Két gólos meccsek után és öltözői elbeszélgetés előtt
Sorrendben harmadszor is rúgott gól nélkül és vereséggel zárta Szentlőrinc elleni látogatását csapatunk. A sereghajtó baranyaiak 2-0-ra győzték le a hétfőn még ugyanilyen arányban a listavezető Vasas otthonában bravúros teljesítményt nyújtó együttesünket.
Kiváló idő fogadta a számunkra ikonikus helyszínnek számító szentlőrinci sportpályán a csapatokat, ki ne emlékezne rá 3 éve tavasszal, itt vívta ki a feljutást 2-1-es győzelmével osztályozón a BVSC. Ha már nosztalgia, a keretben és a padon helyet foglaló szakmai stábból már csak 3 játékos, Kelemen Patrik, Benkő-Bíró Norbert, és Király Ákos, a jegyzőkönyvben szereplők közül még Kincses Ádám, Kisteleki István, Erdélyi Károly és Dudás János maradt BVSC-s.
Amúgy 2023 júniusa 4-e óta semmi babér nem termett csapatunknak itt, hiszen egyszer a kupában, míg tavaly egy tizenegyes góllal bajnokin maradtunk alul 1-0-ra, a Pécs város tőszomszédságában található település pályáján. A baranyai megyeszékhely azért érdekes, mert a másik környékbéli érdekeltségű csapat a Kozármisleny stadionjába viszont három éve folyamatosan győzni jár sárga-kék seregünk, 1-0, 2-0 és 3-0 arányban.
Ebből a felhozatalból hétfő óta különösen közel áll a szívünkhöz a középső, amikor az elmúlt közel három NB II-es szezon legjobb játékával nyertünk a listavezető ellen, így már csak emiatt is bizakodhattunk, hogy ami ment a Vasas ellen, az bejöhet az utolsó ellen is.

Két helyen azonban változtatnia kellett Dragan Vukmirnak "a győztes csapaton ne változtass" alapelvét megszegve, hiszen Sarkadi Kristóf és Ominger Gergő nem állt a rendelkezésére. A túloldalon, pedig még nagyobb volt a felfordulás, a szezonban már harmadik edzőjét fogyasztó, hivatalosan sportigazgatói szerepkörben alkalmazott Márton Gábor hat helyen is változtatott a Szentlőrinc legutóbbi Békéscsabán elért 0-0-s kezdőjéhez képest. A hazaiak amúgy a találkozót úgy várták, hogy a tavaszi első forduló, a Budafok elleni 5-3-as győzelem óta, vagy is 10 meccse nem nyertek, mi viszont az utolsó hat idegenbeli mérkőzésünkből ötöt is behúztunk.
Az első félidő nagy része békés egymás mellett éléssel telt a pályán, tán a szurkolóknak is feltűnt, hogy az első 15 percben egyetlen egyszer sem kellett a sípjába fújnia Katona játékvezetőnek, egy-egy szöglet és néhány bedobás megítélésén túl. Az első BVSC-s szabálytalanságra 33 percet kellett várni, azután mondjuk 14-ig eljutottunk, de nem lehetett azzal vádolni a feleket, hogy túl feszítette volna őket a tenni akarás.
Azután a hazaiak úgy döntöttek, megpróbálják azt, milyen vezetni újra a BVSC ellen, ez ősszel már sikerült nekik egyszer a Szőnyi úton, de NB II-es karrierünk második fordítását produkálva 2-1-re nyertünk, miután Dénes és Bacsa góljaival 73 másodperc alatt megfordítottuk a találkozót. Az utolsó öt meccsükön ellenünk kivétel nélkül mindig egy gólt szerző hazaiak, a 32. percben a 21 éves kanadai Mascoe révén most is megszerezték a vezetést. A védelmünkön átkígyózó és 12 méterről laposan a jobb alsóba betaláló játékos, a Szentlőrinc több mint 4 meccse, és közel 400 perce tartó góltalanságának vetett véget.
A piros-feketék, tehát megint vezettek. A liga döntetlen királyai, amely gárda a 19. forduló óta folyamatosan kieső helyen áll, tizenkétszer vezetett a meccsein, de mindössze hármat tudott megnyerni.
Az átaludt első félidő után a második félidő kezdetére, már három helyen is változtató BVSC sokkal agilisabban jött ki. Öröm volt látni például a 17 évesen élete első NB II-es bajnokiján játszó Duló Botond megindulásait, bátor cseleit és jó átadáasait, de egy Bacsa-Lehoczky összjáték után is, és Pekár tekerésénél is volt esély az egyenlítésre.
A 60. pecben azután a kígyótéren túlról 50 méterről végzett el szabadrúgást a Szentlőrinc. Czérna Erik rafinált ívelését rosszul szàmította ki Petroff és a felette becsapódó labda a kapuban kötött ki, így már 2-0 állt az eredményjelzőn. Ez a gól végül megpecsételte az utolsó negyed órában már minden magas emberét elől használó BVSC -t. Ekkora elől volt a két belső védőnk Vinicius és Lehoczky is, de a két kilencesünk Bacsa és Farkas Balázs is egyszerre volt a pályán, no meg Pekár, Duló és Csernik is inkább támadó feladatokat kapott, de hiába, mert igazi gólhelyzetünk már nem volt, a Szentlőrinc, pedig megtartva előnyét végül 2-0-ra győzött, és így tovább küzdhet a bennmaradásért, mi több egyetlen pontra van csak attól, hogy a vonal fölé kerüljön. A meccs után Dragan Vukmir érthető módon csalódottan értékelt, akinél arra is kíváncsiak voltunk, hogy hat nap alatt, hogyan fordulhat ekkorát a világ a csapattal, hogy játékban a két végletet mutatja be:
"Nagyon sajnálom azokat a szurkolóinkat, és elnézést kérek tőlük, akik ezért a produkcióért több száz kilométert utaztak. Nem foghatunk semmit sem másra, csak magunkban kereshetjük a hibát, ez ma roppant gyenge produkció volt. Az ellenfelünk minden hibánkat kihasználta és ezzel nyerte meg a meccset. Egész héten hangsúlyoztuk a hétfői teljesítményünk után, hogy véletlenül se gondoljunk túl sokat magunkról és azt higgyük, hogy mostantól automatikusan jönnek majd a győzelmek. Van még három meccs a bajnokságból és ezeket megelőzően, pedig vár egy komoly elbeszélgetés öltözőn belül a játékosokra."
A hátralévő három fordulóban, már nem fogunk kimozdulni a székes fővárosunkból. Elsőként azt a Videotont fogadjuk, amely ellen az őszi szezon legemlékezetesebb győzelmét arattuk, egy szépségdíjas Dénes- Sarkadi- Bacsa összjáték végén, utóbbi góljával a Sóstóiban. Folytatás május 3-án 17:00-tól a Szőnyi úton.
Léderer Ákos


