
Hétvégén rendezték meg az tavaszról elhalasztott Orka Kupát Székesfehérváron, ahol remekül szerepeltek szinkronúszóink. Sportolóink minden korosztályban dobogóra álltak és összesítésben 6 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek!
Egy év szünet után rendezték meg a hagyományos Orka Kupát Székesfehérváron, amely eredetileg tavasz elején szokott lenni, de a pandémia miatt idén végül június volt a dátum. A csapatokat ez nem zavarta, hiszen mindenki örül, hogy ismét lehet versenyezni. Ennek köszönhetően 17 egyesület küzdött meg egymással az érmekért.
A BVSC-Zugló szinkronúszói ismét nagyon szép teljesítményt nyújtva elhozták az Orka Kupát is a rengeteg érem mellett. Felnőtt korosztályban három csapatprogramban és a páros szabadprogramban indultunk, és ezeket sikeresen megnyerték a lányok.
Utánpótlás korosztályban két csapatprogrammal álltunk rajthoz, és mindkétszer a magyar válogatott mögött végeztünk a 2. helyen! Míg párosban itt is a dobogó legfelső fokára állhattak fel sportolóink.
Juniorjaink a verseny előtt kaptak koronavírus elleni oltást, így ők most nem indultak. Gyermek korosztályunk viszont két csapatprogramban is érdekelt volt és egy ezüst- valamint bronzérmet is elhoztunk. A legkisebbek is indultak „mini csapat” kategóriában ahol a korosztályukban az 1. helyet érték el!
Szinkronúszóink számára a július 2-a és 4-e között rendezendő Hungarian Openen zárul a szezon.
További fontos hír, hogy szakosztályvezetőnk, Horváth Erika a Nemzeti Tehetséggondozó Központ „Bonis-Bona – a nemzeti tehetségekért” díját kapta meg, amelyet korábban szinkronúszó edző még nem kapott meg. Ezúton is gratulálunk neki!
Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek is a szép eredményekhez!
Fotók: Facebook / Orka SE