Ellenfélnéző: a fővárosban mégis idegenben, Budafokon játszanak fontos mérkőzést labdarúgóink

A Merkantil Bank Ligából öt forduló van hátra a szezon befejezéséig, ez pedig azt is jelenti, hogy öt kőkemény mérkőzés vár a hajrában a BVSC-Zuglóra is. Soron következő ellenfelünk a Budafok, amely legutóbbi két mérkőzését megnyerte és mindössze egy ponttal van együttesünk mögött a tabellán.
Az őszi találkozón 0-0-ás döntetlennel végződött a BVSC és a BMTE találkozása, a tavalyi szezonban pedig mindkétszer a pályaválasztó tudta otthon tartani a három pontot: 2024 februárjában Bacsa Patrik duplájával 2-1-re győztük le vasárnapi ellenfelünket. A Budafok eddig két alkalommal szerepelt az NB I-ben, először még az 1945-46-os idényben, aztán a 2019/2020-as szezonban az NB II második helyén végzett a klub és így 74 év után visszajutott az élvonalba. A 2020-21-es szezont az első osztályban töltötte az egyesület, ahol aztán végül nem tudott megragadni és az idény végén visszaesett a másodosztályba. A 2022-2023-as szezonban a Magyar Kupában bejutott a döntőbe a BMTE, de ott hosszabbítást követően 2–0-ra kikapott a Zalaegerszegtől. Ami a jelenlegi szezont illeti, bő egy hónappal ezelőtt, március 18-án jelentette be a klub, hogy a sorozatban elszenvedett öt bajnoki vereség után megköszönték Nikházi Márk munkáját (aki azóta a Zalaegerszegnél tűnt fel) és Mészöly Gézát nevezték ki vezetőedzőnek. A rutinos szakember két vereséggel kezdett a kispadon, ám a soron következő két bajnokit már sikerült megnyernie a Budafoknak, 3-1-re legyőzték a Mezőkövesdet a Promontor utcában és Csákvárról is elhozták a három pontot 2-1-es sikerük után. A keretben egyaránt megtalálhatóak rutinos játékosok és fiatal tehetségek is, elég csak azt a Kovács Dávidot említeni aki az NB I-ben is csapatkapitánya és házi gólirálya volt a csapatnak, vagy épp a védelem tengelyében játszó Kálnoki-Kis Dávidot is említhetnénk a rutinos futballisták között, mellettük ott van még Németh Márió, Szerető Krisztofer is. A csapat házi góllövő listáját két fiatal vezeti egyaránt hat találattal: Vasvári Zoltán és Merényi Ádám személyében. A Budafok jelenleg egy ponttal van lemaradva a BVSC mögött, megszerzett 30 pontjával a 11. pozícióból várja a vasárnap délutáni összecsapást. A BVSC-Zugló a hét elején parádés győzelmet aratott a Vasas ellen, amely az egész hétre megadta a hangulatot, a találkozó előtt Csábi József vezetőedzőnk is elmondta gondolatait:
"A Budafok az utolsó két meccsét megnyerte, előtte azonban zsinórban hét találkozón kaptak ki. Amikor láttam ezt a vereségi sorozatot biztos voltam benne, hogy ennél jobb csapat a BMTE és úgy látszik mostanra valóban sikerült kijönniük ebből a rossz szériájukból. Én úgy érzem, hogy nekünk az a játékot, azt a stabilitást kell nyújtanunk, amit már hetek óta érzek a csapaton. Ha tudjuk folytatni azt, amit a Vasas, a Kisvárda vagy épp a Szeged ellen produkáltunk, akkor egy nyílt és bátor játékkal eredményesek tudunk lenni. A hétvégi győzelem óriási energiát adott a csapatnak, de természetesen a helyén kell kezelnünk és nem szabad hátra dőlnünk. A mi erőnk a csapatban van, nem az egyénekben. Más meccsre számítok, minta Vasas ellen, mind pszichés, mind szakmai feladatok terén. A Budafok az elmúlt két győzelmével jó üzenetet küldött a vetélytársaknak, nekünk okosnak és feszesnek kell lennünk, hogy eredményesek tudjuk maradni!"
A Budafoki MTE – BVSC-Zugló összecsapást vasárnap délután rendezik Budafokon a Promontor utcai stadionban 17 órás kezdéssel. Csapatunknak sok sikert kívánunk! Aki teheti kísérje el a csapatot, mert a továbbiakban is szüksége van a fiúknak a buzdításra! Hajrá, BVSC!