Olimpiáig

Érmek és országos csúcsok az Eb-ről

Érmek és országos csúcsok az Eb-ről

Jól szerepeltek úszóink a romániai Otopeniben rendezett rövid pályás Európa-bajnokságon. Késely Ajna országos csúcsa mellett két bronzérmet is szerzett, de Holló Balázs is közel volt az éremhez, míg Németh Nándor szintén országos rekordot ért el.

Rossz hírrel indult a kontinensviadal BVSC-s szempontból, hiszen Kovács Benedek el sem tudott utazni Romániába, mert az USA-ban rendezett verseny után koronavírusos lett. Így az ő távollétében Késely Ajna, Holló Balázs és Németh Nándor képviselte Otopeniben a zuglói színeket.

Ajna rögtön a második napon remekül szerepelt 800 méter gyorson, ahol 8:18.73 perccel csapott célba a harmadik helyen, amely a magyar csapat első érme volt az Eb-n.

„Nagyon sok ember munkája benne van ebben az eredményben, lassan egy éve dolgozom együtt Kovács Ottóval, és boldog vagyok, hogy Mikulásra tudtam hozni a magyar csapatnak egy érmet. Nyilván a rövid pálya nem az enyém alapvetően, de ez nagyon szép lezárása volt az évnek. Ezzel a lendülettel megyünk tovább, és kíváncsian várom a folytatást” – nyilatkozta sportolónk az MTI-nek a 800 döntője után.

Azonban ezzel még nem volt vége a 22 éves úszó éremtermésének. Hiszen Ajna 1500 méter gyorson is egy szépen csillogó bronzéremnek örülhetett. Ráadásul 15:51.34 perces országos csúccsal érte el ezt a szép eredményt. Saját rekordját már az előfutamokban is megközelítette, majd a fináléban meg is döntötte.

„Ez a verseny belülről nekem izgalmas volt, de én inkább saját magammal és a komfortzónámmal szemben harcoltam, óriási csatákat vívtam a gondolataimmal. Az edzőm, Kovács Ottó ezt látta is kívülről rajtam, és mondta, hogy ez bizony kemény volt. Nagyon komoly volt a fájdalomkülönbség a döntős és az előfutamos úszásom között, utóbbit nagyon élveztem, ez viszont egy komoly harc volt. Nagyon örülök neki, sikerült túllépni a határomon” – értékelt a döntő után sportolónk. Végül zárásként Ajna 400 méter gyorson lett hetedik.

A két fiú is jól szerepelt az Eb-n. Németh Nándor egyéni csúccsal (1:42.69) a hatodik helyen végzett előbb 200 méter gyorson, majd 100 méteren országos rekorddal (46.08) lett ötödik és csak 3 századdal maradt le a dobogóról.

„Ilyen a versenyzés, sokszor voltam már negyedik-ötödik, de ez egy nagyon jól összerakott viadal volt. Napról napra jobb voltam, nem fogok panaszkodni. Ha lehet ilyet mondani, akkor le a kalapot előttem, hiszen összeszedtem magam és jól sikerült a verseny” – árulta el Nándi.

Holló Balázs nyolcadik helyen végzett 200 méter vegyesen, a középdöntőben pedig mindössze két századdal maradt el egyéni csúcsától. Míg 400 méteren hatodikként jutott a fináléba, ahol tovább javított pozícióján és csak kevéssel maradt le az éremről. Végül 4:05.75 perces idővel negyedikként csapott célba.

„Szerettem volna valamivel jobb időt úszni, de ennél jobban zavar, hogy nem jött össze a dobogó. Tudtam, hogy a görög srác a táv háromnegyedéig nagyon jó, a korábbi versenyeken a végén mindig le tudtam hajrázni, és most is reménykedtem benne, hogy így lesz, ezúttal azonban nem így jött ki” – mondta Balázs.

Úszóink közül jövő héten többen is a Győr Openen próbálnak meg szintidőket teljesíteni a jövő évi világversenyekre.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek!

Fotók: MTI / Kovács Tamás

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay