Kézilabdával kezdte, aztán egyéni sportra vágyott, így váltott a küzdősportokra, amelyekbe azonnal beleszeretett. Ökölvívás, muay thai, K-1, MMA, Bélik Tímea belekóstolt mindegyikbe, de ez nem jó kifejezés, hiszen az összes harcmodorban sikerült érmeket és kupákat nyernie és eljutnia a világ legjobbjai közé, most pedig a profi MMA-s karrierjét építi. Emellett Régi Dániel kezei alatt a BVSC Ökölvívó Szakosztályában is készül, melynek színeiben már a Bocskain és a Magyar Bajnokságon is dobogóra állhatott. Következő cikkünkben a többszörös világbajnok Bélik Tímeát mutatjuk be!
"Tizenkét évvel ezelőtt lettem a küzdősportok szerelmese. Thai boksszal kezdtem és később kezdtem el ökölvívással foglalkozni, de akkor még nem annyira komoly szinten. Aztán jött az MMA harmadikként és az lett a fő vonal. A BVSC-be három évvel ezelőtt kerültem Régi Dániel kezei alá, a K-1 edzőm által. Az amatőr versenyzést viszonylag későn kezdtem el ökölvívóként és egy időben az volt a fő profilom, mára az MMA vált azzá, de természetesen ebben a mix vonalban nem elhanyagolható az ökölvívás sem, amiről nagyon sokat tanulok a BVSC-ben és nagyon sokat fejlődött a technikám Dani kezei alatt, illetve az sem elhanyagolható, hogy nagyon szeretem a BVSC-s közeget, így nagyon szívesen járok a Tatai útra is edzeni."

"A küzdősportos életem előtt 10 évig kézilabdáztam, aztán úgy éreztem, hogy szükségem lenne egy egyéni sportra. Az elején a fő célom az volt, hogy önvédelmet tanuljak, nem is voltak versenyzői ambícióim. Nem ért korábban semmilyen atrocitás, csak úgy gondoltam nem baj, ha van egy ilyen irányú tudásom is. Aztán lementem az első thai boksz edzésemre és szerelem volt első látásra. Egy évre rá részt vettem az első versenyemen is és azóta folyamatosan fejlesztem magam."

"Akik korábban nem találkoztak ilyenfajta küzdősportokkal és edzésmódszerekkel, azok sokan az agressziót látják benne. Azt azért elmondanám, hogy óriási technikai tudás kell ezekhez a sportokhoz és rengeteg munkával és lemondással jár, ugyanígy, mint akár egy csapatsportban. Mi, akik benne vagyunk, nem az erőszakot látjuk benne és nem egymás bántásaként éljük meg a küzdelmet, hanem sportként tekintünk rá. A mérkőzéseken van bíró, aki felügyeli a küzdelmet, természetesen benne van a sérülés veszélye is, de melyik sportban nincs benne? Természetesen vannak védő eszközeink és fel vagyunk készülve az esetleges fájdalomra is. Amikor megütök vagy megrúgok valakit, azt úgy élem meg nagyjából, mint amikor egy focistának sikerül gólt szereznie. Ez egy oda-vissza küzdelem, az ellenfelem is azért van ott, hogy találjon nekem, de nem az agresszió vezérel bennünket. Ez egy taktikai játék is a fejben, a sok fizikai felkészülés mellett. Tudom, hogy kicsit rossz a híre ezeknek a sportoknak, de azt gondolom rengeteget tanulhat az ember kitartásról, fegyelemről és akaratról, emellett egy elme-játék is a küzdelem."

"Ökölvívásban országos magyar bajnokságon tudtam lenni már második és harmadik helyezett is az elmúlt években. A Bocskai Emlékversenyen tavaly előtt második lettem, emellett K-1-ben profi világbajnoki címet szereztem és kempóban is világbajnok vagyok, muay thaiban többszörös magyar bajnoknak mondhatom magam az amatőrök között és amatőr MMA magyar bajnok is vagyok. Most a profi MMA karrieremet építem. Itt a csapatom több részből tevődik össze, mert van földharc és birkózás is, emiatt több csapat segíti a felkészülésemet, ennek az egyik része a BVSC, ahol az ökölvíváson van a hangsúly, de a PIT Brazil Jiu-Jitsu klubban is készülök még Varga Levente vezetésével."
"A civil életemben egyébként irodai munkát végzek elég felelősségteljes munkakörben. Nem hiszem, hogy már el tudom érni az a szintet, hogy csak a sportolással foglalkozhassak, de most úgy érzem, hogy az MMA-ban olyan lehetőségek jönnek, amikkel ki tudnék teljesedni. Úgy érzem most vagyok a csúcson és szeretnék a jövőben címmecset vívni profi övért és szeretnék kiteljesedni ebben a sportágban. Az ökölvívásban szeretném megjavítani a tavalyi magyar bajnoki bronzérmemet. Én nyerni szeretnék természetesen, de már annak is örülnék, ha egyel fényesebb érmet tudnék szerezni a BVSC színeiben!"

Bélik Tímeára nagyon büszkék vagyunk és további sikereket kívánunk neki pályafutásában!
fotók: Bélik Tímea/instagram


