30 éve történt… Egy szabálytalanság árnyékában

Közel negyedszázad telt el azóta, hogy a BVSC és a Siófok megmérkőzött egymással, igaz akkor még az élvonalban. És több mint 30 év telt el egy sajnálatos sérülés óta, amely ezt a párharcot kíséri, és amelynek elszenvedője Szekula Ferenc, az okozója pedig Meksz Gyula volt.
Miután vasárnap délután hosszú idő után újra megmérkőzik egymással a két csapat, ez adta az apropóját, hogy felelevenítsük a múltat, amely bizony nem mindig csak szép emlékeket tartogat.
1993 nyarán a BVSC az első osztályú tagságának megőrzéséért küzdött, a 28. fordulóra már június elején került sor a Szőnyi úton. A BVSC-Dreher–Siófoki Bányász találkozón ugyan jóval több lehetősége volt a zuglóiaknak és 13-1 volt a szögletarány is, végül a mérkőzést két jól eltalált szabadrúgásgóllal, amelyből a második a 89. percben született Kirchmayer Tibor jóvoltából, a Balaton-partiak nyerték 2-1-re.
Mindez nem lett volna annyira különleges esemény, amely harminc év távlatából is felkavarná az embert, tekintettel arra, hogy az utolsó két fordulóban kivívta az osztályozó nélküli bennmaradást csapatunk, viszont a 85. percben történt valami, amely annál jóval súlyosabb volt, mint amennyit akkor a sportnapilap másnap szentelt neki, vagy amit a televíziós gólösszefoglalóban bemutattak róla, pontosabban utóbbiban egyáltalán nem mutattak semmit sem, mintha meg sem történt volna.
Az érintettek közül azonban az egyik fél biztosan nem, és aki az eset közvetlen közelében volt, az sem felejti, ami akkor történt. A szituáció, amelyről annyi szerepelt csupán a Nemzeti Sportban, hogy Meksz felvágta Szekulát és ezért sárga lapot kapott, az egyik résztvevő életét örökre megváltoztatta. Az eset a mostani VIP lelátórész előtt a bal oldali térfélen történt, nagyjából 30-35 méterre a siófoki kaputól, nem messze az oldalvonaltól, az akkor még szimpla állóhelyi részként működő betonkaréjban lévők jól látták, hogy a siófoki középpályás a labda megszerzésének leghalványabb esélye nélkül, több ütemet elkésve, szándékosan megrúgja a hazai támadót. Mivel mindez az oldalvonal mellett történt, nem volt hosszas ápolás, és nem állt percekig a játék, hanem a sárga lap után mindenki ment a dolgára, már aki tudott.
Az első szezonod volt ez az NB I-ben 22 évesen, és az első éved a BVSC-ben, honnan és hogyan kerültél akkor a Szőnyi útra? – kérdeztük a sérülést elszenvedő Szekula Ferencet.
Az MTK-ban nevelkedtem, de több csapatban is megfordultam utána, 1992 nyarán az akkor vezetőedzőnek kinevezett Both József hívott a BVSC-be, aki a futsal válogatott szövetségi kapitánya is volt, én pedig akkor már javában játszottam kispályán, onnan ismert és hívott az NB I-be.
Miként emlékszel vissza erre a szezonra, a Pécs ellen szerezted az egyetlen gólod, ami akkor győzelmet ért a csapatnak?
A gólom az nyilván egy szép emlék, de összességében többet várnak azért egy csatártól az egy gólnál. A lehetőséget megkaptam, de nyilván meg kellett szoknom az első osztályt, ez volt a 14. meccs, amin játszottam és én is szerettem volna, ha eredményesebb vagyok. Azt meg kell jegyeznem, hogy szenzációs csapatba és közösségbe kerültem be, gyorsan be is fogadtak és nagyszerű játékosok között szerepelhettem, akiknek hosszasan sorolhatnám a nevét.
Miként emlékszel vissza az ominózus meccsre és az esetre?
Elég feszült mérkőzés volt, számunkra óriási téttel. Mentek meccs közben a párharcok és szócsaták is, én legtöbbször az egyik elég kemény hátvédjükkel Olajossal kerültem nézeteltérésbe. Maga az eset a meccs vége felé volt, a labda igazából már nálam sem volt, amikor több ütemmel később felrúgott Meksz Gyula, ez volt a büntetés, a megtorlás a részükről, amellyel lerendezett.
A mai napig itt van a fejemben az a pillanat, amikor felüvöltesz és utána is láthatóan, hallhatóan hatalmas fájdalmaid voltak.
Igen, de ez akkor csak szinte bennem tudatosult, hogy itt nagyobb baj van, eleinte senki nem gondolta, hogy ez ilyen súlyos. Emlékszem jött „Eisi” – Eisemann László – a masszőrünk, hogy álljak rá, és próbálgassam a lábam, illetve ekkor még csak kettőt lehetett cserélni és már cserénk sem volt, vagyis mindenki azzal törődött, hogy lehet megoldani a pályán, hogy kevesebben lettünk, még a meccs után sem vittek rögtön be mentővel a kórházba, hanem egy éjszakát otthon szenvedtem és másnap kerültem a MÁV kórházba, ahol mondták, hogy minden létező szalag elszakadt a jobb térdemben, az oldalszalag, a keresztszalag, és a tokszalag is. Azonnal megoperáltak, de a műtét közben is komplikáció lépett fel, mert az idegszalag is elmozdult, ami miatt nyolc hónapig a lábfejem sem mozgott.
Az mennyire volt furcsa, hogy akkor veled szinte senki nem foglalkozott, mondhatjuk hosszú éveken keresztül, nem is vették elő az esetet, csak amikor összegyűjtöttek különböző internetes portálok egy gyűjteményt a súlyos sérüléseket szenvedő és okozó játékosokról?
A csapat a műtét után testületileg bejött hozzám meglátogatni a kórházba, és amennyire tudom a BVSC szerette volna bizonyítani, hogy itt szándékos sérülés okozás történt. Garaba Imre volt akkor a vezetőedző és a Magyar Televízióhoz is elment, hogy megnézze és elkérje a felvételeket, mert azzal talán a fegyelmi bizottság elé lehetett volna menni, de mivel egyetlen kamerával vették fel akkoriban a meccseket, és az sem az esetet vette, így nem maradt semmi bizonyíték.
Nyilván eljutott a hír a sérülést okozó félhez is, tőle érkezett megkeresés?
Igen, kaptam egy telefont a kórházban, de akkor még nem volt email, sms, és mobiltelefon, amelyben megüzenték, hogy sajnálja az esetet és bejön hozzám meglátogatni, ezt azóta is várom.
Ezt te valaha meg tudtad neki bocsájtani, vagy ha ennyi év után odajönne hozzád elnézést kérni, azt elfogadnád?
Azt hiszem nem. Nyilván sok mindentől függ, hogy mikor, milyen körülmények között találkoznánk, biztosan szóba kerülne az eset, de ennyi év távlatából, azt hiszem mindenkinek az a jobb, ha továbbra sem találkozunk.
22 évesen, neked ez a sérülés mondhatjuk az NB I-es karrieredbe került, noha a következő szezonban még a csapathoz tartoztál?
Ez a sérülés már 1993 nyarán volt, végül sikerült a bennmaradás, ahogy mesélték a srácok egy elég eseménydús, öltözői csetepatával tarkított győri meccsen. Nekem pedig elkezdődött a felépülés, Mezey Gyuri bácsi lett a szakmai igazgató, egy évig volt még szerződésem, mint mondtam nagyon szerettem a közeget, de nagyon lassan haladt a rehabilitáció, tizennégy hónap volt a felépülésem ideje, az izom nagyon nehezen volt újra építhető, sőt igazából azóta is vékonyabb a jobb lábam, mint a bal.
Ha az élvonalbeli karrier nagypályán már nem is jött össze, a kispályáról többen ismerhetik a nevedet és mondhatni ott teljesedtél ki.
Igen, sikerült visszatérnem, 25-szörös futsal válogatott lettem, bár az öt plusz egyes kispálya volt nekem mindig az igazi kedvenc, abban nyertünk elég sok tornát, az egyiknek a fődíja az volt, hogy ott lehettünk az 1998-as franciaországi világbajnokság nyitómeccsén. Alsóbb szinten nagypályán is elég sokáig futballoztam, a labdarúgás örök szerelem marad.
Azt már soha nem tudjuk meg, hogy egészséges jobb lábbal mire vitte volna Szekula Ferenc, azt viszont szerettük volna megtudni, hogy a másik fél Meksz Gyula hogyan emlékszik vissza az esetre. Sajnos hiába próbálkoztunk napokon keresztül felvenni vele a kapcsolatot, üzentünk a közösségi platformon, sms-ben, hívtuk telefonon, a jelenlegi klubjától kapott telefonszámon – merthogy ma már ezek a lehetőségek is rendelkezésre állnak – de egyszer sem jártunk sikerrel. Ahogy mondani szokták, az idő sok mindent megszépít, sőt a jog asztalánál van, ami el is évül, csakhogy van, amit nem töröl ki az emlékezet. És erről még felvételek sem kellenek, aki ott volt, és látta mi történt, az sohasem felejti, a következő harminc évben sem.
Meksz Gyula amúgy 61 éves, és még ebben a szezonban is aktív, a megye 2-es Mezőkocsonya csapatában, egy mérkőzésen szerepelt, a jegyzőkönyv alapján 1-es számmal, minden bizonnyal kapusként. Az egykoron szikár, inas, de nem túl magas Somogy megyei Meksz, a Kaposvárban mutatkozott be az élvonalban és a Siófoki Bányászban teljesedett ki a karrierje. Egyik legemlékezetesebb gólját Kispesten szerezte egy Honvéd elleni mérkőzésen, amelyet azzal nyertek meg 1-0-ra, az akkor már bajnokcsapat otthonában. Meksz előszeretettel és jól rúgta a tizenegyeseket, munkabírása határtalan volt, viszont pályafutását végig sárga és piros lapok övezték. Manapság úgy jellemeznék, karakteres, uram bocsá feketeöves játékos, aki jobb, ha veled van, mint ellened.
Vasárnap délután egy órától a modern kori gladiátorképző, a Merkantil Bank Liga 12. fordulója kinyitja kapuit, és újra találkozik egymással több mint negyedszázad után a BVSC és a Siófok, amely tulajdonképpen az apropóját is adta, hogy elmerengjünk kicsit a közös múlton. Túl sok sikerben amúgy nem volt részünk, az egykoron piros-fekete, ma már viszont az általunk is használt színeket preferáló Balaton-partiak ellen. A 14 egymás elleni meccsből hármat sikerült megnyerni, mind közül a máig utolsót 1999-ben 1-0-ra, ezen kívül 1997 májusában arattak győzelmet a „BVSC csikók”, ahogy az akkori tudósító jellemezte a többi között Végh, Dragóner, Komlósi, Erős, Csiszár, Füzi Ákos, Bükszegi, Rósa, Zováth, Csordás, Potemkin és a már akkor sem csikó Farkas Bringával felálló, Dajka László edzette csapat 4-1-es győzelmet ért el, és a 70-es években az NB III-ban, volt még egy megsemmisítő 6-0-s sikerünk.
A jelenlegi találkozón két, a kieső pozícióból elmozdulni kívánó, két kilencpontos együttes találkozik egymással. És bármi is lesz az eredmény, egyelőre a kérdés az, melyik csapat tud megindulni azon az úton, amely ahhoz kell, hogy idővel üldözőből, üldözött legyen a négy közvetlen kiesőt tartogató 18 csapatos NB II-ben. Az biztos, hogy hétvégén kétszámjegyűvé kell duzzasztani a pontokat, és mindent elkövetni azért, hogy az utolsó sikerét az ajkaiak ellen aratott csapatok csatájából, a találkozó után, a fővárosi legyen a boldogabb.
Hajrá, BVSC!
Fotók: Four Four Two, Cafeblog
Léderer Ákos