Olimpiáig

Vereség a szezonzárón

Vereség a szezonzárón

A női labdarúgó NB II utolsó, 22. fordulójában jól kezdtek a BVSC-s hölgyek és a szezon végén góllövő formába lendülő Sulyok Hanna révén a vezetést is megszerezték hazai pályán, végül azonban az esélyesebb Gyulai Amazonok Nagy Katalin vezérletével fordított.

Sajnos csak úgy, mint télen, szoros csatában, de 3-1-re riválisunk nyert. A mérkőzést a BVSC vezetőedzője Szűcs Richárd értékelte:

„Utolsó mérkőzésünkre elszántan és bátran futottunk ki, próbáltunk az idei félév összképén javítani. Ennek tudatában az első félidőt uraltuk, a döntetlen eredmény ellenére is. Jól zárt a védelmünk, a középpályásaink remekül teljesítettek, és hosszú idő után támadásaink is voltak szép számmal, viszont ezek rendre kimaradtak. Ez később megbosszulta magát és az ellenfél egy szöglet utáni kontrából megszerezte a vezetést. Ezek után is próbáltunk támadni, volt néhány helyzetünk, de már nem volt meg az átütőerő bennünk. A helyzeteit jobban kihasználó vendég csapat a hajrában döntötte el a három pont sorsát.”

Lányaink ezzel a 12 csapatos Keleti csoport utolsó helyén végeztek, de mivel nincs kiesés az NB II-ben, nyugodtan lehetett dolgozni, azonban a tavaszi pontnélküliség rányomta bélyegét a múlt nyáron újjáalakuló, de kétségkívül a jelenlegi szereplésnél jobbra számító csapat teljesítményére. A kitűzött cél a 8. hely volt, ami még az őszi szezon után belátható távolságra volt, de azzal, hogy a tavaszi idény elején nem sikerült növelni az addig megszerzett 6 pontot, reálisan nézve eldőlt, hogy a becsületünkért kell harcolnia a továbbiakban lányainknak. Hogy ez mennyire sikerült, erre is kerestük a választ a vezetőedzőnél, aki a következőképpen látta a szezont.

„Egy éve amikor átvettük Hugyecz Renátával a csapatot, ujjá kellett éleszteni az NB II-es felnőtt együttest és több másik korosztálynál is komoly problémák voltak. Mostanra elmondhatjuk működnek a korosztályos együttesek és két felnőtt csapata is van a női labdarúgóknak. Amiért jöttünk, hogy legyen újra NB II, azt maradéktalanul teljesítettük, hogy mégis rossz a szánk íze, az egyértelműen azért van, mert eredményben messze kerültünk attól, mint amit kitűztünk magunk elé célként. Különösen a tavaszi szezon miatt voltak álmatlan éjszakáink, és amiatt, hogy gyakorlatilag elfogytunk a szezon végére. Súlyos sérülések, betegségek, és bizony iskola, munka, elutazások, ezek sokszor felülírták a terveket, és nehezített pályára kerültünk. Elsősorban megköszönni szeretném azoknak ezt az évet, akik végig dolgozták velünk a szezont. Az összes játékosomnak, Hugyecz Renátának, aki erőnléti edzőként és technikai vezetőként is erőn felül dolgozott, Szemerédi Norbinak aki a kapusokkal foglalkozott és köszönöm a klub vezetésének, mert biztosították a zavartalan működéshez a feltételeket, és úgy érzem töretlenül hisznek a munkánkban. A legelején is azt mondtuk a hosszú távú építkezés a célunk és most is ebben gondolkodunk. Ez az első szezon rávilágított hibákra, és hiszünk benne, hogy látjuk magunk előtt min kell változtatnunk ahhoz, hogy ezeket kiküszöböljük. A célunk egyértelmű, megvannak a tervek és a szintlépés feltételei a következő évre, mindannyian azon vagyunk, hogy ez eredményekben is megmutatkozzon, és büszkék legyenek erre a BVSC-nél.”

Sok sikert kívánunk ehhez! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay