Éppen egy hete harcolták ki labdarúgóink a bennmaradást a Merkantil Bank Ligában. Ez a legfontosabb, de nézzük, hogy hogyan, és miként jutott el idáig a BVSC-Zugló!
22 év után vághatott neki a BVSC felnőtt labdarúgó csapata ismét a másodosztályú bajnokságnak. Akkor anno a Simon Tibor vezette együttes nem esett ki, hanem egész egyszerűen nem tudta vállalni a klub a másodosztály terheit és csak a harmadosztályba nevezett, ahonnan azután rövid időn belül szintén eltűnt a csapat a magyar felnőtt foci palettájáról.
A Szőnyi úti felnőtt futball a napokban 70 esztendős Hernády András vezetésével, a klub 100. születésnapját követően nem sokkal, 2012-ben éledt újjá, immáron BVSC-Zugló néven, amikor a hetedosztályban, vagyis a BLSZ IV-ben közel egy évtized szünet után, ismét felnőtt csapatot indított. Az egykor volt Vasutasok, a profi futball felé vezető úton – amely Magyarországon ha az országos osztálybesorolást nézzük, akkor a harmadosztállyal kezdődik – Horváth Gábor és Gabala Krisztián irányításával 2018-ban kapott új erőre, és meg sem álltak két év alatt, a BLSZ II-től az NB III-ig. 2020 novemberében Kisteleki István vette át a szakosztály vezetését és innentől vált egyértelművé, hogy a BVSC minél rövidebb idő alatt vissza akar jutni a második vonalba, hogy az ország 30 legjobb csapata között jegyezhessék.
Az első NB III-as év erőn felüli ezüstérmet hozott, szezon közbeni vezető- és edzőcserével. Majd egy összességében csalódással felérő második hely, hogy aztán jöjjön a 2022-23-as mindent felülmúló diadalmenet 102 ponttal és 101 rúgott góllal. Nehezített pályán, NB II-es csapat kiverésével, és 40 veretlen meccsel a háta mögött, fékezés nélkül rúgta be az NB II ajtaját a Zugló Expressz, sőt az Urbán Flórián vezette csapat 41 meccsesre nyújtotta veretlenségi szériáját, miután Vernes Richárd 82. percben lőtt góljával, máig egyetlen idei televíziós meccsünkön, hazai pályán győzelemmel indította a bajnokságot a Szombathelyi Haladás ellen.
Az NB II véres valósága a második győri meccsen köszönt vissza, amikor a későbbi feljutó és játékoskerete alapján a mezőnyből messze kiemelkedő győriek otthonában, eredmény tekintetében és a játék képe alapján is, elszenvedte szezonbeli legsúlyosabb vereségét a csapat. Mindenki tudta ez azért más kávéház, és ha már játékoskeretek erőssége, a transfermarkt alapján papíron sokáig leggyengébb és az NB III-as játékosok beárazása után is kieső helyre tett BVSC-nek, hamar egyértelművé vált, a cél nem lehet más, mint a bennmaradás.
A bajnokság elején egyértelműen visszaköszönt, hogy az NB III-as bajnokcsapatra épülő keret a létező legminimálisabb pihenő után kellett, hogy neki vágjon a nyári alapozásnak. Az erősítésként érkező játékosok jelentős része, a rajt előtt közvetlenül esett be, vagy szezon közben igazolt Zuglóba. Mindez nem meglepő, hiszen a versenykiírás értelmében hiába lett április közepén már harmadosztályú bajnok a csapat, csak júniusban vált biztossá, hogy a sikerrel megvívott osztályozóval ott lesz az NB II rajtvonalán a BVSC, ami viszont már július végén el is kezdődött.
Amennyire zaklatott volt így a nyár, annyira hektikus lett a szezon is, és még ha sokan nem is feltétlenül hisznek ebben, kiderült mekkora jelentősége van a keretértékeknek. Az első négy helyezett kiléte és helyezése ugyanis egy az egyben beigazolódott a már emlegetett internetes német oldalon, annyi különbséggel, hogy nem a Győr, hanem a Nyíregyháza lett a bajnok, a Vasas és a Szeged előtt. A meglepetéscsapatnak titulált Kozármisleny is kereterősségét illetően két hellyel végzett csupán előrébb a vártnál, a kiesők közül az utolsó két helyezett szintén telitalálat lett, várakozás felett az Ajka és a Soroksár teljesített, várakozás alatt pedig, egyértelműen a Honvéd és a Pécs, amely utóbbinak a kiesését is jelentette. Klubunk a szezon közbeni erősítésekkel feltornázta magát keretértékben kiesőből bennmaradó helyre, és ha megnézzük, ez végül a valóságban is visszaköszönt.
Ha nagyon leegyszerűsítjük a helyzetet, akkor a bennmaradásunkat az NB II stílusához való alkalmazkodóképességünknek és a többnyire hazai pályán mutatott stabilitásunknak köszönhetjük. Ez a bajnokság elképesztően fizikális, és az esetek döntő többségében a mérkőzéseken szerzett első gólnak óriási jelentősége van. A mi esetünkben sokat nyomott a latba, hogy hazai pályán a Nyíregyháza meccs kivételével, ha egyszer megszereztük a vezetést, akkor azt a meccset meg is nyertük. Így otthoni környezetben 10-ként zártuk a szezont, idegenben viszont ez sajnos nagyon nem így működött, mert utolsó előttiek lettünk. Utóbbi elsősorban annak köszönhető, hogy hiába vezettünk vendégként hatszor, vagy játszottunk fölényben mint Szombathelyen, végül csak a meccsek felén sikerült megtartani az előnyt és többször is a ráadásban kapott góloknak köszönhetően maradtunk pont nélkül. Ahogy arra Szekeres Tamás is többször rávilágított a nyilatkozataiban, idegenben megfejthetetlen okból, sokszor egészen másik arcát mutatta a csapat, mint hazai pályán.
És ha már edzők, a szezont ezen a téren négy felé lehet bontani. NB III-as sikeredzőnkkel Urbán Flóriánnal indította a BVSC a bajnokságot, az első 7 mérkőzésen 1gy 2d 4v után, addigi másodedzőnk Kincses Ádám került a csapat élére. Az ő mérlege az őszi szezon utolsó meccséig 3gy 2d 4v volt és ebből a periódusból való a legjobb szériánk, amikor 4 meccsből hármat nyert a csapat, közte két idegenbeli győzelemmel. Szekeres Tamás 13 mérkőzésen át volt csapatunk élén, 4gy 2d 7v lett a mérlege, a 4 siker között volt viszont a szezon legnagyobb skalpja a tavaszi szezonnyitó Győr elleni, és ekkor vált egy időre bevehetetlen várrá „Vasutas barlanggá” a Szőnyi úti stadion. A szezon utolsó 5 találkozóját a Kincses Ádám-Kisteleki István duó meccselte végig a padról, a legjobb mérleggel, 2gy 2d 1v-el és ekkor kellett újra a vonal alól, a vonal fölé tornászni a csapatot.
Összességében amúgy többet volt bennmaradó helyen a BVSC, mint sem. A másodosztályú tagságunk megőrzése, most már tudjuk, hogy az utolsó előtti fordulóban megtörtént, de biztossá csak a Honvéd elleni pontszerzés tette, a 34. fordulóban. Köszönhetően minden idők egyik legkegyetlenebb másodosztályú kiírásának, a közvetlen négy csapatos kieső rendszerben, az utolsó két helyet végig sikerült elkerülni, viszont a 7. és 12. forduló között tartósan beragadtunk a 16. helyre. Levegőhöz végül a 14. és a 28. forduló között jutottunk, de a 13., pozíciónál előrébb nem kerültünk. Összességében a helyezés számok alapján megérdemelten maradtunk bent, hiszen a vonal alatt 12, a vonal felett pedig 21 fordulót töltöttünk. Persze ez csak játék a számokkal, hiszen a Pécs a 26. körig hírből sem ismerte a kieső pozíciót, az Ajka pedig a 21. fordulóig szinte végig ott volt.
A bennmaradásunk alapja a számok nyelvére fordítva a védekezésünk volt. Amivel viszont sokszor kísértettük a sorsot, az a támadásbéli gólképtelenségünk és a kihagyott tizenegyesek. Sokáig inkább csak elszenvedői voltunk valóban a futball egyik tálcán kínált gólszerzési esélyének, hiszen amíg mi egy büntetőt kaptunk, addig az ellenfeleink hatot. A szezon végére ez az arány 5-7 lett. Ami nagyobb baj, hogy az 5 javunkra megítélt büntetőből, 3 is kimaradt. Összesen 12 mérkőzésen „clean sheeteltek” kapusaink, és zárt hibátlanul a védelmünk, míg 9 vetélytárs is több gólt kapott nálunk. Ugyanakkor 15 meccsen egyáltalán nem találtunk be az ellenfelek kapujába. Az Ajka ugyanennyiszer nem lőtt gólt, és csak a Mosonmagyaróvár és a Pécs járt rosszabbul, ők 17-szer nullázták le magukat.
Az feltétlenül pozitív, hogy a 27 találatunkból, ami a mezőnyben a második legkevesebb, 13 különböző játékosunk osztozott, az viszont kevésbé, hogy a házi gólkirályi címet 5 góllal is el lehetett vinni. Hasonlóra csak a nálunk három góllal többet szerző Ajkánál van példa, amúgy legalább 7 gól kellett a házi gólkirályi címhez, 8 csapatnál pedig kétszámjegyű ez a gólmennyiség. Mínusz 13-as gólkülönbségünknél három rosszabb van a mezőnyben, ugyanakkor 10 győzelmünknek köszönhetően szereztük meg a 13. helyet és a több győzelmünk okán előztük meg a szintén 38 pontos Haladást.
Szóval mindent egybevetve első évnek, ebben a rendszerben, ez nem volt rossz, legnagyobb különbségű győzelmünket a Kazincbarcika elleni 3-0 alkalmával idehaza arattuk, a legfordulatosabb és legtöbb gólos meccsünket Mosonmagyaróváron játszottuk, amely 3-3 lett. Ami jó hír, hogy újoncként a győri meccs kivételével, sem játékban, sem eredményben, sehol nem törölték fel velünk a padlót, A 34-ből 23 bajnokinkon pedig egygólos különbség, vagy a 8 döntetlenünknél ennyi sem döntött. A legfontosabb, hogy most már szurkolóként hátra dőlve várhatjuk, az NB III-ból mely csapatokat sodorja az élet jövőre az utunkba, és a létszámcsökkentés után a 15 ellenfelünkből, melyik lesz legalább az a két csapat – persze nem bánnánk, ha több ilyen is lenne –, amelyiket feltétlenül meg kell előznünk a bennmaradáshoz a 2024-25-ös kiírásban.
Addig is köszönjük szurkolóink egész éves kitartó buzdítását, az utolsó bajnoki felejthetetlen hangulatát, az azt követő önfeledt ünneplést, és várunk vissza nyár végén is mindenkit a következő szezonra, hogy minél hangosabb buzdításban legyen része labdarúgóinknak! Hajrá, BVSC!
Léderer Ákos
