Olimpiáig

Az NB II felé félúton

Az NB II felé félúton

Az idei szezonban két U19-es női röplabdacsapatot is indítottunk, akik a saját korosztályuk mellett a Budapest-bajnokság felnőtt másodosztályában is szerepelnek, és jelenleg mind a két gárda első helyen áll a csoportjában. 

Az U19-es országos bajnokságban a Daróczi Gergely által vezetett első csapatunk az I. osztályban szerepel. A lányok az elmúlt vasárnap zárták a középszakaszt, és csoportmásodikként  bejutottak a legjobb 12 csapatos elődöntőbe.

Halmai Krisztián tanítványai pedig a II. osztályban szerepelnek, és a mögöttünk levő hétvégén ők is csoportmásodikként zárták a körüket, minimális különbséggel lemaradva az elsőtől, így a folytatásban a 4-6. helyezésekért fognak majd játszani.

Az idei kitűzött célokat mindkét együttesünk maximálisan teljesítette eddig, amely a jövőre nézve is ígéretes lehet. Mert nem titok, hogy a szakvezetés a 2019/2020-as bajnokságban a két gárdából kiválogatott saját nevelésű lányainkat a felnőtt NB II-es bajnokságba is szeretné majd benevezni. 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay