Öt hetes felkészüléssel és hat keménynek ígérkező meccsel hangolódik az őszi szezonra női labdarúgó csapatunk. Harmadszor vág neki az NB II-nek Steer Ferenc együttese. Mutatjuk a mieink felkészülési programját!
Azt még nem tudni, hogy melyik csoportban kezdhetik meg a 2021-2022-es idényt női labdarúgóink, de abban biztosak lehetünk már az első hét után, hogy kemény fizikai alapokat kapnak a lányok a felkészülés során, erről újdonsült másodedzőnk, aki nem mellesleg évek óta a középpálya motorja Hugyecz Renáta gondoskodik.
A vezetőedző szerint szükség is lesz erre, mert tavasszal a COVID alaposan megtépázta első sorban fizikálisan a csapatot. A háromhetes nyári szünet után pedig pláne fontos, hogy lehetőleg minden játékos visszanyerje az állóképességét. A kemény edzések monotonitásából, erős ellenfelekkel lekötött felkészülési meccsekkel próbálja kizökkenteni a csapatot Steer Ferenc vezetőedző és ezek a találkozók arra is jó alapot adhatnak, hogy a lányok begyakorolják azokat a játékszituációkat, amelyektől eredményességet is remélhetnek majd ősszel a BVSC szurkolók.
Apropó szurkolók, a következő felkészülési meccseken lehet drukkolni a zuglói lányoknak, akik minden bíztató szót örömmel fogadnak.
07.20. Vasas–BVSC, Fáy utca 19:00
07.23. BVSC–Eger, Tatai út 19:30
07.30. BVSC–Csepel US, Tatai út 19:30
08.07. BVSC–Metis, Tatai út 19:30
08.14. BVSC–Astra U19, Tatai út 19:30
08.21. Magyar Kupa első forduló

Augusztus végén fordulnak tehát élesbe a dolgok, de jelen pillanatban még nem tudni, hogy a 33 benevezett csapatot hány csoportba osztja az MLSZ. Vezetőedzőnk mindenesetre idén szívesen lemondana a keleti országvégeken való portyázásról, amely által közel 3000 kilométernyi „buszláb” lenne garantálható. A hármas számnál maradva, mindössze ennyi távozója van a csapatnak, minden lánynak további sok sikert kívánunk a pályafutásához, külön kiemelve Perényi Zsuzsannát, aki csapatkapitányként búcsúzik és 4 évig szolgálta a BVSC-t. Természetesen a hiányposztokra lesznek érkezők is, de ahogy vezetőedzőnk is említi a futball tudásnál vannak fontosabb értékek is.
„Ebben a COVID-ban a pozitívum az volt, hogy a csapatszellem nagyon összeért, nagyon egységes a brigád, ezért olyan játékosokat próbálunk igazolni, akik a mi szellemiségünket képviselik, ami az egységet, a tisztességet és az egyenességet jelenti” – árulta el a szakember.
Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá BVSC!


