdarúgó Merkantil Bank Liga rajtja előtt tovább körvonalazódik felnőtt csapatunk kerete, ugyanis három játékos is érkezett a BVSC-be. Mindannyian rendelkeznek NB II-es múlttal, így reményeink szerint nagy erősítést jelentenek majd.
Gól nélküli döntetlennel tesztelte, milyen villanyfényes meccset játszani itthon, a labdarúgó Merkantil Bank Liga jövő heti rajtjára készülő felnőtt csapatunk. A Komárom ellen mindkét együttes csak helyzetekig jutott.
A sűrű felkészülési program közepette, szombat délelőtt a Csákvár együttesét fogadták NB II-es labdarúgóink, és ahogy februárban a bajnokin, úgy most is 2-1-re a Fejér megyeiek győztek a Szőnyi úton. A két csapat hamarosan a bajnokságban is összemérheti erejét, de akkor már Csákváron, remélhetően azzal az eredménnyel, mint egy évvel ezelőtt.
Második felkészülési mérkőzését 3-1-re elveszítette a BVSC, a tavaly még elsőosztályú és a közkedvelt nevét 7 év után a napokban visszakapó Videoton otthonában. A Sóstói Stadionban gól nélküli első félidő után, 1-0-ra még vezetett csapatunk, de a hazaiak egy öngól és két jól eltalált távoli lövésnek köszönhetően megfordították a mérkőzést.
A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden délelőtt hozta nyilvánosságra a labdarúgó NB II új idényének sorsolását. A BVSC hazai pályán kezdi a bajnokságot az Ajka ellen, az őszi utolsó fordulóban pedig a Honvédhoz látogat!
Magabiztos, 3-0-s győzelemmel zárta első edzőmérkőzését NB II-es labdarúgócsapatunk, az NB III Észak-Nyugati csoportjának hatodik helyezettje, a Budaörs ellen. Az első hét megfeszített munkáját zárta a Tatai úti találkozó, amelyen először látta csapatát mérkőzésen muzsikálni a nyáron kinevezett vezetőedző, Dragan Vukmir. A szerb tréner alaposan megdolgoztatta labdarúgóit már az első héten, és a közel sem végleges, csapatnyi fiatallal teletűzdelt két felé osztott keret, az egy félidős nyári napon történő aszalódást követően, ráhúzott még egy tisztességes futóedzéssel is.
Június 23-án új vezetőedzőnk, Dragan Vukmir vezetésével elkezdte felnőtt labdarúgócsapatunk is a felkészülést a 2025/26-os bajnoki idényre. A következő négy hét során csapatunkra hét felkészülési mérkőzés vár, amelyeken megmérkőzünk a Mezőkövesddel és az NB I-ből kieső Fehérvárral is.
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 2025-26-os szezonjára Dragan Vukmir irányításával kezdi el a BVSC-Zugló labdarúgócsapata a felkészülést. A fő cél az utánpótlás játékosok beépítése és a támadóbb foci, valamint, hogy a felsőházban végezzen az együttes az NB II-ben.
Rutinos NB II-es játékost igazoltak labdarúgóink, ugyanis Csernik Kornél a BVSC-ben folytatja pályafutását. A korábbi utánpótlás válogatott középpályás a Tatabányától érkezik, őt kérdeztük a váltásról!
A BVSC-Zugló hivatalos közleménye a labdarúgó szakosztályt érintő személyi változásról.
Az utolsó fordulóhoz érkezett a Merkantil Bank Liga idei kiírása. A BVSC-Zugló vendégségben, a főváros XXIII. kerületében, a Soroksár ellen zárja a bajnokságot. Mivel a bennmaradást már mindkét együttes kiharcolta, így Csábi József vezetőedzőnk is felszabadult mérkőzésre számít, amelyen a BVSC is megerősítheti pozícióját a legjobb tízben.


