Az újév első hétvégéjén máris folytatódik a női röplabda NB I. Felnőtt csapatunk az U18-as válogatott ellen lép pályára szombaton 17 órától a dunakeszi Magyarság Sportcsarnokban. A mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Daróczi Gergely és a csapatkapitány Sartoris Petra mesélt várakozásairól.
A pihenésre kevés ideje volt női röplabdásainknak, hiszen december 20-án még a Kecskeméten szerepeltek, szombaton pedig újabb kihívás vár rájuk, a magyar U18-as válogatottal szemben. A 18 év alatti fiatalokból álló alakulat az ősz során mindenkivel egy mérkőzést játszott, és ezeken nagyon jól teljesített: 9 találkozón 7 győzelem és 2 vereség a mérleg, ez az NB I tabelláján a negyedik helyet jelenti. Veszélyes csapatról van szó, amely mindenképp éles lesz: a jövő hétvégén a horvátországi Zadarba utazik az U18-as válogatott Eb-selejtezőre, ahol a tét a kontinensviadalon való részvétel lesz.
Ami a BVSC-t illeti, együttesünk a rövid téli szünet előtt Kecskeméten javított a veszprémi vereség után, így 10 meccsből 9 győzelemmel a pontvadászat második helyéről várja a folytatást. A lányok december 27-én már edzésbe is álltak, hogy felkészüljenek az előttük álló feladatokra.


